Hacsak nem nevezzük izgalomnak a világ országainak versengését arról, hogy hol van nagyobb lelke a paradicsomnak. Mert az Indiából politikai menekültként Franciaországba települő séfcsalád fő problémáját ez jelenti. Így amint találnak egy bájos provence-i falucskát, ahol nem csak a paradicsom, de még az erdei vargánya is énekel boldogságában, rögvest műanyag abroszos indiai éttermet nyitnak, jaj, pont szemben egy Michelin-csillagos, tradicionális francia restaurant-nal. És ha ez még nem lenne elég, innentől újraélhetjük az oly sokszor látott sablon minden pillanatát a „hogyan lesz sikeresebb az én aprócska, de családias vállalkozásom, mint a te nagyipari terméked” témájában.
Ám a film mégsem tökéletesen gondolatmentes, végigível benne egy, kapaszkodjunk meg, metafora. A hagyományos és az idegen főzőiskolák ellentéte – a primer témánál általánosabban – a bevándorlással kapcsolatos életstratégiákat jelképezi mind befogadói, mind érkezési oldalon (ha nem értenénk az utalást, előkerül némi klasszikus xenofóbia is). Zavarja vagy színesíti az életet, ha addig ismeretlen dolgok jelennek meg benne? El kell-e fogadnia a bevándorlónak a helyi szokásokat, vagy továbbviheti a sajátjait? Ráadásul még a nagy tanulság is igen szimpatikus, ha nem is túl bonyolult. Pont annyira, hogy kiemelje Az élet ízeit abból a posványból, ahová egyébként saját magát pozicionálta.
A ProVideo bemutatója
