"Nem sokáig láthatunk már ilyet" - fakadt ki barátom a Culture-koncert után
a Szene Wienben. Ez a jamaicai együttes ugyanis a roots reggae azon kevés művelője közé tartozik, amelyek a 70-es évek közepe óta állják a latyakot.
A hajdani énektrió mára a mindvégig vezető dalszerző-énekesre, Joseph Hillre redukálódott, s noha kissé szedett-vedett bandája nem állt éppen a helyzet magaslatán, azért az öreg rasta néhány villanás erejéig megmutatta, miért lehet annyira szomjazni ezt a lassan kivesző, "tősgyökeres" kultúrát.
Joseph Hill: Pedig a világ többi részén virágzik a reggae. Egy zenész persze csak eleget tehet egy meghívásnak, talán a promótereknek kellene többet tenniük a műfajért. Bár nekünk Európa-szerte sok fellépésre adódik lehetőségünk.
MN: Innen viszont úgy tűnik, hogy lassan a két kezünkön meg tudjuk számolni az idősebb nemzedék hébe-hóba még turnézó képviselőit. A hagyományos tavaszi Spring Vibration fesztiválon is a fiatalok viszik a pálmát, és azért a dancehall vagy a ragga mégsem ugyanaz.
JH: Hát nem...
MN: Hallgatom például az egyik legifjabb Marley gyerek, a Damien új raggás ("rapes" reggae - a szerk.) lemezét, de valami hiányzik...
JH: A reggae nem csupán a zenélésről szól, hiszen elsősorban az emberek spirituális igényét kell hogy kielégítse. A zenészeknek tudatosítaniuk kell magukban, hogy mit miért csinálnak, mi vezérli őket, s ebben a pénz csak az utolsó szempont lehet. A reggae állandóságát mi, az öregek tartjuk fenn, innen a kifejezés: roots reggae. S habár ezt a lelkiséget jelenleg csak nálunk találod meg, azt gondolom, a fiatalok idővel hallgatni fognak ránk.
MN: Ha felnő ehhez a mai generáció.
JH: Valójában nem feltétlenül a tényleges korról van szó, hanem a tapasztalatról, a spirituális ébredésről. S ebből a szempontból az ifjúság csak öregszik, mi viszont egyre fiatalabbak leszünk.
MN: Azért az mindenképpen pozitív, hogy a reggae "üzenetének" eredendő szociális érzékenységét számos új együttes továbbviszi.
JH: Igen, bár néhányan túl sokat akarnak a pohárba tölteni, túlöntözik a palántát. Mi csak egy kicsit csepegtetünk rá, aztán nézzük, ahogyan nő. A reggae-nek több generációt kell szolgálnia, az a legfontosabb, hogy a szenvedő ember fejét összhangba hozza a szívével.
MN: Zeneileg mennyit változott a roots-vonal az elmúlt évtizedekben? Számomra a jó reggae valahol mindig ugyanolyan.
JH: Bizonyos értelemben igen, bár amikor az emberek nyomorúságára tekintesz, ha figyeled a politikusok fel- és letűnését, a gyerekek születését, könnyen megérezheted az idők változásának jeleit. Minden akció válaszlépést igényel, és mindig találhatsz valami pozitívumot, amiben megkapaszkodhatsz. Így nyújthatsz útmutatást a rászorulóknak, hogy ne ragadjanak meg a sötétben. Nagyon igaznak érzem azt a megfogalmazást, miszerint a reggae azt a fényt jelenti, ami az életben eligazít.
MN: Hogy éli meg a helyi változásokat Jamaicában?
JH: Egy napba még mindig csak 24 óra fér bele. A fiatalság próbálja siettetni a dolgokat, úgy érzi, egyre keményebb és rohamosabb tempót kell diktálni - ugyanakkor ettől semmi sem fog gyorsabban menni. Talán úgy tűnhet, mintha, de szó sincs róla... A tanulási lehetőségek és az általános civilizáltság fejlődésében látok előrehaladást, de a politika nálunk is ugyanolyan, mint mindenütt. Bizony, jó volna, ha a világ politikusai mostantól nem három, hanem csak egy p-ben gondolkodnának. Mert miközben uralják a politikát (politics) és az erőt (power), az emberek (people) szeretete teljesen kikerül a látószögükből. A jelenlegi erőfitogtatással nem jutunk sehová, az uralkodó politikai felfogás nemhogy nem segít az emberiségen, hanem még inkább szétszakítja. Nagyon szomorú, de minden szinten ez a tendencia.
MN: És Jamaicán túl?
JH: Ami nagyon fontos: a Nyugatnak nem lenne szabad túl gyorsan szaladnia, és maga mögött hagynia a Keletet, ahogy a nappal sem fut el az éjszaka elől. Mindkettő érdekében kell imádkoznunk, mindkettő hasznára szükségünk van.
MN: Mennyi esélyt lát erre?
JH: Amíg ilyen hataloméhesek vagyunk, semennyit. Nem egyesek érdekeit, hanem mindannyiunk szükségleteit kell kielégítenünk. Minél inkább képesek leszünk szétosztani a Föld gyümölcsét, annál több áldást kapunk fentről. Élvezni kellene az életünket ahelyett a hiábavaló harc helyett, amit az értelmünkkel, a gondolatainkkal vívunk.
MN: Mondani igen könnyű, csinálni rohadt nehéz.
JH: Igen...? És miért? Nos, amíg képes vagyok rá, én azon leszek, hogy hirdessem: ezzel a munkával kell szembenézned, ezt muszáj teljesítened! Ha nem lenne lehetséges, én sem lennék itt a zenémmel. Isten áldja Magyarországot, Joseph Hill minden jót kíván!
Bognár Tamás
