Magyar Narancs: Honnan jött az ötlet, hogy a világűr hangjaira komponáljatok zenét?
Márton András: Az alapgondolat elég régi, 2000 tájékáról való. Akkoriban kezdtem azon gondolkodni, hogyan lehetne kozmikus eredetű hangokat zenévé formálni. Intergalaktikus konferenciának hívtam magamban ezt a tervet, majd 2001 táján találtam a neten olyan, NASA-űrszondák által készített felvételeket, amelyeken a különböző bolygók és a Föld légkörének hangjai, illetve rádiójelei voltak hallhatók. Évekkel később egyszer szóba hoztam Gyurinak az intergalaktikus konferencia ötletét, és ő rögtön mondta, hogy a házuk udvarán már csinált egy ilyen rendezvényt.
Ifj. Kurtág György: Egy kis franciaországi faluban élek, és az ottaniaknak rendeztem egy koncertet. Modern zenét akartam élvezhető módon bemutatni olyanoknak, akiknek semmiféle ilyen tapasztalatuk nincsen. Jött egy ötlet, hogy rendezzünk egy Idegen lények éjszakája című műsort. Sok barátomat meghívtam, elterjedt a híre, végül kétszázötvenen jöttek el a kertünkbe. Nagy sikert arattunk. A tanulság számomra az volt, hogy a közönségnek nem a modern zenével van gondja, hanem a csomagolással, azzal, ahogy a modern zenét a fesztiválokon és a kultúrpalotákban bemutatják.
MN: És hogyan lett az ötletből zenekar?
MA: Miki és Gyuri akkor már régóta dolgozott együtt időnként különböző produkciókban. Volt egyszer egy próbájuk a Műcsarnokban, amit felvételről hallottam, és annyira megragadott, annyira gyönyörű hangképek szólaltak meg rajta, hogy azt javasoltam, a kozmikus hangok mellett erre a hangzásra épüljön a Sc.Art zenéje. Így neveztem el a zenekarunkat, a science és az art szavak angolul kissé önkényesen képzett összevonásával.
IKGY: A Bordeaux-i Egyetemen dolgozom egy informatikai kutatóintézetben, emellett tanácsadóként részt veszek különböző technológiai kutatásokban. Dolgoztam például egy szoftveren, amivel intelligens hangszerek hozhatók létre. Abból a paradigmaváltásból indult ki a kutatás, hogy ne a zenész tanuljon játszani a hangszeren, hanem a hangszer tanulja a zenészt. A sakkprogramokhoz hasonlóan a gép alkalmazkodik a kezelőjéhez. A másik érdekes találmány, amivel foglalkoztam, a Meta-Instrument. Ezt kaptam magamra a fotóhoz. Egy olyan eszközről van szó, amivel hangszereket, projektorokat, számítógépeket lehet irányítani, akár egyszerre. Huszonhét egér van az ember ujjai alatt. Kísérletezek, próbálok olyan érzéki kapcsolatba kerülni a géppel, ami ugyanolyan kifejezőerővel bír, mint egy akusztikus hangszer megszólaltatása. Olyan hangokat előcsalni, amiket még senki sem hallott. A Sc.Arttal most ez a gyerekkori álmom valósult meg.
MN: Az itt felsorakoztatott kütyük alapján erősen "technomán" benyomást keltetek.
MA: A számítástechnikából, azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, mindhármunknak elege van, annyit foglalkozunk vele. Ennek ellenére kizárólag elektronikus eszközökön játszunk, mert a zenénk ezt kívánja meg. Szintetizátorok, effektekkel megbolondított basszusgitár, elektromos dob, sampler, mindez egy kilométernyi kábellel összekötve. A megfelelő megszólalás érdekében még egy speciális hangfalrendszert is alkalmazunk, ami természetesebb hangképet ad, mint a rockzenében megszokott hangzás. Az interjúból persze nem derül ki, hogy ez milyen fajta zene...
IKGY: Elektronikus kamarazene.
MA: A MAHASZ mindenesetre a kortárs komolyzene kategóriába sorolta be a lemezünket. (A jól temperált univerzum a Fonogram-Magyar Zenei Díj hazai kortárs komolyzene kategóriájának idei győztese - a szerk.)
II. Lengyelfi Miklós: Mégis érdemes talán elmondani, hogy milyen hangokat használunk. A hangot itt érdemes idézőjelbe tenni, mert ezek nem minden esetben az emberi fül számára érzékelhető hanghullámok. Vannak köztük űrszondák által rögzített rádiósugárzások és algoritmusok segítségével hallhatóvá tett jelsorozatok is. Nehogy azt gondolja valaki, hogy ha kilövik az űrbe, ott hallani fogja ezeket a hangokat.
MA: De vannak köztük valódi hangok is, akusztikus felvételek. Például a sarki fényhez kapcsolódó hanghatás, ahogy a Napból kiáramló elektronok nekiütköznek a földi ionoszférának. Ezek zörejek, de egy rövid, néhány másodperces szegmensben találtam egy érdekes dallamot. Nem egy precízen hangolt dallam, de majdnem. Ezt a szintetizátoron lejátszott motívumot Gyuri továbbírta, ez lett az egyik darab főtémája.
MN: Ez így nagyon tudományosan hangzik, pedig kimondottan zenei, amit csináltok, élőben pedig kifejezetten szórakoztatóak vagytok. Mosolyogtok, viccelődtök, láthatóan nagy élvezettel játsszátok ezt a zenét.
II. LM: Sokféleképpen lehet hozzányúlni ezekhez a hangokhoz. Egyrészt inspirálnak bennünket a zeneszerzésben, másrészt direkt módon is megszólalnak, például amikor egy ilyen kozmikus hangot digitálisan felszeletelünk, és az elektromos dob dobtestein keresztül szólaltatjuk meg. De a hangok csak eszközök, új hangszerek a számunkra. Olyan ez, mint amikor az ősember talált egy üreges fadarabot, és kopogtatni kezdte. Mi is rábukkantunk ezekre a hangokra, és játszani kezdtünk velük. De nem pusztán önmagukért, hanem mert zenét akartunk köréjük írni.
MA: Ez egy akusztikai élmény. Sokszor nehéz megfogni a zene szerkezetét, csak hallasz valamit kavarogni, gomolyogni. Az egyik koncertünk után mondta nekem valaki, hogy annyira megérintette egy pillanatban a hangzás, hogy potyogni kezdtek a könnyei. Pedig nem volt szerelmespár a vásznon.
IKGY: Minden hang lehet zene, ha úgy hallgatjuk. A technológia már demokratizálódott, azokat a hangszereket, amiket mi használunk, gyakorlatilag egy laptoppal helyettesíteni lehet. Az érzékenységet viszont nem tudja pótolni a technológia, az rajtunk múlik.
II. LM: Ez egy újfajta kifejezési mód. Szokatlan hangok ezek, most még nem egyértelmű, hogy mi velük a teendő. De biztos vagyok benne, hogy amikor a Föld rendszerén kívüli hangjelenségek témája is olyan népszerű lesz, mint mondjuk a szerelem, akkor majd ezekből is slágerek fognak születni.
A Sc.Art július 28-án a Bridges - Matematikai összefüggések a művészetben, a zenében, a tudományban és a kultúrában - Világkonferencián ad multimédia-koncertet a Kiégő izzók vizuális csoporttal a pécsi Palatinus Szálló Bartók termében.
