J. J. Abrams nagy szívességet tett az évek óta kókadozó sci-fi franchise-nak, amikor 2009-ben átvette az irányítást - kényszernyugdíjazta a régi gárdát, új káderekkel töltötte fel a hajótestet -, de a kettős kommunikációt ő sem úszhatta meg. Ám Abrams jól sáfárkodott, az "egyet a trekkie-knek, egyet az avatatlanoknak" stratégia működőképesnek bizonyult: senkinek sem kellett kínosan éreznie magát, minden célcsoport kapott valamit ajándékba. Az egyik egy rakat utalást és egy épkézláb sci-fit, a másik egy épkézláb sci-fit. A csillagflotta missziójához hűen Abrams békét hozott a széksorok közé.
Nos, ezt a szép barátságot billenti fenéken némiképp e második nekifutás, mely egyetlen fronton erősít rá az előzményre; a keményvonalas rajongók felé tett kikacsintások terén. Azzal, hogy Abrams a Star Trek mozifilmek egyik legnagyobb becsben tartott mozzanatát hozza fel a mélyből s dolgozza meg fineszesen, alighanem valamennyi Star Trek-találkozó hősévé lépett elő. A nem trekkie viszont csak annyit nyugtáz az egészből, hogy a főgonosz (a sorozatos Sherlock Holmesként és a tettek egyéb mezein is kiválóan teljesítő Benedict Cumberbatch) valamiért túlzott hangsúllyal és nem kevés szemforgatás közepette ejti ki azt a nevet, amin anyakönyvezték. Repes a trekkie-szív, közömbösen néz viszont a nem trekkie, ő talán arra vár, hogy mikor borít már el mindent végre a címben is beígért drámai sötétség, mely A Birodalom visszavágtól A sötét lovagig minden valamirevaló második részben menetrendszerűen bekövetkezik. Nos, ilyesmire nem kerül sor, mindenki marad, aki volt, bárhogy is álljon a füle, így akinek nem mindenről a Star Trek jut eszébe, annak marad a tét nélküli szemlélődés a szépen festő kulisszák közt - ez sem élvezet nélküli elfoglaltság.
A UIP-Duna Film bemutatója
