Minden rendben a párizsi polgári körökben: a karácsonyi vacsorán jó borokat szolgálnak fel, a selyempaplanok alatt mindenki mindenkivel kavar, a szépen terített asztal alatt pedig pajkos lábak kúsznak fel izgalmasan idegen ölekbe. Vagy talán még sincs minden rendben, mert Isabelle Huppert-t, a határozott üzletasszonyt macskája szeme láttára épp megerőszakolja saját nappalijában egy símaszkos betörő. Nem így szoktak kezdődni a selyempaplanos francia filmek, de azokat nem is Paul Verhoeven szokta rendezni. Ezt viszont nagyon is ő rendezte, ezért is van, hogy Huppert, miután véres altesttel feltápászkodik a parkettről, hamarosan sushit rendel, beruház egy csinos szekercére, karácsonyi vacsorát ad és családi ügyeket intéz: a cég vezetve, a szerető kielégítve, a szomszéd megkívánva, a család szeretve-gyűlölve az igazi. A francia film testét idegenek rágják, biztosan fáj is Le Penéknek, hogy a legjobb francia filmeket Haneke készíti, és a helyzet azóta csak súlyosbodott: jött Verhoeven, a holland-hollywoodi főtroll, és még egyet csavart a dolgokon. Haneke lenyúlta a francia burzsoákat, Verhoeven meg lenyúlta Hanekét, sőt, addig parodizálja, míg a fal és egy véres koponya adja a másikat. A diszpók elkeveredtek, és Haneke besavanyodott burzsoái egy baltás show-ba lettek berendelve. Verhoeven úgy indít minden jelenetet, mintha komoly mondanivalója lenne a polgári nappalikat belengő szeretetlenség témájában, aztán a legnagyobb fapofával ledob egy poént; akkorát, hogy ezért a francia film nemes hagyományai védelmében állami szinten kéne fellépni.
Figyelmébe ajánljuk
Fiúk a barakkból
Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.
Lehetnénk jobban is
Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.
A fájdalomdíj
A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.
Magyarország borvirágos ábrázata: Nagy Feró a rendszer arcává vált
Így bomlik
Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.
„Ők nem láthatatlanok”
A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.
Polgár Csaba: „Van pénz, de ezzel inkább az ideológiát szolgálják ki, és nem a kultúrát”
Ha nem látom, nincs
Sok barátság, családi kapcsolat ment 2010 óta gajra politikai vitákon.
Mindenki eltűnt
Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.
„Ez az identitásom része”
Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.
