Joggal merülhet fel a hivatali hűtlenkedés vádja Jean-Claude Van Damme ügyében. Bizony, elmaradtunk filmjei premierjeiről (igaz, az utóbbi időkben jórészt a DVD-piacra gyúrt), s a tékában sem kérdeztünk sűrűn utána.
| ||
Pedig kevesekről mondható el, hogy annyit tettek volna a 360 fokos, köríves fejberúgások népszerűsítéséért, és a Hollywoodban befutott belga karatésok történetét sem lehetne nélküle megírni. Van Damme azonban nem az a sértődős típus, most is maga szorgalmazta a kapcsolatfelvételt, de nem ám a régi, öltözőszagú csatornákon: ha az úri közönségnek nem smakkolt a Maga a Pokol vagy a Bosszú mindhalálig, akkor nesze nektek egy európai érzékenységû, vallomásos önparódia. Ami Stallonének a 2006-os Rocky-búcsúztató volt, az neki a JCVD, azzal a különbséggel, hogy a Belga Muszkli nem valamelyik klasszikus szerepét (nehéz is lett volna ilyet találni), hanem saját magát alakítja. Pontosabban egy Van Damme (született: Van Varenberg) nevû, Hollywoodban eltemetett exsztárt, akinek az óhazában kijárna még a nemzeti hősök iránti tisztelet, de hazatérve sikerül egy amatőr postarablásba keverednie. Van Damme jól érezte, hogy nem a Tökéletes katona robotjaként, hanem Pierre Richard üresen hagyott felemás cipőjében kell meggyónnia minden bűnét, magánéletit és munkakörit egyaránt. De az igazi truváj, s ez felér egy új rúgáskombinációval, mégiscsak az, hogy miközben gyón, egyszersmind lelkesen ünnepelteti is magát. Kérdés, hogy az így megszerzett jóindulat kitart-e a következő filmig, amelynek címe: Universal Soldier: Regeneration.
Forgalmazza a Fórum Home Entertainment
