Agnès Varda, a kilencvenhez közelítő filmrendező és JR, a harmincas fotós leereszkednek az egyszerű, vidéki francia emberek világába – mi, akik miniszterelnöki főtanácsadókhoz vagyunk szokva, akik sofőrös Audival járják a vidéket a nyomor elleni ádáz küzdelemben, csakis előítéletekkel állhatunk az ilyen ötletekhez, és csakis Agnèst okolhatjuk, ha ezúttal csúnyán felsülünk. Nem fair, hogy még el sem értünk vidékre, még csak ott tartunk, hogy a magát macskabolond néninek álcázó nagyon nagy művésznő és a napszemüvege mögé rejtőző hipszter-forma street artist szövetséget köt egymással, de már itt akkora csapást szenved a cinizmusunk, hogy abból nem lehet felállni.
| ||
Olyan diszkréten zajlik a másik körüludvarlása, olyan természetességgel futják le a tiszteletköröket, hogy még Agnès macskája sem tűnik olcsó megoldásnak. És mit művelnek ezek ketten a vidéki lakosság, a traktoros gazdálkodók, kecskék, üzemi munkások és falusi földönfutók körében? Valami egészen hallatlan dolgot: ki-ki teszi a dolgát. JR szolid felforgató tevékenységet végez, a helybéliek óriásfotójával dekorálja ki a pajta- és házfalakat, míg AV, aki már az ’50-es években sem riadt meg a valóságtól, két lábbal a földön állva, tolmács nélkül vadászik a történetekre. E két lábat közelről is megszemlélhetjük, nemcsak a falusiak, de a rendezőnő lábujjai sem kerülhetik el, hogy műalkotássá nemesüljenek. És a lábujjak, akárcsak a tulajdonosaik nem hazudnak: JR és AV nem játsszák meg magukat, vagy ha mégis, akkor tökéletesen játsszák, hogy nem játsszák meg magukat.
Forgalmazza a Magyarhangya
