Széll László: Lemezeink automatikusan bekerülnek az UCMG nemzetközi terjesztői körébe, természetesen ez még nem jelenti azt, hogy vagonszámra adnánk el őket. Viszont hihetetlen lelkesítő, ha azzal jönnek az ismerősök, hogy a Broadway-n lévő Virgin Megastore-ban vagy éppen egy ibizai lemezboltban találták meg valamelyik kiadványunkat. Az alapvető eredményünket abban látom, hogy sikerült időtálló, lélekteli produkciókat felmutatnunk, amelyeket a szakma, a sajtó és egyre inkább a nagyközönség is tudomásul vesz.
MN: Milyen népszerűségi mutatókat tudnál felhozni?
SZL: A Wolfgang Joop márkanév a német közvélemény-kutatások alapján a Coca-Cola és a Mercedes után a harmadik legismertebb abban az országban. Joop úr divattervező, és tizenkét éve nem tartott bemutatót a hazájában, viszont idén augusztusban a düsseldorfi divatvásáron bemutatta kollekcióját. Ez a pasi megkaphatott volna bárkit a világ zenészei közül, de neki Yonderboi kellett. Szintén népmesébe illően jöttek össze Yonderboi egyéb felkérései: tavaly a müncheni Kammerspiele színház egy darabjához írt zenét, jelenleg pedig a Bajor Állami Nemzeti Színház egy bemutatójához szerez zenét. A még most is tartó Velencei Biennálé svájci pavilonjának kiállításához megint csak Yonderboi komponált aláfestő muzsikát, az installáció elnyerte a biennálé nem hivatalos különdíját.
Még mindig Fogarasi Lacinál maradva, a külföldi felkérések idén februártól kezdtek rázuhogni, szeptemberig foglalt volt az összes hétvégéje, és még mindig nincs megállás: októberben készülünk a zürichi Jazz Note-fesztiválra, november elején Angliába, aztán érkezett meghívás Oroszországból, Mexikóból, továbbá már biztosnak néz ki a Magyar Ugar-est a cannes-i Midemen. Jönnek licenszkérelmek Argentínából, Kanadából, Szingapúrból, a válogatásokon a legnagyobb nevek mellett szerepel egy csomó művészünk. Jövőre a belgiumi Brügge lesz Európa kulturális fővárosa, oda is hivatalosak vagyunk. Anglia és Amerika is kezd ébredezni, Deutsch Gábort a Ministry of Sound, az egyik legjelentősebb brit klubbirodalom hívta Ibizára. Másik példa: a válogatáson is helyett kapott Zagar-felvételt (Zságer Balázs szólóprojektje) kiküldtem Németországba, másnap az öt legnagyobb lemezkiadó egyikének terjesztési igazgatója írt vissza, hogy szabadok-e még az album jogai, vagyis egy szám alapján bevállalta volna az egészet. Valójában ezek még nem nagy sikerek, de mégis olyan apró "hídfőverések", amelyekre méltán lehetünk büszkék. Persze, ha nem vagyunk észnél, az állásainkat egy pillanat alatt elfújhatja a szél.
MN: Mi teszi a külföld számára különlegessé a hazai felvételeket?
SZL: A sajátos megszólalás és érzelemvilág, a Nyugat számára megfoghatatlan kelet-európaiság. A zenék többsége egyszerűségében megragadó, kicsit fájdalmas, mégis felemelő, olyan, mint a magyar lélek: sírva vigadós. Ezt a kifejezést nem is értik meg kint, ellenben a szépséget ők is "kiérzik". Ebben a technikai őrületben mi nem tudjuk és nem is akarjuk felvenni a versenyt a Nyugattal, hiszen "nem létező" eszközökkel gépészkedünk. Nagynevű zeneipari szakemberek álltak előttem hitetlenkedve: "Lehetetlen, hogy ez a felvétel egy PC-n készült." Szóval szemétdombon emelünk oltárokat, kőbaltával faragjuk a Dávid-szobrokat. Egyébként meggyőződésem, hogy a világon minden az egyszerűsödés, a kikristályosodás felé halad.
MN: Az UCMG anyavállalata mennyiben járul hozzá az itteni tevékenységhez?
