Interjúalanyunk a Budapesti Tavaszi Fesztiválra érkezett fővárosunkba Aurélia oratóriuma című, a színháznak a cirkusz és a varieté elemeit ötvöző előadásával, amelyet édesanyja, Victoria Thierrée Chaplin rendezett, a világhírű filmszínész egyik leánya.
Magyar Narancs: A cirkuszművészet reneszánsza Franciaországban indult el néhány évtizeddel ezelőtt, és ebben a szülei társulatának úttörő szerepe van. Miben áll ez a műfaji megújulás?
Aurélia Thierrée: Anyám, Victoria Thierrée Chaplin és apám, Jean-Baptiste Thierrée 1970-ben alapította a Le Cirque Bonjourt, amely az elképzeléseinek megfelelően egy új típusú cirkusz volt. Egész Franciaországot bejárták vele az Avignoni Fesztivál után. Pár évvel később még sajátosabb, személyesebb cirkuszi világ felé mozdultak el, és megcsinálták a Le Cirque Imaginaire nevű előadást, amelynek én és a bátyám, James is szereplői voltunk. Aztán újabb darabbal turnéztak világszerte. A cirkuszművészetnek most is a szórakoztatás a lényege, plusz a varázslat, az illúzió, de kicsit közelebb van a színházi világhoz és távolabb a kommersztől, így inkább a kortárs művészetek közé sorolható, én látványszínháznak nevezem. Nálunk a közönséget nem osztja meg.
MN: Hogyan lett ön is szereplője a cirkusznak?
AT: Először a Le Cirque Bonjourban léptem színpadra, például apám bőröndjének tartalmaként, de nem éreztem úgy soha, hogy muszáj volna ezt csinálnom. Másfelé is vitt az utam, iskolába jártam, aztán filmeztem (Milos Forman, Coline Serreau, Amos Kollek oldalán - a szerk.), játszottam a londoni Tiger Lillies zenekarban, varietével és kabaréval is foglalkoztam, de most egyedül ez a darab köt le. Már harmadik éve járom vele a világot, nagyon szeretem.
MN: Miről szól a Budapesten is látható előadás?
AT: Álomszerű, szürreális és varázslatos, tulajdonképpen a feje tetejére állított világot idéz, ahol a lehetetlen is megvalósulhat. A látvány a lényeges, de a musicalt, a cirkuszt és a bűvészetet ötvözi. Meghökkentő mutatványokat adok elő, vannak benne furcsa tárgyak, oda nem illő karakterek, valószerűtlen találkozások. Alapvetően az édesanyám találta ki, én pedig játszom, és csak kevés saját ötletet vittem bele.
MN: Bár a neve nem Chaplin, szerintem nagyon hasonlít a nagyapjára a moz-gásában és külsejében is. Milyen a viszonya ehhez az örökséghez?
AT: Szép és mágikus dolog ez a családom történetében, és nekem személyesen is nagyon fontos, de nem szólnak róla családi legendáriumok. A hétköznapjaimat persze bőven megha-tározza. A művészetem, a munkám viszont teljesen más kérdés, és most azzal vagyok elfoglalva, ne keverjük bele.
MN: Mit vár a magyar közönségtől, akik számára a cirkusz szó azért egészen mást jelent?
AT: Anyám és én ezt a darabot sok humorral és fantáziával csináltuk meg, és bár nem ismerem a magyar közönséget, remélem, érzékenyek erre. Nem beszélő színház, ezért a világon mindenhol érthető, jó zenéje van és a látvány pazar, szóval a hagyományos cirkusz kedvelőinek sem okozhat csalódást. Amerre jártunk vele a világban, általában szerették, és kiderült, hogy néha azok a trükkök is meglepetést jelenthetnek, amelyekről azt gondolja a néző, hogy már jól ismeri őket.
Az előadás március 18-19-én a Trafóban volt látható
