Ám míg az utóbbi magától értetődő, a kegyetlenséget általában külső hatásokkal magyarázzák, bántalmazó szülőkkel, tanárokkal. Nagy Kálmán filmjében azonban a jól ismert séma – a rossz gyerek bántja a jó gyereket az iskolában – zavarba ejtő árnyalatokat kap. Az utca másik vége az első pillanattól kezdve azt bizonyítja, hogy nincsenek jók meg rosszak. A sértett apa megszeppent fiával, Ábellel együtt állít be a bántalmazó gyerek, Bence szüleihez – szembesítésre. Bence nekiugrik Ábelnek, mondván, hogy hazudik, mire Bence apja nekiugrik a fiának, leginkább a szégyen miatt.
Ha itt lenne vége a 21 perces filmnek, akkor is csak a legjobbakat mondhatnánk. Nagy Kálmánnak nem csak hiteles atmoszférát sikerült teremtenie, de a párbeszédek és a színészi alakítások is kiemelkedők. A rendező korábban elmondta, hogy a „jó” apa szerepét eleve „Nagy Zsoltra írta”, de talán nála is jobb választás volt Téri Gáspár és Lipták Jeanne Katalin visszafojtottan agresszív párosa, nem beszélve a gyerekszínészekről – Zikkert Milánról és Sáfrány Ágostonról Bence és Ábel szerepében –, akik egy pillanatra sem zökkennek ki a játékból, még a cselekmény szándékosan nem részletezett fordulata közben sem. Nagy Kálmán filmjét a fiatalok rövidfilmfesztiválján vetítik, ezzel együtt Az utca másik vége érett, megrázó és kortalan.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