SZL: Gyakorlatilag semennyivel. A külföldi katalógus hazai terjesztéséhez áruhitelt biztosítanak, de a lemezkiadás az más tészta. A kinti UCMG-nek nem célja, hogy bárhová is pénzt pumpáljon, ő keresni akar, szóval itthon minden saját erőből megy. Nézzél már szét az irodában, nincsenek lámpaernyőink... Még a "Yonderboi-vonat" beindulása előtt beadtam különböző pályázatokat például a Nemzeti Kulturális Alaphoz némi útiköltség-hozzájárulásért, hogy legalább a meghívásainknak eleget tehessünk. A modern zenei fesztiválok egyik legnívósabbjára, a barcelonai Sonarra Kelet-Európából elsőnek Yonderboit hívták meg, és a BBC sem a Kruder és Dorfmeistert közvetítette egyenes adásban Barcelonából, hanem őt. Tehát nem lebzselni akartunk az állam költségén, hiszen mindenhol ott lobogtatjuk a magyar zászlót. Az NKA-támogatást indoklás nélkül nem kaptam meg, a Boldog Vég Kft.-nél pedig azt mondták, hogy kívánatosabb lenne egy kézzelfoghatóbb politikai elkötelezettség. Holott eddig soha, semmiféle állásfoglalást nem tettem. A Magyar Ugar borítóján azért most odatettem: annak az útlevélpecsétnek van némi üzenete. Láthatod, hogy milyen közlekedési eszközzel megyünk Európába, mi lenne az igazi jelképünk.
MN: Egy gödörben elakadt szekér.
SZL: És a kocsis hiába ösztökéli a szerencsétlen lovat, nem képes kiugrani. Különben, ha ez így megy tovább, a sorozat következő részére a szekér már félig el fog süllyedni a szarban. Ha pedig megnézed figyelmesen a Kárpátok ormairól készített NASA-fotót a CD-címkén, Magyarország közepén találod meg a korong közepét, mint egy fekete lyukat, szóval ez az a magyar ugar. Egyébként most már köszönöm szépen, ne akarjon támogatni senki. A kikosarazással komolyan nem tudtak megbántani, mégis, az NKA rövidlátó taktikájával totálisan célt téveszt. A politikai kasszakulcsosok megjegyzéseiről nem is beszélve, márhogy azonnal megnyílna az összes csatorna, ha sorba állnánk. Én azért mentem el ebből az országból, mert nem akartam beállni sehova, ezen Németországban sem változtattam, és ezentúl sem leszek hajlandó elkötelezni magam semmilyen irányban, legkevésbé egy ingyen repülőjegyért. A médiamarktos állásom után egy multicég páneurópai kiadáskoordinátori állásajánlatát utasítottam vissza, fontban többet kínáltak, mint amennyit addig márkában kerestem, pedig az is szép, hatjegyű éves fizetés volt. Természetesen nekikezdhetnék kapirgálni, külföldről tőkét bevonni, s meglehet, egy éven belül nem ilyen lepukkant irodában ülnénk, jóval nagyobb apparátussal. De én attól félek, hisz ha kiteszem a lelkem, akkor sem tudok már ugyanolyan vehemenciával tolni mindenkit...
MN: Mint mondjuk Yonderboit.
SZL: Igen, az elmúlt évben főleg rá figyeltem, de úgy vélem, azt a lovat kell ütni, amelyik húz, a nyitott kapukon kell bemennünk. Ha a Vogue magazint Yonderboi érdekli, akkor én hiába próbálom a Marcelt vagy a Miraq-ot erőltetni. Ha az előbbit hívják Mexikóba, akkor nem a The Golden Armyt próbálom kapásból rájuk tukmálni. De ha egyszer ott voltunk, és letettünk egy hiteles produkciót, akkor már tudom azt mondani, hogy "halló, van itt más figyelemreméltó is, kérem!". És mint a legutóbbi portugál példa mutatja, tényleg visszahívnak. Ezért készült ez a válogatás is: nézzétek, mennyi minden belefér ebbe a kosárba.
MN: Kitart melletted a csapat?
SZL: Vannak feszültségekre, értelmetlen féltékenykedésekre utaló jelek, hogy "miért a másik, miért nem én" stb. Erre mondom, hogy azért, mert a te zenéd nehezebben befogadható, így erre pillanatnyilag még nem kíváncsiak, de azon vagyunk, hogy felkeltsük iránta az érdeklődést. Emlékszem, még a legelején összehívtam az egész bandát. Több mint húszan toporogtak a szobában, én meg kiálltam, mint valami Dobó az egri vár udvarára (egyébként én is egri vagyok): "Mindannyian ugyanolyan fontosak vagytok nekem, még akkor is, ha a látszat nem ezt mutatja." Ha csupán a gazdasági mutatók alapján ítélném meg a tevékenységünket, már régen fel kellett volna bontanom némelyik szerződést. De én nem hiszek az ilyen mentalitásban. Mit ér az ilyen rövid távon nyereségmaximalizáló kapcsolat? Semmi jó érzésed nem lesz tőle. Ellenben tudod, milyen érzés, amikor egy év múlva visszaszólnak a nyugati megmondó-fejek, hogy most ütött be nekik egy bizonyos zene? Kurva jó, na.
Bognár Tamás
