"Ami az életben eligazít" (Joseph Hill, Culture)

  • Bognár Tamás
  • 2002. május 2.

Film

Magyar Narancs: Hogyan látja a tradicionális reggae helyzetét? Az ausztriai koncertek egyre fogyatkozó száma alapján hanyatlani látszik a színtér.

"Nem sokáig láthatunk már ilyet" - fakadt ki barátom a Culture-koncert után

a Szene Wienben. Ez a jamaicai együttes ugyanis a roots reggae azon kevés művelője közé tartozik, amelyek a 70-es évek közepe óta állják a latyakot.

A hajdani énektrió mára a mindvégig vezető dalszerző-énekesre, Joseph Hillre redukálódott, s noha kissé szedett-vedett bandája nem állt éppen a helyzet magaslatán, azért az öreg rasta néhány villanás erejéig megmutatta, miért lehet annyira szomjazni ezt a lassan kivesző, "tősgyökeres" kultúrát.

Joseph Hill: Pedig a világ többi részén virágzik a reggae. Egy zenész persze csak eleget tehet egy meghívásnak, talán a promótereknek kellene többet tenniük a műfajért. Bár nekünk Európa-szerte sok fellépésre adódik lehetőségünk.

MN: Innen viszont úgy tűnik, hogy lassan a két kezünkön meg tudjuk számolni az idősebb nemzedék hébe-hóba még turnézó képviselőit. A hagyományos tavaszi Spring Vibration fesztiválon is a fiatalok viszik a pálmát, és azért a dancehall vagy a ragga mégsem ugyanaz.

JH: Hát nem...

MN: Hallgatom például az egyik legifjabb Marley gyerek, a Damien új raggás ("rapes" reggae - a szerk.) lemezét, de valami hiányzik...

JH: A reggae nem csupán a zenélésről szól, hiszen elsősorban az emberek spirituális igényét kell hogy kielégítse. A zenészeknek tudatosítaniuk kell magukban, hogy mit miért csinálnak, mi vezérli őket, s ebben a pénz csak az utolsó szempont lehet. A reggae állandóságát mi, az öregek tartjuk fenn, innen a kifejezés: roots reggae. S habár ezt a lelkiséget jelenleg csak nálunk találod meg, azt gondolom, a fiatalok idővel hallgatni fognak ránk.

MN: Ha felnő ehhez a mai generáció.

JH: Valójában nem feltétlenül a tényleges korról van szó, hanem a tapasztalatról, a spirituális ébredésről. S ebből a szempontból az ifjúság csak öregszik, mi viszont egyre fiatalabbak leszünk.

MN: Azért az mindenképpen pozitív, hogy a reggae "üzenetének" eredendő szociális érzékenységét számos új együttes továbbviszi.

JH: Igen, bár néhányan túl sokat akarnak a pohárba tölteni, túlöntözik a palántát. Mi csak egy kicsit csepegtetünk rá, aztán nézzük, ahogyan nő. A reggae-nek több generációt kell szolgálnia, az a legfontosabb, hogy a szenvedő ember fejét összhangba hozza a szívével.

MN: Zeneileg mennyit változott a roots-vonal az elmúlt évtizedekben? Számomra a jó reggae valahol mindig ugyanolyan.

JH: Bizonyos értelemben igen, bár amikor az emberek nyomorúságára tekintesz, ha figyeled a politikusok fel- és letűnését, a gyerekek születését, könnyen megérezheted az idők változásának jeleit. Minden akció válaszlépést igényel, és mindig találhatsz valami pozitívumot, amiben megkapaszkodhatsz. Így nyújthatsz útmutatást a rászorulóknak, hogy ne ragadjanak meg a sötétben. Nagyon igaznak érzem azt a megfogalmazást, miszerint a reggae azt a fényt jelenti, ami az életben eligazít.

MN: Hogy éli meg a helyi változásokat Jamaicában?

JH: Egy napba még mindig csak 24 óra fér bele. A fiatalság próbálja siettetni a dolgokat, úgy érzi, egyre keményebb és rohamosabb tempót kell diktálni - ugyanakkor ettől semmi sem fog gyorsabban menni. Talán úgy tűnhet, mintha, de szó sincs róla... A tanulási lehetőségek és az általános civilizáltság fejlődésében látok előrehaladást, de a politika nálunk is ugyanolyan, mint mindenütt. Bizony, jó volna, ha a világ politikusai mostantól nem három, hanem csak egy p-ben gondolkodnának. Mert miközben uralják a politikát (politics) és az erőt (power), az emberek (people) szeretete teljesen kikerül a látószögükből. A jelenlegi erőfitogtatással nem jutunk sehová, az uralkodó politikai felfogás nemhogy nem segít az emberiségen, hanem még inkább szétszakítja. Nagyon szomorú, de minden szinten ez a tendencia.

MN: És Jamaicán túl?

JH: Ami nagyon fontos: a Nyugatnak nem lenne szabad túl gyorsan szaladnia, és maga mögött hagynia a Keletet, ahogy a nappal sem fut el az éjszaka elől. Mindkettő érdekében kell imádkoznunk, mindkettő hasznára szükségünk van.

MN: Mennyi esélyt lát erre?

JH: Amíg ilyen hataloméhesek vagyunk, semennyit. Nem egyesek érdekeit, hanem mindannyiunk szükségleteit kell kielégítenünk. Minél inkább képesek leszünk szétosztani a Föld gyümölcsét, annál több áldást kapunk fentről. Élvezni kellene az életünket ahelyett a hiábavaló harc helyett, amit az értelmünkkel, a gondolatainkkal vívunk.

MN: Mondani igen könnyű, csinálni rohadt nehéz.

JH: Igen...? És miért? Nos, amíg képes vagyok rá, én azon leszek, hogy hirdessem: ezzel a munkával kell szembenézned, ezt muszáj teljesítened! Ha nem lenne lehetséges, én sem lennék itt a zenémmel. Isten áldja Magyarországot, Joseph Hill minden jót kíván!

Bognár Tamás

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Madártávlat

Ép és értelmi fogyatékkal élő színészek játszanak együtt a MáSzínház inkluzív előadásai­ban, a repertoárjukon ezek mellett színházi nevelési előadások és hagyományos színházi produkciók is szerepelnek. A közös nevező mindegyik munkájukban a társadalmilag fontos és érzékeny témák felvetése.

Ki a pancser?

  • Domány András

Budapestről üzent Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyn´ski-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?