Az üldöző

  • - greff -
  • 2009. március 26.

Film

Az üldöző - Viseltes zsánerben indított filmnél már az is öröm, ha a darab legalább kicsit eltér a sablontól, így aztán csak dicsérni lehet az első filmes Na Hong-Jin abbéli igyekezetét, hogy bemutatkozó munkája lehetőleg minél több ponton átírja a sorozatgyilkosok utáni hajszákat megéneklő thrillerek szabálykönyvét - de ennek a gyakorlatnak is vannak hátrányai. Az üldözőben nem azok, nem úgy és nem akkor gyürkőznek neki a problémáknak, mint az egyébként nyilvánvaló (hiszen meg is idézett) előképül szolgáló közelmúltbeli hollywoodi menetekben, de Na számára annyira fontos a meghökkentés, hogy a remek ötletek mellé a hihetőtől bántón távolra rugaszkodó fordulatokat is beletuszkol a rendelkezésére álló százhúsz percbe.

Az üldözõ - Viseltes zsánerben indított filmnél már az is öröm, ha a darab legalább kicsit eltér a sablontól, így aztán csak dicsérni lehet az elsõ filmes Na Hong-Jin abbéli igyekezetét, hogy bemutatkozó munkája lehetõleg minél több ponton átírja a sorozatgyilkosok utáni hajszákat megéneklõ thrillerek szabálykönyvét - de ennek a gyakorlatnak is vannak hátrányai. Az üldözõben nem azok, nem úgy és nem akkor gyürkõznek neki a problémáknak, mint az egyébként nyilvánvaló (hiszen meg is idézett) elõképül szolgáló közelmúltbeli hollywoodi menetekben, de Na számára annyira fontos a meghökkentés, hogy a remek ötletek mellé a hihetõtõl bántón távolra rugaszkodó fordulatokat is beletuszkol a rendelkezésére álló százhúsz percbe. Az olcsó húzások (élükön a túlcsavart zárlattal) jócskán kilógnak a film szövetébõl, hiszen a rendezõ egyébiránt határozott realizmusigénnyel közelít tárgyához - olyan thriller ez, ahol a hõsök két perc sprint után már kiköpik a tüdejüket, verekedés közben pedig a saját lendületüktõl esnek sután hanyatt. A dél-koreai rendõrséget Na Hong-Jin lomha, elképesztõen szûkagyú és agresszív bagázsnak láttatja, s a magunk prekoncepciózus módján erõsen hajlunk rá, hogy ezt is a rokonszenvesen pontos megfigyelések oszlopába lajstromozzuk.

A határidõ-dramaturgia ellenére a filmbõl itt-ott elpárolog a feszültség, de a felütés nagyon erõs, az utolsó harmad izgalmas, a színészek nagyszerûek. És a rendezõ mellékesen megkölti egy nagyváros szimfóniáját is: a lendületesen sikló kamerákkal bemutatott éjszakai Szöul atmoszférája sokáig velünk marad.

*** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.