SZEMREVALÓ

Ideges idegenek

  • - barotányi -
  • 2017. október 21.

Film

Benny állástalan színész, Marko sikertelen vállalkozó, mindketten Bécs remekül integrálódott polgárai, másodgenerációs bevándorlók, akiknek már csak egzisztenciális gondjaikon kéne úrrá lenniük. Szerencséjükre egyszer csak összeakadnak egy akaratos, ámde teljesen fogalmatlan tévéssel, aki a bevándorlók lakta (fiktív) Rudolfs­grundról forgatna. Persze a két lézengőt is frissen érkezett „migránsnak” nézi, akik némi pénzt szimatolva még adják is a lovat alá, s indulhat a mind nagyobb nézettségre törő reality-show. Közben zajlik az adatgyűjtés valódi első generációs bevándorlókkal, ami önmagában is remek téma egy fekete komédiához. A két lókötő nagykanállal adagolja a legrosszabb, legközhelyesebb sztereotípiákat – ám az általuk felkínált szerepmodell idővel veszélyesen ragadósnak bizonyul, a tévénézők pedig vérkomoly valóságnak nézik a fikciót. A komédia tanmeséje talán túlontúl is leegyszerűsített, a szájbarágós tanulságot csak kihangsúlyozza a kicsit kapkodva elővezetett, keserédes hepiend. Az Ausztriában élő, iráni származású filmrendező, Arman T. Riahi több sikeres dokumentumfilm (például a civil ellenállás formáival foglalkozó Mindennap forradalom) után forgatta le második játékfilmjét, amellyel – a végeredmény minden hibája ellenére is – telibe talált. Erős empátiával, vérbő humorral, kisrealista érzékenységgel tud mesélni Közép-Európa „boldogabbik” felébe szakadt bevándorlók mindennapjairól, s ez nem kevés. Ráadásul a kisebb-nagyobb szerepekben remeklő színészek és a fontos funkciót betöltő, önmagukban is izgalmas zenék is sokat dobnak a filmjén.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.