Verzió melléklet

A cenzúra ösztönöz

Madeleine Sackler rendező

  • Oksana Sarkisova
  • 2014. december 7.

Film

A Veszedelmes játékok című nyitófilm alkotójával a fehérorosz cenzúráról, a helyszíni forgatás nehézségeiről és a diktatúrában élők lehetőségeiről beszélgettünk.

Magyar Narancs: Mikor hallottál először a fehérorosz Free Theatre-ről és hogyan léptél velük kapcsolatba?

Madeleine Sackler: 2010. júniusban, amikor részt vettek New York állam Orchard Projektjében. Elkezdtem őket filmezni. Az volt az eredeti terv, hogy az előadásaik részleteit szerkesztem össze fehéroroszországi cinéma vérité felvételekkel. Nem tudtam, hogy fél év múlva elnökválasztás lesz náluk, lecsap rájuk a KGB, és el kell menekülniük az országból.

MN: Milyen volt Belaruszban forgatni?

MS: A szigorú cenzúra miatt kezdettől fogva odafigyeltünk a biztonságra. Miután megtudtuk, hogy a Free Theatre-t felkeresni készülő egyik színészt visszafordították a határról, úgy döntöttünk, hogy nem tesszük ki kockázatnak a velünk dolgozó embereket, sem magát a projektet azzal, hogy megpróbálunk bejutni az országba. Azt a stratégiát választottuk, hogy Skype-on keresztül készítjük el a filmet. Így is ott lehetek velük, anélkül, hogy fizikailag jelen lennék. Azonnal feltehettem a kérdéseimet, közölhettem, milyen képeket és beállításokat várok az operatőrtől. Aki aztán kicsempészte a merevlemezeket olyan országokba, ahol nem nyúlnak bele az anyagba, és elküldte nekem New Yorkba. Három-négy havonta kaptunk új csomagot, és azonnal elkezdtük lefordítani. Ez nagyon egyedi eljárás volt, de olyan felvételekhez jutottunk, amelyeket nagyon nehéz vagy lehetetlen lett volna máshogy megszerezni.

MN: Hogyan változott a kapcsolatod a színészekkel, miután évekig követted őket?

MS: Természetesen minél több időt töltöttem velük, annál megszokottabbá vált számukra a kamera és a projekt. Mivel nagyon kicsi volt a stáb, csak én, és aki Fehéroroszországban filmezett, végig ugyanaz az operatőr és az asszisztense, gyorsan megismertük egymást.

MN: Féltél, vagy érzékeltél személyes kockázatot a forgatás során?

MS: Az operatőrünk ideges volt, amikor tüntetéseket fényképezett, ezért nagyon gondosan jártunk el ezekkel a jelenetekkel. „Kiszerveztük” az ilyen felvételeket, helyi újság­íróktól és a nemzetközi sajtótól kértünk anyagokat. A nyitójelenetben nyolc különböző kamera felvétele látható. A későbbi „tapsolós tiltakozás”, ahol egy KGB-s félreüti a kamerát, le akarták tartóztatni a nekünk forgató újság­írót és másokat is, de végül nem tették.

MN: Milyen hatása lehet a filmnek Fehéroroszországban és a világban?

MS: A filmben látható elnökjelölt, Andrej Szannyikov filmeket is használ a munkájában, köztük a miénket is. Remélem, hogy a nézők, akik talán semmit nem tudnak a belarusz helyzetről, saját képet alkothatnak az országról és az ott élők nehézségeiről. Ezt szeretem a dokumentumfilmekben. Lehetőséget adnak találkozni olyan emberekkel, akikkel talán soha nem találkoznánk, adott esetben a világ olyan helyein, ahová különben soha nem utazhatnánk. És sokszor, legyenek bármilyen különlegesek az így szerzett élményeink, arra jutunk, hogy az emberek és a körülmények alapvetően hasonlóak a mieinkhez. A filmünk szereplői színészek, akik igazi akadályokkal és veszélyekkel néznek szembe, de végső soron emberek, akik biztonságban szeretnék felnevelni a gyerekeiket, együtt lenni a családjukkal és a barátaikkal, szabadon tenni a dolgukat, és kimondani, amit akarnak. Azt hiszem, ugyanerre törekszik a világ minden közössége.

MN: Hogyan látod az olyan alternatív kulturális kezdeményezések jövőjét, amelyek kihívják a cenzúrát, s politikai, illetve financiális akadályokat gördítenek a munkájuk elé?

MS: A forgatás során gyakran tettem fel nekik a kérdést, hogy mit tennének, ha megszűnne a cenzúra Belaruszban. Megváltozna a művészetük? Folytatnák a közös munkát? Ugyanazt jelentené a színházuk, mint ma? A cenzúra számos módon hat rájuk, ösztönzi a munkájukat. Történeteket mondva élő közönségnek olyan információkat oszthatnak meg, amelyekhez másképp nem férhetnek hozzá az ottani emberek. Az elnyomó kultúrákban szerte a világon létezik ez a fajta művészet, és hatalmában áll alternatív nézőpontokat elterjeszteni, új párbeszédeket kezdeményezni. A művészeten keresztül elindítani alternatív dialógusokat szerves része az emberi állapotnak, és ez mindig is így lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.