Dokumentumfilm

13th

  • Gera Márton
  • 2016. december 24.

Film

Tipikus doksinak indul: szépen öltözött emberek beszélnek a kamerába, közben archív felvételeket mutogatnak az amerikai történelemből, de két perc sem kell, és már érezni, hogy ez most komolyabb. Van tét: a szembenézés.

A tömeges bebörtönzésről szól ez a száz perc, áll a Netflix ismertetőjében, de ennél aligha lehetne általánosabban megfogalmazni, mit is nézünk. Persze, egyfelől elmondják, milyen aljas és undorító politikai és gazdasági okok vannak amögött, hogy az Egyesült Államokban tömegével küldték a színes bőrűeket a börtönökbe, olykor mondvacsinált indokok alapján is.

Egy fekete férfi sétál az utcán, hátulról elkezdik rugdosni, leesik a kalapja, de menne tovább, próbálja minél jobban összehúzni magát, mégis kap még néhány rúgást. Nem megrendezett jelenet, egy felvétel a félmúltból. És jön az adat, hogy milyen mértékben nőtt a feketék száma az amerikai börtönökben a 20. század második felében, hogyan ítéltek el életfogytig olyanokat, akinek egyetlen bűnük drogbirtoklás volt és hogyan kezdték el a legszélesebb nyilvánosság előtt vadállatként megjeleníteni a feketéket. Nos, nem éppen az alkotmány tizenharmadik módosításának szellemében. Magyarul a film döntő állítása csupán annyi, hogy ellenséget gyártani rettenetesen könnyű, és tőlünk nézvést ez fájóan igaznak is tűnik.

A világ másik felén épp azon dúl a vita, vajon szemünket felnyitó, mesteri alkotás-e a 13TH vagy csak egy újabb manipulatív dokumentumfilm. Az biztos, hogy nehéz kivonni magunkat a hatása alól. És talán valamit tanulhatnánk is belőle.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.