magyarnarancs.hu: Elsődlegesen mi motivált abban, hogy nyolcvan-kilencven éves időseket a legintimebb szexuális, illetve szerelmi élményeikről kérdezz?
| ||
Sós Ágnes: Magam sem hittem, hogy lehet, csak szerettem volna egy olyan dokumentumfilmet készíteni, ami még játékfilmeknél is ritka, hogy a nézők arcáról nem tűnik el a mosoly a nézése közben. Közben kipattant a fejemből az idős emberek és a testi-lelki szerelem témája. Ehhez az is hozzájárult, hogy nagyon sokat forgok faluhelyen. Szívesen elücsörgök az öregeknél, mert bölcsesség, nyugalom árad belőlük. Érzik rajtam, hogy nyitott vagyok és kíváncsi. Nyíltan beszélnek a legkomolyabb tabutémákról, pikáns dolgokról is, ami a keresztény Európában még férj és feleség között sem jön szóba. A mai napig nem tudunk nyíltan, felszabadultan beszélni a testi-lelki szerelemről.
magyarnarancs.hu: Hogyan találtál az erdélyi faluban élő szereplőkre?
SÁ: Részben a barátaim révén, részben pedig a film konzultánsa, dr. Balázs Lajos, a csíkszeredai Sapientia Egyetem néprajzprofesszora segített a szereplőkeresésben. A professzor úr írt egy vaskos könyvet a szerelmi szokásokról fiatalkortól öregkorig, amit végigrágtam. Magyarországon kezdtem forgatni, de úgy éreztem, hogy az idősek szóhasználata, hétköznapjai túl modernek ahhoz, amit a lelkemben és a fejemben elképzeltem: egy kicsit álomszerű, mégsem idealizált dokumentummesét, amelyik megőrzi az archaikus falusi társadalom utolsó morzsáját.
magyarnarancs.hu: Milyen mértékben irányítottad a szereplőidet?
SÁ: A Szerelempatak kőkeményen dokumentumfilm, minden eleme igaz, a jelenetekben minden valós, de elvittük a mesemondás irányába. Ez az első filmem, amiben némi fikció is van. Régebben sokkal spontánabbul forgattam, ezúttal folyamatosan gondolkodtam azon, hogy milyen mozaikok kellenek a konkrét történethez. És ezt mindig előre megbeszéltem a szereplőkkel, és kivártuk, amíg mondjuk lesz egy esküvő a faluban, vagy az asszonyok tésztát dagasztanak.
magyarnarancs.hu: Készítettél már jó néhány filmet sportemberekről, művészekről, tőkésekről, börtönviseltekről, és a saját nagymamád testi-lelki leépüléséről is: ez volt a Teri nagyi. Az euforikus életörömet sugárzó Szerelempatak tökéletes ellenpólusa.
SÁ: Imádom az öregeket, legalább nyolc filmet készítettem idős emberekről. Zalán Vince úgy mutatott be a Budapesti Kommunikációs Főiskola diákjainak, mint az a rendező, aki a legtöbb és a legszebb filmet készíti öregekről. A Teri nagyi az emberhez nem méltó végjáték egy olyan asszonynál, aki a halál előszobájában, az elborult pillanatai közötti tiszta állapotában olyan bölcsességeket mond, mintha egy filozófus álmát látnád, hallanád. Az én filmjeimnek az a lényege, hogy az életnek egy nagyon pici részletében olyan mélyre mennek, amilyen mélyre csak lehet.
magyarnarancs.hu: Mi az a módszer, amivel feltárulkozásra bírod az embereket?
SÁ: Ott kezdődik az egész, hogy kinyitják az ajtót, rád néznek, és megszületik a pillanat. Megteremtődik valami, ami misztikus. Nyilván én is felfokozott állapotban vagyok, tudom, hogy van vesztenivalóm. Felmegy az adrenalin, nagyon koncentrálok, de mindez nem látszik rajtam, mert mosolygok, vidám vagyok. Közben meg a forgatások alatt és után görcsbe szorul a gyomrom, valósággal lebetegszem. Gyakran akár hónapok, évek múlva is gondolkodom azon, hogy nem tökéletes a riport, a jelenet, amit felvettem, de képtelen vagyok még egyszer nekifutni.
magyarnarancs.hu: A filmkészítés során ismeretlenek sorsába nyúlsz. Mennyire vagy képes megőrizni az objektivitást?
SÁ: Éppúgy felmerül az intimitás kérdése, hogy olyan közel kerülsz emberekhez, ami sokszor zavaró. Állandóan azt érzed, hogy nem léphetsz át egy etikai határt. Nem használhatod ki őket, élhetsz a sorsukkal, de nem élhetsz vissza vele. Nevethetsz velük, de nem nevetheted ki őket. Mindig megmutatom az elkészült filmet minden szereplőnek. Egyetlenegyszer fordult elő üzletemberekről filmet készítve, hogy egyvalaki nem járult hozzá még változtatásokkal sem a televíziós vetítéshez. A szereplők szempontjából nem biztos, hogy a kedvenc filmjük, ha az életüket, a lelküket az arcukba nyomják. Ha jól sikerült a film, esetleg értik a tanulságát. Jó esetben meg is köszönik.
magyarnarancs.hu: Az HBO és a Nemzeti Filmalap hosszú távú együttműködést szeretne egész estés dokumentumfilmek vetítésében – a te filmed az első kísérlet.
SÁ: Az HBO Magyarország és az általam létrehozott projektcég koprodukciója révén, amiben a Nemzeti Filmalap a támogató, megteremthető az anyagi alapja annak, hogy igényes dokumentumfilmek készüljenek. A világban ötvenmillió forint alatt nem készülnek dokumentumfilmek. Idehaza az utóbbi években három-négy-öt millió forintból gyártottak dokumentumfilmeket. Ezt a filmet másfél évig egyedül forgattam, a saját magam által megvásárolt mikrofonnal, kamerákkal. Gyakorlatilag a zsebemből dolgoztam. Hosszú időt vesz igénybe, amíg beadod a pályázatot, elbírálják, aláírják, utalják a pénzt. Eleve nálam legalább egy év, amíg kiállok egy témával. Az előkészítési pénzek rendszere működik világviszonylatban, elvileg ez egy létező dolog a Nemzeti Filmalapnál is. Az elmúlt húsz évben mindent magamnak kellett csinálni, ezért voltam a saját producerem, és dolgoztam egyszemélyes stábbal. Ráadásul ez a műfaj nagyon intim, nem biztos, hogy az emberek megnyílnak, ha egy-két kolléga is van velem
