Darja Hlesztkina filmje a maga kézzelfogható, földhözragadt valójában ragadja meg azt, amit posztszocializmusnak nevezünk. A valaha a Szovjetunió díszének számító, kézműves limuzinokat és elnyűhetetlen teherautókat gyártó ZIL-üzem mára csak árnyéka önmagának: nekropolisz, oszló város Moszkva testén belül, amelyet lassan újra birtokba vesz a természet, a macskák és galambok. A dolgozók most is a kapukon belüli munkanélküliséget gyakorolják: már nincs szükség kezük munkájára, ezért a régi idők dicsőségébe és becsontosodott kis rituáléikba kapaszkodnak. S egyszer csak a honvédelmi minisztérium váratlanul új limuzinokat rendel, ami életre galvanizálja a fásult, múltba dermedt munkásokat. Mintha visszautaznánk az időben: az interperszonális kapcsolatokban, a munkamorálban megelevenedik az elmúlt rendszer (a háttérben olykor diszkréten felcsendül egy-egy induló). Az autók a szégyenteljes, túlhaladni kívánt kor relikviáiból a nosztalgia tárgyai, a jelenkori Oroszország nemzeti dicsőségének jelképei lesznek. Ugyanakkor önmagukban is anakronisztikusak: ugyanolyan különös dinoszauruszok, mint azok, akik gyártják őket. A készítők nagy empátiával dokumentálják, hogyan veszítik el az emberek a kis időre visszakapott reményt és méltóságot: a rendelést indoklás nélkül visszavonja az állam. Az autók építésével párhuzamosan megtalálni vélték helyüket a posztszocialista korszakban, egy pillanatra elhitték, hogy van még helyük a világban. Akármennyire is elszakadni vágyunk az „átkostól”, azt sokszor elfelejtjük, hogy vele együtt a benne élt emberek élete is elenyészik.
Figyelmébe ajánljuk
A saját határain túl
Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.
Az űr az úr
Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.
Férgek és fűzfapoéták
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan abban, ahogy a filmipar figyelme (újra) a teljesíthetetlen szépségideálok felé fordult.
Pincebogarak lázadása
- - turcsányi -
Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szakágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.
Luxusszivacsok
A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.
Égen, földön, vízen
Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.
Visszaszámlálás
A Ne csak nézd! című pályázatot a Freeszfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.
Mészáros Lőrinc egy történet
Bármilyen kis különbséggel dőlt is el a lengyel elnökválasztás, a következményei súlyosak lesznek
„Mint a pókháló”
Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.
Nem a pénz számít
Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyarország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.
„A kínai tudás”
Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.