Verzió melléklet

Az utolsó limuzin

Film

Darja Hlesztkina filmje a maga kézzelfogható, földhözragadt valójában ragadja meg azt, amit posztszo­cia­lizmusnak nevezünk. A valaha a Szovjetunió díszének számító, kézműves limuzinokat és elnyűhetetlen teherautókat gyártó ZIL-üzem mára csak árnyéka önmagának: nekropolisz, oszló város Moszkva testén belül, amelyet lassan újra birtokba vesz a természet, a macskák és galambok. A dolgozók most is a kapukon belüli munkanélküliséget gyakorolják: már nincs szükség kezük munkájára, ezért a régi idők dicsőségébe és becsontosodott kis rituáléikba kapaszkodnak. S egyszer csak a honvédelmi minisztérium várat­lanul új limuzinokat rendel, ami életre galvanizálja a fásult, múltba dermedt munkásokat. Mintha visszautaznánk az időben: az interperszonális kapcsolatokban, a munkamorálban megelevenedik az elmúlt rendszer (a háttérben olykor diszkréten felcsendül egy-egy induló). Az autók a szégyenteljes, túlhaladni kívánt kor relikviáiból a nosztalgia tárgyai, a jelenkori Oroszország nemzeti dicsőségének jelképei lesznek. Ugyanakkor önmagukban is anakronisztikusak: ugyanolyan különös dinoszauruszok, mint azok, akik gyártják őket. A készítők nagy empátiával dokumentálják, hogyan veszítik el az emberek a kis időre visszakapott reményt és méltóságot: a rendelést indoklás nélkül visszavonja az állam. Az autók építésével párhuzamosan megtalálni vélték helyüket a poszt­szocialista korszakban, egy pillanatra elhitték, hogy van még helyük a világban. Akármennyire is elszakadni vágyunk az „átkostól”, azt sokszor elfelejtjük, hogy vele együtt a benne élt emberek élete is elenyészik.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.