Lila kocsi (Török Ferenc filmrendező)

szerző
- sisso -
publikálva
2001/40. (10. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Innen Simó Sándor temetésére kell menned. Mi az, ami a te filmedből az övé is?

Magyar Narancs: Innen Simó Sándor temetésére kell menned. Mi az, ami a te filmedből az övé is?film telibe találta a szemle zűrös hangulatát, ráadásul az interneten szavazóktól elnyerte a közönségdíjat is.

Török Ferenc: Ez a film úgy, ahogy van, az övé. Az, hogy felvette ezt az osztályt a főiskolára, és elhatározta, hogy csak úgy kapjuk meg a diplománkat, ha nagyjátékfilmet rendezünk. Ráunt arra, hogy a végzősök, diplomával a kezükben, nem tudnak bekerülni a szakmába. Mint producer és rendező tanár azt találta ki, hogy az ötödik év végére írjuk meg a forgatókönyvünket, amire ő megszerzi a pénzt, s így el tudunk indulni a pályán.

MN: Egy egész osztályról van szó, mégis a te filmed lett az első, amit bemutattak.

TF: Elég gyorsan megírtam a forgatókönyvet, Hajdu Szabolccsal mi lettünk kész először. (A Macerás ügyek című film szintén országos bemutató előtt áll - a szerk.) Simó annyira jónak találta ezeket a könyveket, hogy az első verziót kezdte pályáztatni, és viszonylag hamar meg is érkeztek az első pénzek. Kilencvenkilenc nyarán írtam a könyvet, szeptemberben olvasta, és kétezer nyarán leforgattuk. Idén nyáron még három film készült el az osztályból.

MN: Mi az, ami a filmedben kifejezetten Simó, a filmrendező stílusjegyeit hordozza?

TF: Az volt a mániája, hogy azért élsz, hogy elmeséld. Önéletrajzi ihletésű filmeket csinált, és nekünk is azt sugallta, hogy ne feltétlenül a mindenségről vagy a világvégéről filozofáljunk, hanem arról csináljunk filmet, ami velünk történik.

Részéről ez egybeesett azzal az igénnyel, hogy készüljenek már újra fiatalokról szóló filmek, mert az valahogy teljesen eltűnt a magyar filmből az utóbbi időben. Úgy gondolta, hogy akkor fog a filmszakma kikeveredni a tetszhalott állapotából, ha jönnek a fiatalok, és magukról beszélnek. Nyilván egy csomó más dolog is van a filmben, ami az ő ízlését tükrözi, például, hogy nem annyira a képek meg a formanyelv van előtérben, inkább a sztori.

MN: Mennyire esett nehezedre ezeknek az elvárásoknak megfelelni?

TF: Amíg az első igazi történettel birkózol, nem annyira mersz a formanyelvvel kísérletezni. Majd legközelebb.

MN: Erre a filmre nem jellemző a formanyelve?

TF: Vannak benne jellemző elemek, de nem függetlenednek a történettől. Nem volt benne helye az úgynevezett "filmes önreflexiónak", és lehet, hogy a következő filmemben - ha lesz egyáltalán -, már nem is lesz rá hajlandóságom. Az biztos, hogy ez a film a történet mindenáron való elmeséléséről szól, és ezt segíti a kamera, a zene és a színészi játék.

MN: Mennyire hajt ez a film a népszerűségre?

TF: Olyan szándékaink nem voltak, hogy "trendi" legyen, vagy, amitől engem még jobban kiráz a hideg, hogy kultuszfilm legyen. Amikor filmet csinálsz, akkor ilyesmi nem jut eszedbe. Ez egy hétköznapi történet, ami a maga egyszerű eszközeivel lett elmesélve.

MN: Van a filmben a magyar ifjúsági filmek iránti nosztalgia?

TF: Abszolút benne van ez a "fiúk a térről" grund fíling, amikor a felnőttek csak epizódszereplők, és a kamaszok zárt világa adja az alaphangot.

