A brit Simon Klose a legnagyobb fájlmegosztó rendszer, a Pirate Bay alapítói és működtetői elleni pert követi végig, szigorúan a vádlottak szempontjából, betekintést engedve kockaéletük mindennapjaiba. Még azt sem mondhatnánk, hogy túl rokonszenvesnek festi le a három ifjút (Fredrik Neij, Gottfrid Svartholm, Peter Sunde). Fredrik, aki boldog házasságban él laoszi nejével, pár sör után már habzó szájjal szidja a bevándorlókat, Peter elesett amerikai katonákon gúnyolódó oldallal kezdi webkarrierjét, szegény Gottfrid pedig nem csupán a hatóságokkal, de a tudatmódosítókkal is reménytelen harcot folytat. A rendező impresszionisztikus látásmódjának megfelelően nem mélyülünk el túlságosan az ügy elvi hátterében, a szerzői jogok értelmezése körüli vitákban – azért szőrmentén megismerhetünk néhány markáns álláspontot. És persze fény derül arra, hogy Svédországban is nehezen beszélhetünk elfogulatlan, összefonódásoktól mentes, független bíráskodásról és nyomozómunkáról, amíg az igazságügyi rendszer megannyi képviselője szó szerint a médiajogok birtokosainak zsebéből figyel kifelé. A Pirate Bay-ügy egyáltalán nem foglal állást a torrentezés jogszerűsége, esetleg kultúrforradalmi jellege tárgyában. Lezárásként csupán rögzíti a szikár tényeket: a harmadfokon is rövid idejű börtönre ítélt PB-alapítók azóta karcerben (Gottfrid), büntetésük letöltésére várva otthon (Peter) vagy egzotikus menedékhelyen, elévülésre várva (Fredrik) töltik napjaikat. A zavartalanul dübörgő, proxy szervereken át működtetett peer-to-peer fájlmegosztó pedig köszöni, jól van, s ezzel a helyzettel lassan illene megbarátkoznia Hollywoodnak, a nagy kiadóknak és a játékiparnak is.
A Netfüggők (remek doksikkal elhíresült izraeli rendezőnők, Hilla Medalia és Shosh Shlam munkája) tárgya is kellően morbid és sok tekintetben aktuális: friss példaképünk, a kínai rezsim elsőként a világon az internetfüggőséget mentális rendellenességként – mi több, a tinédzsereket fenyegető első számú egészségügyi problémaként – bélyegezte meg. Haladva a korral, külön átnevelő klinikákat hoztak létre a túl sokat kattintgató honfitársaknak – ami azért kétségtelenül proaktívabb magatartás, mint pusztán megadóztatni a képernyő bámulását… A veszélyes szenvedély elleni harcban nem kevesebb mint 400 átnevelő tábort állítottak fel a pekingi központi katonai kórház felügyelete alatt. Filmünk zömmel okos és egyke serdülői kétségbeesett szüleik cselvetése révén kerülnek a táborba, ahol leginkább későbbi katonai kiképzésüket megelőlegező, garantáltan hatástalan csuklógyakorlatokat kell végezniük – némi gyógyszerezés, hazafias dalok éneklése és sírós családterápia kíséretében. Az egymás társaságában végre barátokra lelő „betegek” beszélgetéseiből feltárul az éjszakáikat online interaktív játékokkal töltő fiatalok világa – végig nem tudjuk elhessegetni magunktól azt a gondolatot, hogy a sivár kínai szimulákrum-realitásnál talán még ez a nyers eszképizmus is jobb.
