Film

Carrie

  • - greff -
  • 2013. november 30.

Film

A kortárs amerikai filmgyártás merényleteit nehéz feladat rangsorolni, de a 70-es évek horror-klasszikusainak újraforgatása talán a legobszcénabb mind közül: nincs még egy zsáner, amelynek kontárai ekkora kéjjel mutogatnák immár hosszú-hosszú évek óta, hogy sokkal tehetségtelenebbek, mint a számukra az utat (a kasszához) fáradságos munkával kikövező elődeik.

Brian De Palma 1975-ös King-adaptációjának megerőszakolása a minősített eset szerepét látszik betölteni ebben a végtelenül keserű történetben - de ha őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy ennek a remake-nek papíron legalább volt némi értelme.

A fiúk nem sírnak rendezőjeként ismert Kimberly Peirce-ről legalábbis elképzelhető volt, hogy újszerűen képes olvasni az első menstruációja után démonikussá formálódó kamasz lány tragikus történetét vázoló King-opust. Hogy feltárja esetleg a fabula olyan rétegeit, amelyeket sem a szorongásoktól űzött regényíró, sem az eredeti filmváltozat formafetisiszta rendezője nem volt képes napvilágra hozni. És mivel a Carrie a kíméletlen iskolatársi zaklatásra is fókuszál, a mondott gyakorlat aktuális fejleményei (az úgynevezett cyberbullying) felől is megnyílt egy ösvény a figyelemre méltó újraolvasás felé.

A vadonatúj Carrie mindebből persze semmit sem teljesít. Peirce az eredeti markáns képorgiáját neutrálisabb stílusra, a suspense-t kivételesen brutális didaxisra, a főhősnő kísértetiességét szupercukiságra, a rémisztő képességeket pedig vonzó szupererőre cseréli filmjében, amely zárt, csiszolt és egységes alkotás: fércművek közt egy tökéletes kudarc.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.