Az ifjúsági filmek viszont tíz-tizennégy éveseknek szólnak, ez pedig a tizennyolc évesek döntéshelyzeteiről szól. Arra próbáltuk meg kihegyezni a dolgot, hogy az ország is pont ebben az identitászavaros állapotában volt, amikor még bárkiből bármi lehetett. Aztán körbenéztünk, hogy mi van manapság ezekkel az emberekkel, és elképesztő szélsőséges karriereket láttunk a diszkótulajdonostól a politikai nyomulóson át a herointúladagolásban halottig.

MN: Említetted a felnőtt szereplőket, akiknek a jelenléte jelzésszerű. Furcsa, hogy a kettő közötti korosztályból nincsenek szereplők.

TF: Nem merült fel bennem, hogy minden korosztályból kiválasszak egy emblematikus figurát, ennél öntörvényűbb a dolog. Nekem akkor nem volt huszonöt-harminc éves ember az életemben, aki meghatározó lett volna. Nem volt idősebb testvérem, barátom, senkim. A tanár, a haverom faterja, a nagymama voltak a figurák a kortársakon kívül. Ennél a történetnél a privát emlékek voltak a meghatározók.

MN: Az angol nyelvű előzetesekben azt az egy mondatot tartották a legfontosabbnak a filmről, hogy: egy tinédzser fiú Párizsba utazik. Ha te írnád, mi volna ez az egy mondat?

TF: A legfontosabb talán az, hogy nem egy, hanem több tizennyolc éves fiúról van benne szó, fontos az is, hogy mikor, tehát nyolcvankilenc tavaszán, hogy a főszereplő még szűz és leírnám, hogy mi az a Moszkva tér.

MN: Mi az a Moszkva tér?

TF: A háború után épült, egy ufóbázist telepítettek rá, de "méhkaptárak" is vannak rajta, és föntről, a buszmegállóból rá lehet látni. Az a legkeményebb benne, amikor ott fenn visszafordulsz. A film csak arról a részéről szól, ami kevesebbet mond az embereknek, hogy mi ott találkoztunk, és onnan indultunk bulizni, de közben ez egy iszonyú beteg hely. Öttől hétig emberpiac stb., meg van rajta egy terasz, a Gomba presszó terasza, ami be van zárva évek óta. Normális országban egy tök jó kávézó volna, és ott találkozna mindenki, nem az óra alatt, a virágágyáson, a kutyaszarban.

MN: Általában közönségfilmnek tartják a filmedet. Mit szólsz ehhez a minősítéshez?

TF: Az még idegesítőbb, amikor azt kérdezik, hogy szerzői film vagy közönségfilm. Enyedi Ildikó mondta a filmszemlén, hogy végre olyan filmeket is láthatunk, amikről nem az jut eszünkbe, hogy művész vagy közönségfilm, hanem az, hogy jó film vagy nem jó film.

Erről az a sztori jut eszembe, amikor a haverom elvitte az ötszázas Fiatját a fényezőhöz, és mondta neki, hogy fesse lilára, mire a fényező azt válaszolta, hogy lila autó nincs. Kék meg piros az esetleg, de lila az nincs. Ez a film ilyenformán egy lila autó.

Remélem, sikerül változtatni azon, hogy az emberek eleve nem mennek be magyar filmre. Vagy azért nem mennek be, mert érthetetlen, vagy azért, mert egy agyonmarketingolt baromság. A közönség szempontjából is jó lenne, ha nem így működne a kategorizálás, nekünk meg azért lenne fontos, hogy megnézzék a filmjeinket, mert akkor esetleg megszabadulnánk attól a művészfilmes parától, hogy a magyar film nem hoz vissza pénzt, és a rendező emiatt mindig ki van szolgáltatva az államnak, azaz a politikának.

- sisso -

szerző
- sisso -
publikálva
2001/40. (10. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...