Film

Carrie

  • - greff -
  • 2013. november 30.

Film

A kortárs amerikai filmgyártás merényleteit nehéz feladat rangsorolni, de a 70-es évek horror-klasszikusainak újraforgatása talán a legobszcénabb mind közül: nincs még egy zsáner, amelynek kontárai ekkora kéjjel mutogatnák immár hosszú-hosszú évek óta, hogy sokkal tehetségtelenebbek, mint a számukra az utat (a kasszához) fáradságos munkával kikövező elődeik.

Brian De Palma 1975-ös King-adaptációjának megerőszakolása a minősített eset szerepét látszik betölteni ebben a végtelenül keserű történetben - de ha őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy ennek a remake-nek papíron legalább volt némi értelme.

A fiúk nem sírnak rendezőjeként ismert Kimberly Peirce-ről legalábbis elképzelhető volt, hogy újszerűen képes olvasni az első menstruációja után démonikussá formálódó kamasz lány tragikus történetét vázoló King-opust. Hogy feltárja esetleg a fabula olyan rétegeit, amelyeket sem a szorongásoktól űzött regényíró, sem az eredeti filmváltozat formafetisiszta rendezője nem volt képes napvilágra hozni. És mivel a Carrie a kíméletlen iskolatársi zaklatásra is fókuszál, a mondott gyakorlat aktuális fejleményei (az úgynevezett cyberbullying) felől is megnyílt egy ösvény a figyelemre méltó újraolvasás felé.

A vadonatúj Carrie mindebből persze semmit sem teljesít. Peirce az eredeti markáns képorgiáját neutrálisabb stílusra, a suspense-t kivételesen brutális didaxisra, a főhősnő kísértetiességét szupercukiságra, a rémisztő képességeket pedig vonzó szupererőre cseréli filmjében, amely zárt, csiszolt és egységes alkotás: fércművek közt egy tökéletes kudarc.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.