"Járom a hegyeket" (Michael Wadada, Suns of Arqa)

  • - lakinger -
  • 1999. november 11.

Film

A Suns of Arqa nem új zenekar, húsz éve alapította Michael Wadada. Húsz év elég idő arra, hogy az ember olyan ászokat tudjon a zenekarában, mint Adrian Sherwood, Prince Far-I, vagy esetleg olyan együtteseknél vendégeskedjen, mint a The Orb. Ennyi idő alatt még egypár remix is becsúszhat a 808 State-től, A Guy Called Geraldtól vagy a Zion Traintől. Október 28-án és 29-én a Fonóban léptek fel.
A Suns of Arqa nem új zenekar, húsz éve alapította Michael Wadada. Húsz év elég idő arra, hogy az ember olyan ászokat tudjon a zenekarában, mint Adrian Sherwood, Prince Far-I, vagy esetleg olyan együtteseknél vendégeskedjen, mint a The Orb. Ennyi idő alatt még egypár remix is becsúszhat a 808 State-től, A Guy Called Geraldtól vagy a Zion Traintől. Október 28-án és 29-én a Fonóban léptek fel.

MaNcs: Mit jelent a Suns of Arqa?

Michael Wadada: Arqa csillagai, a szanszkrit mitológa alakjai, akik leszálltak az égből az emberek közé. Mindenféle tudást adtak át az emberiségnek építészetről, de a zenéről is. Ezzel egyfajta ugrást okoztak az emberi tudásban.

MaNcs: A Wadada felvett név?

MW: Igen, akkortájt vettem fel, amikor Jamaicában dolgoztam. Ez egy patua szó, azt jelenti, szeretet.

MaNcs: Sok cikkben egyszerűen csak mentornak neveznek. Kiket tanítasz és mire?

MW: Az indiai klasszikus zenében rengeteg tudás van felhalmozva. Mi ebből a tudásból próbálunk a közönségünknek valamennyit egy egészen más szinten átadni. Szeretnénk fogékonnyá tenni az embereket a zenében rejlő spiritualitásra. Ez persze nincs minden zenében adva. Itt van például, amit mi Manchesterben rave-nek hívunk. Ebben iszonyú sok energia van, azonban ez az energia egyszerűen nem tart sehová, csak pörög magában, és szétégeti azt, aki játssza, meg azt is, aki hallgatja. A mi zenénk is táncolható, de azt hiszem, a közönség valami többletet is visz magával a koncertjeinkről. Az pedig, hogy milyen ez a közönség, nem olyan fontos, nekünk mindig ott a legjobb, ahol éppen játszunk. A Fonó inkább egy népzenei klub, de szívesen veszünk részt fesztiválokon vagy partikon is.

MaNcs: Húsz éve ugyanazt csinálod. Mi adta a lendületet?

MW: Az indiai klasszikus zene. Ehhez képest nekem minden más csak múló divatnak tűnik. Amikor először hallottam, rögtön tudtam, hogy ez az a zene, amit egész életemben játszani akarok. Igazából húsz év ebben a műfajban semmi. Indiában akik ezzel foglalkoznak, mint például az együttesből Kadir is, jóformán már a születésük óta erre készülnek. Ehhez képest én egyelőre kisfiú vagyok. Szerintem az indiai klasszikus zene az egyetlen igazán felemelő zene a világon. Amit persze a legtöbb ember képtelen jól hallgatni. Felületesen állnak hozzá, várják, hogy jön a versszak, aztán refrén, versszak, refrén, és amikor nem ez történik, azt gondolják, hogy ez az egész unalmas és rossz. Valójában ez a zene arra való, hogy utaztasson, minden rága különféle utazásokra képes vinni. Ez a zene sokkal inkább egyfajta templomi zene. Indiában például a zenészek a templomokban az oltárral szemben, a hívőknek háttal játszanak, ezzel is jelezve, hogy nem ők, hanem a zene - illetve amit a zene közvetít - a lényeg. Nyugaton ez pont fordítva van. Nekem különben van egy olyan álmom, hogy egyszer építünk egy helyet, ami valahol félúton lesz egy stúdió és egy templom között.

