Darja Hlesztkina filmje a maga kézzelfogható, földhözragadt valójában ragadja meg azt, amit posztszocializmusnak nevezünk. A valaha a Szovjetunió díszének számító, kézműves limuzinokat és elnyűhetetlen teherautókat gyártó ZIL-üzem mára csak árnyéka önmagának: nekropolisz, oszló város Moszkva testén belül, amelyet lassan újra birtokba vesz a természet, a macskák és galambok. A dolgozók most is a kapukon belüli munkanélküliséget gyakorolják: már nincs szükség kezük munkájára, ezért a régi idők dicsőségébe és becsontosodott kis rituáléikba kapaszkodnak. S egyszer csak a honvédelmi minisztérium váratlanul új limuzinokat rendel, ami életre galvanizálja a fásult, múltba dermedt munkásokat. Mintha visszautaznánk az időben: az interperszonális kapcsolatokban, a munkamorálban megelevenedik az elmúlt rendszer (a háttérben olykor diszkréten felcsendül egy-egy induló). Az autók a szégyenteljes, túlhaladni kívánt kor relikviáiból a nosztalgia tárgyai, a jelenkori Oroszország nemzeti dicsőségének jelképei lesznek. Ugyanakkor önmagukban is anakronisztikusak: ugyanolyan különös dinoszauruszok, mint azok, akik gyártják őket. A készítők nagy empátiával dokumentálják, hogyan veszítik el az emberek a kis időre visszakapott reményt és méltóságot: a rendelést indoklás nélkül visszavonja az állam. Az autók építésével párhuzamosan megtalálni vélték helyüket a posztszocialista korszakban, egy pillanatra elhitték, hogy van még helyük a világban. Akármennyire is elszakadni vágyunk az „átkostól”, azt sokszor elfelejtjük, hogy vele együtt a benne élt emberek élete is elenyészik.
Figyelmébe ajánljuk
A kis pénzrablás
Gyakorlatilag másodpercre ugyanakkor járunk Németország történelmében, mint a Good bye, Lenin! hősei. Az ország még két részben van, de a fal már ledőlt, a tegnap még oly zord határőrök már csak az üstöküket vakargatják, s nézik, hogyan suhannak el a Barkasok.
Papírpapság
Tradíció és haladás – a művészetektől a politikáig évszázadok óta ez a kettő harcol egymással, miközben a békésebb időszakokban jinként és jangként egészíthetik ki a másikat.
Elveszett a világ
Ha van olyan zenei páncélszekrény, amelybe az ember szívesen belekukkantana, az Prince-é, de a The Cure széfjében is bőven van félretett anyag.
Becsap
Irtó hangosan, ajtócsapkodással és kiabálással kezdődik a Budaörsi Latinovits Színházban tíz éve színpadra állított, most pedig a Vígszínházra hangszerelt Liliomfi-előadás. Ifj. Vidnyánszky Attila rendezte, és Szigligeti Ede nyomán Vecsei H. Miklós írta a szövegkönyvet és a dalszövegeket.
„Épp van nálam egy korbács”
Kiszámíthatatlan az algoritmus útja – vagy talán nem is az, hisz’ ez a lényege. De még ha azt hisszük, értünk is hozzá, akkor is érhetnek ilyen-olyan meglepetések a mi kis digitalizált világunkban.
Keserédes felelősség
A szülővé váló női művészek munkásságába rendszerint valamilyen módon beépül az anyaság témája. Ezt a műkritikusok és a kollégák rendszerint egyfajta kitérőnek tekintik, ami után a művész visszatérhet az „igazi” művészethez.
A halgyári sózó
Hosszú, kissé modoros, de messze nem haszontalan utószó kíséretében jelent meg a hazánkban is elképesztően népszerű izlandi író verseskötete.
Egy tipikus NER-karrier
Magyar Péter fent említett sajtótájékoztatója után egy eddig viszonylag ismeretlen informatikai vállalkozó, Vertán György is a reflektorfénybe került, mivel Magyar azt állította, hogy volt felesége, Varga Judit, illetve volt barátnője, Vogel Evelin Vertántól kap „apanázst”, az egyik átutalással, a másik készpénzben. Mindez azért zajlik így, mert az üzletember Kubatov Gábor barátja.
A kezükben robbanhat föl
Egészen elképesztő, mi zajlik itt vasárnap délután óta, amikor Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Fidesz manipulált, részben mesterséges intelligencia segítségével előállított hangfelvételekkel lejáratókampányt indít ellene.
Trump is látja, Ukrajna győzelme kívánatosabb, mint egy előnytelen békeajánlat
„Sorok kígyóznak”
A színházi rendezés mellett foglalkozik képzőművészettel, irodalommal, filmkészítéssel. A kijivi alkotó egészen 2013-ig sokszor dolgozott magyarországi színházakban rendezőként és – főképp Vidnyánszky Attila rendezéseiben – díszlettervezőként. Aztán visszatért hazájába, a háború kitörése is ott érte. Az ukrajnai színházi állapotokról kérdeztük.
Mindent a 25-re
Az Orbán-kormány továbbra is töretlen lelkesedéssel várja az új amerikai kormányzat hivatalba lépését. Pedig ez nemigen fogja segíteni a 2025-ös magyar költségvetés kulcsfontosságú sarokszámainak teljesülését.