Verzió+

Ruanda FC

  • - kyt -
  • 2014. december 8.

Film

Hogyan lehetséges, lehetséges-e egyáltalán meg­békélés egy olyan társadalomban, ahol húsz évvel ezelőtt a hutu többség szó szerint megtizedelte a tuszi kisebbséget, azóta pedig – egy olyan kormányzat alatt, amelyben a kisebbségé a domináns szerep – változatlan lakossági arányok mellett, hatósági felügyelettel igyekeznek egységes, élhető országot teremteni?

Nemcsak a film, Ruanda számára is alapkérdés ez, amelyre az alkotók egy sajátos mikrokörnyezetben keresik a választ, azt vizsgálva, hol tart ma ez a folyamat.

A hadsereg szurkolói körökben kevéssé népszerű labdarúgócsapatában hutuk és tuszik egyaránt játszanak, a jelek szerint békében és egyetértésben, habár egyre sűrűbbnek ábrázolja a film a múltat övező nyomasztó csöndet. Megtisztulást hozó feltárulkozásoknak nyoma sincs – befelé fordult, szomorú, ködös tekintetű emberek az eső áztatta, párás tájban.

A megbékélés hivatalosan előírt, kötelező folyamat, előrehaladását katonák vigyázzák, biztos, ami biztos, a legjobb csendben maradni. A megbékélés nem számok, deklarációk, leírt szövegek kérdése, hanem igen kényes gyógyulási folyamat – mondja egy kulcsszereplő. Ez minden bizonnyal igaz, csak mi van addig, amíg ez a hosszadalmas folyamat lezajlik? Vajon ha a mostani elnököt a többségből érkező politikus váltja majd, akkor is marad-e a zavart hallgatás, vagy felszabadulnak a leszorított indulatok? A lelátót a nagy többség rokonszenvét élvező csapat ünneplő szurkolói uralják, a hadsereg játékosai lógó orral távoznak vereségük színhelyéről. A múlt ez, vagy netán a jövő?

Figyelmébe ajánljuk

Se csoda, se ítéletnap nem várható az Otthon Starttól

Sok a nyitott kérdés a 3 százalékos lakáshitelek lehetséges hatásairól: az első lakásra sorban állók közül sokan inkább csalódhatnak majd, és az évi több tízezer új lakás sem tűnik megalapozott várakozásnak – viszont a program a költségvetésnek is talán csak szélsőséges esetben okoz fenntarthatatlan terhet.

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.