Carrie Fisher (1956–2016)

  • Greff András
  • 2016. december 27.

Film

Meghalt a színésznő, akit mindenki Leia hercegnőként ismer. Képtelenül nagy ikonja volt az elmúlt 40 évnek.

Mindenki elfelejt mindent, de az első szerelmét azért senki sem. Márpedig az első szerelem varázslatát egy teljes generáció (a generációm, de bátran kibővíthetjük a kört: számos generáció, végeredményben a ma körülöttünk tébláboló 30-40-50-es nyugati polgárok döntő többsége) számára Leia hercegnő hozta el, aki réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban serénykedett, de közben hihetetlenül közel is volt: elevenen élt az álmainkban, ahol könnyen megtörténhetett, hogy végül nem a szemtelen Han, hanem mi nyertük el az alderaani Organa család örökbe fogadott leányának finom, fehér, valóban uralkodónői kezét. Ilyenkor megfordult körülöttünk a galaxis, és mi vidám szívvel elsuhantunk vadászgépeinken a mindenség közepe felé.

false

 

A gyermekkorból, állítólag, mindenki kinő, és az első szerelem emléke is kifakul, bár ki tudja, milyen titokzatos forrásokon keresztül azért alighanem az utolsó perceinkig belebeszél mindenbe.

Pláne, ha a vágyaink tárgya nem is tűnik el a szemünk elől.

Carrie Fisher pedig, akárcsak társai az űrben, Mark Hamill, Harrison Ford és a többiek, soha nem mentek sehová. Úgy belemerevedtek a kultúrába, mint a görög istenek.

És a legmenőbb, a legdögösebb az egész pángalaktikus társaságban a törékeny és hajlíthatatlan Leia volt. Leia, a coolság szótári definíciója, aki a Birodalom legsúlyosabb gonosztevőinek, Vadernek, Tarkinnak is hetykén a képébe mondta lesújtó véleményét („Megcsapta az orromat a bűze, amikor a fedélzetre hoztak”, üdvözölte káprázatos módon a vén űrfasisztát), miközben jól állt a kezében a lézerfegyver, és természetesen simult oda hozzá a dzsungelben az űrmotor. A zseniális jófiú (Luke) és az ellenállhatatlan szélhámos (Han) elsőbbségéről késhegyig menő vitákat lehetett folytatni (az ovis farsangon vagy a sulibüfében), de Leia szupermenő státusát soha senki nem bátorkodott volna megkérdőjelezni.

false

 

Carrie Leia Fisher nem volt férfias, mint azok az akcióhősnők, akik a nyomában jártak (Sigourney Weavertől Carrie-Anne Mossig), és bár láthattuk őt A Jedi visszatérben bikiniben (de még milyenben!), valamint ismerhetjük George Lucas, a Star Wars szülőatyja elmésségét (és ennek következményeit), miszerint a világűrben nincs melltartó, valószínűleg senkinek sem juthatott róla eszébe, hogy testi adottságaival írta volna bele magát a filmtörténetbe. Nem, azzal tette magát halhatatlanná, hogy úgy tudott észbontóan vagány kalandhős lenni, ahogy az egyszerű halandó levegőt vesz.

false

Amúgy nem volt nagy színész. Ha nagyon akarjuk, fel tudjuk idézni kamaszos vonásait a Sampon c. Hal Ashbey-régiségből vagy a Hannah és nővéreiből, de csak azért, mert Leia hercegnőként beleégett az arca a retinánkba, így akkor is felismerjük, amikor egy tömegjelenet hátterében keresztülszalad a színen.

Forgatókönyvírónak számottevőbb tehetségnek bizonyult: igaz, jegyzettebb munkái (például a Képeslapok a szakadékból) nem nagyon bírnák ki a szigorúbb újranézést, de más szerzők műveit igencsak sikeressé tudta szabni-varrni, ha épp szükség volt rá: az Apácashow és Az utolsó akcióhős mellett például a Halálos fegyver 3-at is ő rázta gatyába a színfalak mögött.

false

Mindeközben korszakos popsztárként élte a 80-as években a popsztárok akkori, kokainnal és pezsgővel dúsan bélelt életét, amint erről memoárjaiból (a legutóbbi ősszel jelent meg The Princess Diarist címen), stand-up kabaréiból és elsődleges filmbéli karakteréhez méltóan nagyszájú interjúiból is sokszor értesülhettünk.

Mindez nem sokat számít. Még az sem, hogy Az Ébredő erőben ő is visszatért tavaly nagy kalandjainak színhelyére (de az már nem az ő meséje volt, nem is sok vizet zavart benne), most meg épp ott látható a mozikban kísérteties, még a halála előtt elkészített halotti CGI-maszkja a Zsivány Egyes utolsó jelenetében, ahogy átveszi a Halálcsillag tervrajzait, hogy aztán egy hologram társaságában útnak indítsa az öreg Ben Kenobi felé, nem tudván, hogy közben…

És ezzel aztán újra ott vagyunk a kezdeteknél, ahová mindig visszatérünk. A lány a csigás hajjal, talpig fehérben, a lázadók hercegnője, a nő, aki a láncaival fojtotta meg Jabbát a Tatuinon, most, 60 évesen meghalt, de nem megy sehová, hiszen már 1977-ben megváltotta jegyét az örökkévalóságba, és fejest is ugrott bele rögtön. Pontosan úgy, ahogy az a galaxis legtökösebb leányától elvárható: csillagporban úszva, hiperűrsebességgel...






Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.