MaNcs: Más fontos hatások?

MW: Kezdetben ott volt még a Burning Spear, Sam Cook vagy Prince Far-I is. ´k főleg a reggae felől voltak meghatározók. Persze a kezdetek óta nagyon sokat változott a zenénk. Az a szerencsénk, hogy saját kiadónk van, és saját magunkat is menedzseljük, így mindig azt csinálhatjuk, amit akarunk. Ha éppen valami táncosabbhoz van kedvünk, akkor valami táncosabbat csinálunk. Ez nem egy purista zenekar, nem akarunk egyvalaminél leragadni. Erre jó példa az album, amit nemrég csináltuk Hortobágyi Lászlóval (Suns of Arqa meet the Gayan Uttejak Orchestra, 1999). Ez a lemez tele van teljesen különböző stílusú számokkal. Szinte mindenki találhat rajta valami olyasmit, ami tetszik neki.

MaNcs: Amikor a hetvenes évek végén elkezdtél zenélni, éppen a punk volt a csúcson. Hogyan reagáltak erre a zenére akkoriban?

MW: Hú, az már jó rég volt. Amit mi csináltunk, annak ugyan egyáltalán nem volt köze a punkhoz, de általában jól fogadták. Akkoriban rengeteg energia volt az angol zenei életben.

MaNcs: Ma már nincs?

MW: Megvan még ma is, de sok minden egész másképp működik. Én főleg arra gondolok, hogy akkoriban a lemezkiadók nem voltak olyan befolyással arra, hogy a zene hogyan alakuljon, főleg ha a rétegzenékről volt szó. Aztán ez később megváltozott. A zenei világot ma leginkább a különböző multinacionális nagyvállalkozások alakítják. Ha bármiféle új dolog felbukkan, arra ráteszik a kezüket, sterilizálják, és mindenféleképpen valami jól elsózható árucikké akarják alakítani. Mi szerencsére ebből az egészből már a saját kiadónk miatt is ki tudunk maradni.

MaNcs: Szerinted mi az oka annak, hogy mostanában egyre népszerűbbek azok az együttesek, amelyek különböző indiai elemekkel ötvözik a zenéjüket?

MW: A legtöbb tánczene már olyan iszonyú unalmas volt, hogy kellett valami kis frissítés. De ez az egész, legalábbis Angliában, inkább csak divat. ´szintén szólva engem nem igazán érdekel, hogy mi történik a zeneiparban. Minket sosem fognak áruba bocsátani.

MaNcs: Mit csináltok, amikor nem zenéltek?

MW: Én például járom a hegyeket a Skót-felföldön. Igazából a turnékért sem vagyok nagyon oda. Jobban szeretek otthon lenni. A turné nekem olyan, mint egy küldetés, amit mindenképpen meg kell csinálni, ha azt akarjuk, hogy az emberek megismerjenek minket. Ülhetnénk éppen otthon, és játszogathatnánk magunkban, csak éppen senki nem hallaná. Én nem akarom, hogy ez egy ismeretlen, underground zenekar legyen. Szeretnénk terjeszkedni, szeretnénk minél több emberhez eljutni, minél több emberrel kapcsolatba kerülni, csak egész máshogy, mint a többi együttes. A honlapunk (www.straightline.co.uk/arqa) is ennek a projektnek a része. Itt ugyanis meghirdettük, hogy bárki, akinek van valamije, legyen az egy hangminta, egy dallam vagy akár egy fotó, küldje el nekünk, mi pedig majd valahol felhasználjuk. Az új albumunk (Cosmic Jugalbandi) borítóját is több grafika közül választottuk ki a honlapunkat látogatók szavazatai alapján.

- lakinger -

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Györfi Mihály szolnoki ellenzéki polgármester szerint a parlamentben „a mindent megszavazunk Orbán Viktornak” című politikai komédia folyik. A politikus úgy látja, ennek az lesz a végeredménye, hogy bár a magyar társadalom nem szereti a politikai mészárlást, ha kell, jövőre megteszi.