A hatvanas évekbe visszaejtőernyőző Peggy Sue (rendezte: Coppola) után az időutazás istene a francia Camille-on (rendezte: Noémie Lvovsky) is megkönyörült: az egykor szebb napokat látott nőszemély, aki se színésznek, se feleségnek nem vált be, egyenesen a szebb napokba ájulja vissza magát. Javában dúl a nyolcvanas évek, Nena a sztár, a 99 luftballons a sláger, a walkmannél nincs kívánatosabb tárgy, Camille-nál pedig nincs kívánatosabb lány, legalábbis a nyakigláb Eric szemében. Míg a majdani férj a 16 éves Camille-t látja, mi Noémie Lvovskyt látjuk, a tinédzserszerkóba bújtatott negyvenes színész-rendezőnőt, aki oly sokat gondolt e gegről, hogy menten megtette filmje vezérlő poénjává. A Házibuli-filmek örök igazsága, hogy jobb tizenévessel játszatni a tizenévest - nemhiába játszotta Sophie Marceau és nem Brigitte Fossey az iskolás lányt.
Lvovsky filmje persze többet akar, mint egy mezei Házibuli, például az időutazás örök dilemmáival is eljátszik, de sokra nem jut velük, inkább az édesbús nosztalgia meg a Bananarama hivatott derűt fakasztani. Jean-Pierre Léaud és Mathieu Amalric is derűfakasztás céljából lett behíva - kis szerep az övék, épp csak annyi, hogy az ember jólesőn nyugtázza; Noémie Lvovsky biztos nagy tehetség lehet, ha meg tudta fűzni őket egy vendégszerepre.
Forgalmazza az ADS Service
