ZÖLD LÁMPÁS

  • - grün -
  • 2011. augusztus 11.

Film

A lila földönkívüliek létezésében kételkedõk és a varázserejû lámpásokat zsigerbõl elutasítók álláspontját fogalmazza meg szálfatermetû hõsünk is, a vagány, ám terhelt berepülõpilóta. Egyetlen apróság rondít bele egészséges szkepszisébe: megalapozott kételyeit éppenséggel egy lila földönkívülitõl kapott varázslámpáshoz intézi. Mit tehet ilyenkor az ember, ha szegény feje ráadásul gazdag múltú képregényhõs is; mást aligha, mint engedelmeskedve az intergalaktikus erõk szavának, a dörgedelmes rajongói intelmeknek és a képregényekben lefektetett eredettörténetnek, megindul a szuperhõssé válás rögös útján. Nincs is ezen mit cifrázni; ahhoz, hogy jóllakjon a képregényszkeptikus kecske, de a comicsrajongó káposzta is megmaradjon, a biztonsági utat kell bejárni, melynek eleje a beavatásé, közepe az elbizonytalanodás torokszorító perceié, míg a végén világveszejtõ vigyorral vár a gonosz, ki bolygókat reggelizik, és naprendszereket vacsorál. Kutya nehéz mesterség ez, mert elég egy szerencsétlenül megválasztott ruhadarab, egy nem eléggé ikonikus válltömés vagy félredefiniált hajtincs, és máris röhög az osztály, egy idegen bolygóra repkedõ alakon meg még ennél is több a támadási felület, hát még, ha zöld az illetõ. Heroikus küzdelmükben annyi mindenre kellett gondot viselniük az alkotóknak, oly sok kisfejû-nagyfejû alienre kellett komolyságot erõltetni, hogy aki ezek után még azzal hozakodik elõ, hogy oké, ez eddig egy tisztességes demó, de mikor kezdõdik már a film, az csak valami gaz reakciós lehet, a rivális stúdiók fizetett ügynöke. - grün -

Az InterCom bemutatója

** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.