Bár a mondott választási felhajtás nyár óta tartott, a nyilvánosság csak november 27-én értesülhetett arról, hogy Grunwalsky Ferenc nem jelölteti magát újra, és új vezetőség várható. Noha addig már sokan beszélték a szakmában, hogy mi is folyik a színfalak mögött, még maga a filmes közélet sem kapott hivatalosan tájékoztatást korábban. Furcsa, hogy egy közpénzekből gazdálkodó szervezet ennyire nem érzi kötelességének a közvélemény folyamatos tájékoztatását, pláne, ha épp a magyar film legfontosabb szervezetéről van szó. Az MMKA ugyanis évente 4,5-5,5 milliárd forinttal támogatta a hazai filmeket az elmúlt évek során, mely összeg a kultuszminisztériummal 2008-ban kötött megállapodás szerint 2013-ig fokozatosan 7,4 milliárdra nő - és garantált.
A legfontosabb filmesszervezet vezetőinek jelölése az MMKA 1991-es alapítóinak a joga, a jelöltet pedig a kulturális miniszter nevezi ki. Ez a 26 szervezet ma is ugyanaz (eredetileg 27-en voltak, de egy jogutód nélkül megszűnt), közülük több már csak papíron létezik, jelentősége kisebb lett (a tavaly ötvenéves Balázs Béla Stúdió jó példa erre), miközben más, erőteljes és fontos szerepet játszó, azaz a filmeseket valóban reprezentáló szervezet - legalábbis formálisan - nem szólhat bele a magyar film működésének kereteit alakító szervezet vezetőségének jelölésébe. Ezért is volt olyan nagy riadalom, amikor a kormány privatizálni akart pár, ma már szinte inaktívnak mondható filmstúdiót - ezek igazi értéke leginkább az alapítói pozíciójuk. S miért ilyen fontos egy ilyen szervezet, stúdió élén állni? Nos, leginkább azért, mert komoly zsarolópozíciót jelent, hisz a döntéseket az MMKA-ban mindig teljes konszenzussal kell meghozni. A stúdióprivatizáció révén "illetéktelenek" kerülhettek volna tűzközelbe, amit meg kellett akadályozni - nagy erők mozdultak meg, s a kormány végül vissza is vonta a privatizációs javaslatot.
A jelölési folyamat elején Tarr Béla, Muhi András, Mészáros Márta, Sára Sándor, Kőrösi Zoltán és Tolvaly Ferenc neve merült fel, majd a két idősebb jelölt (Mészáros és Sára) helyét Andy Vajna foglalta el. A hivatalos eljárást egy öttagú jelölőbizottság koordinálta (Mikulás Ferenc elnök, a Magyar Animációs Céh elnöke - tehát MMKA-alapító -; Bakos Edit, az Uránia mozi igazgatója; Durst György producer; Janisch Attila filmrendező és Tolmár Tamás, a Mafilm vezérigazgatója). A bizottság számba vette a jelölteket, és a szakmai programjukkal együtt átadott az alapítóknak egy dokumentumot, ami a szervezetre váró feladatokat, megoldandó gondokat, megoldatlan kérdéseket tartalmazta.
A jelöltek
sok kérdésben hasonló vagy megegyező programokkal indultak. A beugró Andy Vajna javaslatai voltak a legelnagyoltabbak és a legkevésbé kidolgozottak (meg is említi, hogy csak pár hete volt a felkészülésre), azaz a producer képben volt, de inkább csak az ötletelésig dolgozta ki elképzeléseit. Dolgozatában felmerült az MMKA rugalmasabb szervezetté alakítása, tervezhető források kialakítása, az irányító szervek felelősségi körének pontosítása, a támogatási rendszer arányainak átgondolása (milyen műfajú, formájú filmekre mennyi pénz jutna - a mostani helyzet erősen nagyjátékfilmbarát), együttműködés külföldi szakmai szervezetekkel, illetve az MMKA részszervezetei közötti munkamegosztás átgondolása - ezek a javaslatok szinte mindegyik elnökjelölt programjában olvashatók.
Tolvaly Ferenc A nemzeti filmgyártás 2010-2013-ig című vázlatában a magyar film nemzetközi pozíciójának és presztízsének helyreállítását tűzte ki célul, illetve azt, hogy kétévente 4-5 milliárd forinttal több forráshoz juttatja a magyar filmet. Ez többek közt a tévékkel való új együttműködés, működési ésszerűsítés, állami és uniós többletforrások, hatékonyabb gazdálkodás által érhető el - Tolvaly ezzel le is zárja programját, nem foglalkozik az MMKA többi problémás területével, holott, ahogy azt más jelöltek le is írják, a magyar filmben nem kevés pénz van, ám annak felhasználása, a támogatási filozófia nem működik célszerűen.
