"Ami az életben eligazít" (Joseph Hill, Culture)

  • Bognár Tamás
  • 2002. május 2.

Film

Magyar Narancs: Hogyan látja a tradicionális reggae helyzetét? Az ausztriai koncertek egyre fogyatkozó száma alapján hanyatlani látszik a színtér.

"Nem sokáig láthatunk már ilyet" - fakadt ki barátom a Culture-koncert után

a Szene Wienben. Ez a jamaicai együttes ugyanis a roots reggae azon kevés művelője közé tartozik, amelyek a 70-es évek közepe óta állják a latyakot.

A hajdani énektrió mára a mindvégig vezető dalszerző-énekesre, Joseph Hillre redukálódott, s noha kissé szedett-vedett bandája nem állt éppen a helyzet magaslatán, azért az öreg rasta néhány villanás erejéig megmutatta, miért lehet annyira szomjazni ezt a lassan kivesző, "tősgyökeres" kultúrát.

Joseph Hill: Pedig a világ többi részén virágzik a reggae. Egy zenész persze csak eleget tehet egy meghívásnak, talán a promótereknek kellene többet tenniük a műfajért. Bár nekünk Európa-szerte sok fellépésre adódik lehetőségünk.

MN: Innen viszont úgy tűnik, hogy lassan a két kezünkön meg tudjuk számolni az idősebb nemzedék hébe-hóba még turnézó képviselőit. A hagyományos tavaszi Spring Vibration fesztiválon is a fiatalok viszik a pálmát, és azért a dancehall vagy a ragga mégsem ugyanaz.

JH: Hát nem...

MN: Hallgatom például az egyik legifjabb Marley gyerek, a Damien új raggás ("rapes" reggae - a szerk.) lemezét, de valami hiányzik...

JH: A reggae nem csupán a zenélésről szól, hiszen elsősorban az emberek spirituális igényét kell hogy kielégítse. A zenészeknek tudatosítaniuk kell magukban, hogy mit miért csinálnak, mi vezérli őket, s ebben a pénz csak az utolsó szempont lehet. A reggae állandóságát mi, az öregek tartjuk fenn, innen a kifejezés: roots reggae. S habár ezt a lelkiséget jelenleg csak nálunk találod meg, azt gondolom, a fiatalok idővel hallgatni fognak ránk.

MN: Ha felnő ehhez a mai generáció.

JH: Valójában nem feltétlenül a tényleges korról van szó, hanem a tapasztalatról, a spirituális ébredésről. S ebből a szempontból az ifjúság csak öregszik, mi viszont egyre fiatalabbak leszünk.

MN: Azért az mindenképpen pozitív, hogy a reggae "üzenetének" eredendő szociális érzékenységét számos új együttes továbbviszi.

JH: Igen, bár néhányan túl sokat akarnak a pohárba tölteni, túlöntözik a palántát. Mi csak egy kicsit csepegtetünk rá, aztán nézzük, ahogyan nő. A reggae-nek több generációt kell szolgálnia, az a legfontosabb, hogy a szenvedő ember fejét összhangba hozza a szívével.

MN: Zeneileg mennyit változott a roots-vonal az elmúlt évtizedekben? Számomra a jó reggae valahol mindig ugyanolyan.

JH: Bizonyos értelemben igen, bár amikor az emberek nyomorúságára tekintesz, ha figyeled a politikusok fel- és letűnését, a gyerekek születését, könnyen megérezheted az idők változásának jeleit. Minden akció válaszlépést igényel, és mindig találhatsz valami pozitívumot, amiben megkapaszkodhatsz. Így nyújthatsz útmutatást a rászorulóknak, hogy ne ragadjanak meg a sötétben. Nagyon igaznak érzem azt a megfogalmazást, miszerint a reggae azt a fényt jelenti, ami az életben eligazít.

MN: Hogy éli meg a helyi változásokat Jamaicában?

JH: Egy napba még mindig csak 24 óra fér bele. A fiatalság próbálja siettetni a dolgokat, úgy érzi, egyre keményebb és rohamosabb tempót kell diktálni - ugyanakkor ettől semmi sem fog gyorsabban menni. Talán úgy tűnhet, mintha, de szó sincs róla... A tanulási lehetőségek és az általános civilizáltság fejlődésében látok előrehaladást, de a politika nálunk is ugyanolyan, mint mindenütt. Bizony, jó volna, ha a világ politikusai mostantól nem három, hanem csak egy p-ben gondolkodnának. Mert miközben uralják a politikát (politics) és az erőt (power), az emberek (people) szeretete teljesen kikerül a látószögükből. A jelenlegi erőfitogtatással nem jutunk sehová, az uralkodó politikai felfogás nemhogy nem segít az emberiségen, hanem még inkább szétszakítja. Nagyon szomorú, de minden szinten ez a tendencia.

MN: És Jamaicán túl?

JH: Ami nagyon fontos: a Nyugatnak nem lenne szabad túl gyorsan szaladnia, és maga mögött hagynia a Keletet, ahogy a nappal sem fut el az éjszaka elől. Mindkettő érdekében kell imádkoznunk, mindkettő hasznára szükségünk van.

MN: Mennyi esélyt lát erre?

JH: Amíg ilyen hataloméhesek vagyunk, semennyit. Nem egyesek érdekeit, hanem mindannyiunk szükségleteit kell kielégítenünk. Minél inkább képesek leszünk szétosztani a Föld gyümölcsét, annál több áldást kapunk fentről. Élvezni kellene az életünket ahelyett a hiábavaló harc helyett, amit az értelmünkkel, a gondolatainkkal vívunk.

MN: Mondani igen könnyű, csinálni rohadt nehéz.

JH: Igen...? És miért? Nos, amíg képes vagyok rá, én azon leszek, hogy hirdessem: ezzel a munkával kell szembenézned, ezt muszáj teljesítened! Ha nem lenne lehetséges, én sem lennék itt a zenémmel. Isten áldja Magyarországot, Joseph Hill minden jót kíván!

Bognár Tamás

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.