Film

Lawrence Block főfoglalkozású krimiíró és hobbiszintű távgyalogló minden fórumon elmondta már az elmúlt 28 év során, hogy mennyire rühelli szegény Hal Ashby utolsó mozifilmjét.

Hogyan lehetséges, lehetséges-e egyáltalán meg­békélés egy olyan társadalomban, ahol húsz évvel ezelőtt a hutu többség szó szerint megtizedelte a tuszi kisebbséget, azóta pedig – egy olyan kormányzat alatt, amelyben a kisebbségé a domináns szerep – változatlan lakossági arányok mellett, hatósági felügyelettel igyekeznek egységes, élhető országot teremteni?

Nem csupán a mi fékezhetetlen agyvelejű kormányzatunk figyelt fel arra, milyen kulcsfontosságú a világháló napjainkban: két fontos és a maga nemében szórakoztató doksi is ezt a témát járja körül.

Noha az atomfizika rém absztrakt és bonyolult dolog, a nukleáris ipar tragikus balesetei mégis a világ pofonegyszerű dolgai közé tartoznak. Hiszen mit kell azon magyarázni, ha valaki örökre elveszíti otthonát, mindazt, ami számára az életet jelentette? Hogy hátralévő éveit a hazatérés be­teljesületlen sóvárgása határozza meg, vagy, ami még rosszabb, a rák elleni, eleve kudarcra ítélt harc. Eltérő eszközökkel, de az idei Verzió két nukleáris „utóélet-filmje” is az evidencia meggyőző súlyával foglalkozik ugyanazzal: mi marad a helyén és mi lesz azzal az emberrel, amit/akit atomkatasztrófa sújtott?

A Veszedelmes játékok című nyitófilm alkotójával a fehérorosz cenzúráról, a helyszíni forgatás nehézségeiről és a diktatúrában élők lehetőségeiről beszélgettünk.

Alain Ughetto szó szerint veszi az animá­ciót: gyurmafigurái valóban lelket kapnak, élettel telítődnek, ahogy felidéznek és újrajátszanak egy régi szerelmet. A Provence-ban élő rajzfilmes és dokumentarista levelekből, archív híradórészletekből, Iránban készült szuper 8-as felvételekből és személyes emlékekből építi fel a több műfaj elemeit kreatívan ötvöző filmet.

Nemcsak a tizenegyedik fesztivál, hanem a tizenegyedik vonatkozó melléklet a Magyar Narancsban.