Erről kevesen tudnának többet mesélni, mint a produceri oldalról érkező Muhi András, az Inforg Stúdió vezetője. ' nem a radikális változások híve, inkább kisebb módosításokat tenne a döntéshozó mechanizmusban. Tovább bővítené a támogatási rendszert, bevezetné a teljes finanszírozást bizonyos műfajoknál (ma az MMKA csak a költségvetés 40-50 százalékát adja támogatásként, más kérdés, hogy a papíron harmadpénz a gyakorlatban 80-90-100 százalékká dagad, mivel a többi pénz a valóságban nem létezik), és súlyozná a támogatást, ami kevesebb készülő filmet eredményezne. Oldaná az alapítványi formából (heti egyszeri kuratóriumi ülésezés) adódó ügyintézési nehézkességet, rugalmasabb, gyorsabb szervezetet faragna az MMKA-ból. Kibővítené az elnöki jogkört, növelné az együttműködést a köztévével, rugalmasabbá tenné a pályázati rendszert (nagyjátékfilm-támogatásra most évente kétszer lehet pályázni), kitér a koprodukciós támogatások ésszerűsítésére, ösztönözné a produceri filmkészítést (több filmterv támogatása csomagban, ami megerősíti a producer tárgyalási pozícióit), és számos egyéb intézkedéssel racionálisabbá, életszerűvé tenné a jelenlegi merev gyakorlatot.
A csúf
Tarr Béla máshogy fogott a dologhoz, ő még a nyáron, a problémák számbavétele után jelezte, ahhoz igazítva kéne az egész menedzsmentkérdést felvetni. Kidolgozott egy javaslatot, ami az MMKA-t financiálisan több lábra állítaná, ezzel pedig nagymértékben kiemelné a szervezetet a politikai erőtérből. Amely persze most is a politikának köszönhetően tudta biztosítani stabil gazdasági hátterét, s amely - ahogy azt a stúdióprivatizációnál láttuk - időről időre átpolitizálódik, bármennyire is hitegeti magát az ellenkezőjével. Tarr is a meglévő keretekből indult ki (médiatörvény, filmtörvény, közalapítványi forma), s új források után nézett. Tarthatatlan, hogy a filmgyártók állami segítséggel készítenek filmet, de a nyereség (ha van) már csak őket illeti - a bevételek bizonyos része kerüljön vissza a közös kalapba (Európában és az Eurimages gyakorlatában ez már rég így van). A kereskedelmi tévék ne játszhassák ki a médiatörvény rendelkezéseit - jelenleg a médiatörvény szerint reklámbevételük 6 százalékát lennének kénytelenek "új, magyarországi filmalkotás létrehozására fordítani", de ennek egy részét megspórolják azzal, hogy szappanoperáikból összevágnak egy "filmet", és azt "lejelentik". Ehelyett a törvényt betartva egyetlen alapba kéne gyűjteni a pénzt, és azt pályáztatni - ez együttműködést követelne meg az MMKA, a Filmiroda és az ORTT között. Az sem jó, hogy a magyarországi filmforgalmazók nem járulnak hozzá a magyar mozgóképkultúrához - amúgy a magyarországi mozik forgalma tavaly 10 százalékkal nőtt (amit javarészt a nagy hollywoodi filmeket forgalmazó vállalatok realizáltak). Követni kéne a francia gyakorlatot, ami megadóztatja a forgalmazókat, 10,72 százalékos adóval terheli a mozijegyeket - ekkora hányad folyik vissza a francia filmiparba (Tarr elképzelése szerint 5 százalékos adókulcs esetén 6-700 milliós bevétel keletkezne, amelyet részben forgalmazási támogatásra, részben mozifenntartásra kéne fordítani). A filmvagyon majdani hasznosításából befolyó összeg 60 százaléka kerüljön viszsza a filmgyártásba, s terhelje különadó az erőszakos és pornográf műveket. A filmgyártás finanszírozásának gyakorlatát is meg kell változtatni: a mai utófinanszírozás helyett (melynek eredményeképpen a kölcsönöket felvevő gyártó cég a támogatás minden tizedik forintját a banknál hagyja) három részletben kéne kifizetni a megítélt támogatást, s ugyancsak a francia gyakorlatot követve kedvezményes hiteleket nyújtó, szakosodott pénzintézeteket, illetve baj esetén állami garanciát kéne nyújtani a produkcióknak. Mindezek által az MMKA jóval önállóbbá válhatna. Tarr érinti a magyar film marketingjének kérdését is, itt az eddigi, fesztiváljelenlétre alapozó taktika helyett növelni kéne a koprodukciós megállapodások számát (ami által a magyar koprodukcióban készülő film a partnerországban nemzeti filmnek minősüljön, és így támogatásban részesülhessen), létre kéne hozni egy céget, amely eljuttatja a magyar filmeket a nekik megfelelő piacra, fesztiválra. S végül létre kell hozni a reformbizottságot, amely folyamatosan vizsgálná a szervezet hatékonyságát, a szakkollégiumi rendszer működését, és képviselője részt venne a kuratóriumi üléseken is.
