Film

Gavrilo forever

Danis Tanović: Halál Szarajevóban

  • 2016. december 10.

Film

A közkeletű vélekedések szerint a Balkán, s benne Bosznia, zavaros, veszélyes hely. Szenvedélyes, az erőszak minden dialektusát anyanyelvi szinten beszélő, nemcsak egymásra, de önmagukra is veszélyes, békétlen népek lakják, akik képtelenek múltjuk traumáin felülemelkedni.

A francia filozófus Bernard-Henri Lévy monodrámáján, az Európa-szerte igen sikeresnek mondható Hotel Európa c. színművön alapul a berlini filmfesztivál Ezüst Medvéjéért már úgyszólván puszta rutinból utazó Danis Tanović új filmje. Egyetlen helyszínen, egy elegáns szarajevói hotel különböző helyiségeiben bontakozik ki a többszereplős dráma. Az említett darabot a Híres Francia Színész (Jacques Weber) gyakorolja a túlbuzgóságból a titkosszolgálat által nemcsak őrzött, de be is kamerázott hotelszobában, készülvén az esti, az első világháború kitörésének centenáriuma alkalmából kitűzött, nemzetközi érdeklődéstől kísért s ugyancsak nemzetközi közönség előtt tartandó bemutatóra. Utána fogadás készül a szállodában, nagykövetek, politikusok, hírességek részvételével – ha addig ki nem tör a sztrájk. A dolgozók ugyanis hónapok óta hiába várják fizetésüket, s épp a várható médiajelenlét miatt kínálkozik alkalom számukra, hogy jo­gaikért kiálljanak. Velük szemben az igazgatónak hamar elfogynak az érvei, s nem habozik megkérni maffiózó cimboráját, hogy dolgozza meg az elszánt alkalmazottak képviselőit. Mindeközben tévéfelvétel zajlik a tetőteraszon: Gavrilo Princip ürügyén értékelik igen intelligens és felkészült nyilatkozók a trónörökös elleni merényletet, az egykori Európa humanista értékrendjét végképp felszámoló első világháborút, a 20. századot, benne Bosznia válságról válságra, tömegmészárlásról tömegmészárlásra bukdácsoló történelmét. Míg meg nem jelenik Gavrilo Princip maga. Nem a merénylő persze, csupán egy mai, ám nem kevésbé frusztrált szerb névrokon, aki identitását a sajátjává tett nemzeti sérelmek gondos ápolásából építi fel. A vele szóváltásba keveredő műsorvezetőnő egy felfogással, egy az ő fejében pontosan körülírt típussal vitatkozik, amúgy nagyon is valóságos bűnöket olvasva az ezen bűnökben személy szerint ártatlan, elvakultságában is esendő, párbeszédre, tiszteletre vágyó, nyomorúságos páriaéletét elviselhetővé tenni csak a nemzeti mítoszok és sérelmek ábrándképei segítségével képes fiatalember fejére.

Láthatjuk: egymásra torlódik minden, nincsenek igazságok, csak egymással homlokegyenest szemben álló nézőpontok, nincsenek ismeretek, csak vélelmek és félelmek. Nincsenek megoldások, sőt remény sem mutatkozik, hogy bármi megoldható volna, sem az országrészek, sem a nemzetek, sem az egyes emberek között. Az egykori és mai háborúk éppúgy meghatározzák a történéseket, mint egy elromlott lift, egy veszteséges hotel vagy egy szófa, amit nem vehet meg a rendőr felesége. És végül eldörren egy teljesen értelmetlen lövés. Mint száz éve.

Tanović filmje a gondolatfutamok terén a legerősebb. Nemcsak a tévéműsor széles látókörű, filozófiai igényességű megszólalói, de a mosodásnő is olyan összefüggéseket világít meg, ha száját kinyitja, hogy a nézőé meg tátva marad. Csak nézzük a sok szenvedélyes érvelést, amelyek azonban nem újdonságukkal, hanem modellé, részletes világmagyarázattá szervezettségükkel döbbentenek meg. Ám ez a legnagyobb hiányossága is a dramatizált történetfilozófiai esszévé fajuló filmnek: a tolakodó modellszerűség. A minden beállításból és gesztusból áradó szimbolikusság. Itt az alagsori kaszinó alvilági atmoszférájától kezdve a tetőteraszon zajló beszélgetések mindennapi élettől való elrugaszkodottságáig minden jelent valamit. A sötét folyosók a csillogó külszín mögött zajló életek kilátástalanságát, a bedöglő liftek az élet különböző szintjei közötti átjárhatatlanságot és így tovább, el egészen a nyilvánvalóan magát az országot jelképezni hivatott szállodáig. A sok emelkedett elmélkedés, ill. hétköznapi, ám mélyen szimbolikus értelmű cselekvés konklúziójaként így megtudjuk, hogy a Balkán, s benne Bosznia, zavaros, veszélyes hely… az erőszak minden dialektusa… a múlt traumái... Ki van hát mondva az összes közhely, artisztikusan, cizelláltan, míves szóvirágok csokrába kötve.

Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.