Carrie Fisher (1956–2016)

  • Greff András
  • 2016. december 27.

Film

Meghalt a színésznő, akit mindenki Leia hercegnőként ismer. Képtelenül nagy ikonja volt az elmúlt 40 évnek.

Mindenki elfelejt mindent, de az első szerelmét azért senki sem. Márpedig az első szerelem varázslatát egy teljes generáció (a generációm, de bátran kibővíthetjük a kört: számos generáció, végeredményben a ma körülöttünk tébláboló 30-40-50-es nyugati polgárok döntő többsége) számára Leia hercegnő hozta el, aki réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban serénykedett, de közben hihetetlenül közel is volt: elevenen élt az álmainkban, ahol könnyen megtörténhetett, hogy végül nem a szemtelen Han, hanem mi nyertük el az alderaani Organa család örökbe fogadott leányának finom, fehér, valóban uralkodónői kezét. Ilyenkor megfordult körülöttünk a galaxis, és mi vidám szívvel elsuhantunk vadászgépeinken a mindenség közepe felé.

false

 

A gyermekkorból, állítólag, mindenki kinő, és az első szerelem emléke is kifakul, bár ki tudja, milyen titokzatos forrásokon keresztül azért alighanem az utolsó perceinkig belebeszél mindenbe.

Pláne, ha a vágyaink tárgya nem is tűnik el a szemünk elől.

Carrie Fisher pedig, akárcsak társai az űrben, Mark Hamill, Harrison Ford és a többiek, soha nem mentek sehová. Úgy belemerevedtek a kultúrába, mint a görög istenek.

És a legmenőbb, a legdögösebb az egész pángalaktikus társaságban a törékeny és hajlíthatatlan Leia volt. Leia, a coolság szótári definíciója, aki a Birodalom legsúlyosabb gonosztevőinek, Vadernek, Tarkinnak is hetykén a képébe mondta lesújtó véleményét („Megcsapta az orromat a bűze, amikor a fedélzetre hoztak”, üdvözölte káprázatos módon a vén űrfasisztát), miközben jól állt a kezében a lézerfegyver, és természetesen simult oda hozzá a dzsungelben az űrmotor. A zseniális jófiú (Luke) és az ellenállhatatlan szélhámos (Han) elsőbbségéről késhegyig menő vitákat lehetett folytatni (az ovis farsangon vagy a sulibüfében), de Leia szupermenő státusát soha senki nem bátorkodott volna megkérdőjelezni.

false

 

Carrie Leia Fisher nem volt férfias, mint azok az akcióhősnők, akik a nyomában jártak (Sigourney Weavertől Carrie-Anne Mossig), és bár láthattuk őt A Jedi visszatérben bikiniben (de még milyenben!), valamint ismerhetjük George Lucas, a Star Wars szülőatyja elmésségét (és ennek következményeit), miszerint a világűrben nincs melltartó, valószínűleg senkinek sem juthatott róla eszébe, hogy testi adottságaival írta volna bele magát a filmtörténetbe. Nem, azzal tette magát halhatatlanná, hogy úgy tudott észbontóan vagány kalandhős lenni, ahogy az egyszerű halandó levegőt vesz.

false

Amúgy nem volt nagy színész. Ha nagyon akarjuk, fel tudjuk idézni kamaszos vonásait a Sampon c. Hal Ashbey-régiségből vagy a Hannah és nővéreiből, de csak azért, mert Leia hercegnőként beleégett az arca a retinánkba, így akkor is felismerjük, amikor egy tömegjelenet hátterében keresztülszalad a színen.

Forgatókönyvírónak számottevőbb tehetségnek bizonyult: igaz, jegyzettebb munkái (például a Képeslapok a szakadékból) nem nagyon bírnák ki a szigorúbb újranézést, de más szerzők műveit igencsak sikeressé tudta szabni-varrni, ha épp szükség volt rá: az Apácashow és Az utolsó akcióhős mellett például a Halálos fegyver 3-at is ő rázta gatyába a színfalak mögött.

false

Mindeközben korszakos popsztárként élte a 80-as években a popsztárok akkori, kokainnal és pezsgővel dúsan bélelt életét, amint erről memoárjaiból (a legutóbbi ősszel jelent meg The Princess Diarist címen), stand-up kabaréiból és elsődleges filmbéli karakteréhez méltóan nagyszájú interjúiból is sokszor értesülhettünk.

Mindez nem sokat számít. Még az sem, hogy Az Ébredő erőben ő is visszatért tavaly nagy kalandjainak színhelyére (de az már nem az ő meséje volt, nem is sok vizet zavart benne), most meg épp ott látható a mozikban kísérteties, még a halála előtt elkészített halotti CGI-maszkja a Zsivány Egyes utolsó jelenetében, ahogy átveszi a Halálcsillag tervrajzait, hogy aztán egy hologram társaságában útnak indítsa az öreg Ben Kenobi felé, nem tudván, hogy közben…

És ezzel aztán újra ott vagyunk a kezdeteknél, ahová mindig visszatérünk. A lány a csigás hajjal, talpig fehérben, a lázadók hercegnője, a nő, aki a láncaival fojtotta meg Jabbát a Tatuinon, most, 60 évesen meghalt, de nem megy sehová, hiszen már 1977-ben megváltotta jegyét az örökkévalóságba, és fejest is ugrott bele rögtön. Pontosan úgy, ahogy az a galaxis legtökösebb leányától elvárható: csillagporban úszva, hiperűrsebességgel...






Figyelmébe ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.