Ezek komoly érdeksérelmeket implikáló ötletek, ugyanakkor a választási rendszerből adódóan Tarr ultimátuma is egyértelműnek tűnt: ha a jelenlegi vezetés elfogadja a csomagot, Tarr mellé áll. Ennek ódiumát azonban nem vette magára a kuratórium. Ezt a félreértést Tarr újabb levélben tisztázta. ("Javaslataimat nem az elnökválasztás részévé akartam tenni, hanem azok az MMKA-nak az állami költségvetéstől való függőségének enyhítéséről szóltak.")
A jó
A pletykák azonban már túlléptek a szakmai érveken. Egyre inkább úgy tűnt, a jövő évi választások biztosnak tűnő kimenetele fogja meghatározni az MMKA elnökének személyét. A jól értesültek Kőrösi Zoltán író személyében látták azt a kompromisszumot, amely mindkét oldalnak elfogadható. Az MMKA-ról nem túl jó véleménnyel lévő, fideszes Halász János több forrásunk szerint is rábólintott Kőrösi személyére. Ezért is tűnik álságosnak Szőcs Géza a választás utolsó periódusában küldött levele a kuratóriumnak, melyben kijelenti: nem tud arról, hogy a Fidesznek bármilyen befolyása lenne az ügyre. Eddigre a már egyedüliként maradt Kőrösit a választás hevében mindenki a Fidesszel kapcsolatban határozta meg.
Az ő programjáról még nem beszéltünk - a hét éven át szakkollégiumi tag írót ismeretlen királycsinálói egy egész, 12 oldalra rúgó "problémaklaszterrel" ellátták. Ezt a dokumentumot lehetne programnak nevezni, ha épp maga Kőrösi nem kérne helyesbítést a film.hu-nak adott interjújában: "Szeretnék eloszlatni egy tévedést. Ez a bizonyos dokumentum nem programszöveg volt, programírásról kezdetektől fogva szó sem volt. Amikor nyáron az alapítói kör néhány tagja megkeresett, hogy vállalnám-e az új kuratórium elnökségét, igyekeztem felmérni a magyar film és az MMKA helyzetét - ebből állt össze az a tizenkét oldalas problémaklaszter, ami az alapítókkal folytatott személyes beszélgetések, ha úgy tetszik, a programtárgyalás alapját képezte."
Amellett, hogy ez határozottan ellentmond a jelölőbizottság elnöke, Mikulás Ferenc közlésének, mely szerint a bizottság a programokkal együtt mutatta be a jelölteket az alapítóknak, az is következik belőle, hogy az új elnök program nélkül nyert.
Nos, ez a valóban kimerítő problémahalmaz (melynek felszámolásához tényleg nem lenne elég három év) egyrészt mindenki gondjaira gyógyírt kínál, másrészt számonkérhetetlen. Mi tehette vonzóvá az outsider Kőrösit? A Fidesz kultúrpolitikusának bólintása? Az, hogy személye által minden maradhat a régiben? Tarr a történtek láttán - december elején - levelet írt a kuratóriumnak és az alapítóknak, melyben közölte: "Az elmúlt közel fél évben egyre növekvő szomorúsággal olvastam és hallgattam az alapítvány működésével kapcsolatos, különböző szempontokból és érdekekből megfogalmazott írásokat és beszélgetéseket. Szomorúságom oka elsősorban az, hogy a megjegyzések nagy részéből árad az a - szakmánkat megrontó - szervilizmus, amely a politikához való igazodás vágyából fakad. Az évtizedek óta működő, a 'gondoskodó papához' való törleszkedés - a langyos pocsolyát garantáló -, kockázat nélküli létezést biztosító működést tudat alatt visszasíró és igénylő magatartásról beszélek. Mivel úgy ítélem, hogy ma az életben maradás ösztöne és az 'akolhoz tartozás' hamis illúziója a valódi értékeket felülírta, a magam részéről kijelentem, hogy az MMKA elnökségét ilyen körülmények között nem vállalom."
A rossz
A legfőbb magyar filmesszervezet tehát döntött: nem a függetlenedés rögösebb és konfrontációkkal terhesebb útját választotta, aminek az érdekében viszont tényleg összezárhatott volna, szakmai közösséghez méltóan (más kérdés, hogy Tarrnál nyilván vannak könnyebben kezelhető, konszenzuskeresőbb vezetőjelöltek is). Ám ehelyett az aczéli logika folytatódik - a politikához simulás látszatfüggetlensége. Az MMKA ugyanis úgy működött az elmúlt években, mint egy nagy állami filmstúdió, miniszteri különalkukkal, kapcsolatokkal kijárt költségvetéssel, játékfilmpárti elosztással. Érthető, ha mindezt az eddigi vezetés függetlenségnek akarja láttatni, csak ez nem az.
Ráadásul mindezzel együtt simán lehetséges, hogy az egész igyekezet kevés lesz - ha a Fideszben győz az MMKA-ellenes, a Kőhalmi et. idejét visszahozni igyekvő "filmközpont"-párti oldal (amire Halász János kultuszminisztersége esetén jó esély van), Kőrösi előtt két út áll majd: behódolva a hatalom akaratának báb lesz, vagy mehet a levesbe.
