"Járom a hegyeket" (Michael Wadada, Suns of Arqa)

  • - lakinger -
  • 1999. november 11.

Film

A Suns of Arqa nem új zenekar, húsz éve alapította Michael Wadada. Húsz év elég idő arra, hogy az ember olyan ászokat tudjon a zenekarában, mint Adrian Sherwood, Prince Far-I, vagy esetleg olyan együtteseknél vendégeskedjen, mint a The Orb. Ennyi idő alatt még egypár remix is becsúszhat a 808 State-től, A Guy Called Geraldtól vagy a Zion Traintől. Október 28-án és 29-én a Fonóban léptek fel.
A Suns of Arqa nem új zenekar, húsz éve alapította Michael Wadada. Húsz év elég idő arra, hogy az ember olyan ászokat tudjon a zenekarában, mint Adrian Sherwood, Prince Far-I, vagy esetleg olyan együtteseknél vendégeskedjen, mint a The Orb. Ennyi idő alatt még egypár remix is becsúszhat a 808 State-től, A Guy Called Geraldtól vagy a Zion Traintől. Október 28-án és 29-én a Fonóban léptek fel.

MaNcs: Mit jelent a Suns of Arqa?

Michael Wadada: Arqa csillagai, a szanszkrit mitológa alakjai, akik leszálltak az égből az emberek közé. Mindenféle tudást adtak át az emberiségnek építészetről, de a zenéről is. Ezzel egyfajta ugrást okoztak az emberi tudásban.

MaNcs: A Wadada felvett név?

MW: Igen, akkortájt vettem fel, amikor Jamaicában dolgoztam. Ez egy patua szó, azt jelenti, szeretet.

MaNcs: Sok cikkben egyszerűen csak mentornak neveznek. Kiket tanítasz és mire?

MW: Az indiai klasszikus zenében rengeteg tudás van felhalmozva. Mi ebből a tudásból próbálunk a közönségünknek valamennyit egy egészen más szinten átadni. Szeretnénk fogékonnyá tenni az embereket a zenében rejlő spiritualitásra. Ez persze nincs minden zenében adva. Itt van például, amit mi Manchesterben rave-nek hívunk. Ebben iszonyú sok energia van, azonban ez az energia egyszerűen nem tart sehová, csak pörög magában, és szétégeti azt, aki játssza, meg azt is, aki hallgatja. A mi zenénk is táncolható, de azt hiszem, a közönség valami többletet is visz magával a koncertjeinkről. Az pedig, hogy milyen ez a közönség, nem olyan fontos, nekünk mindig ott a legjobb, ahol éppen játszunk. A Fonó inkább egy népzenei klub, de szívesen veszünk részt fesztiválokon vagy partikon is.

MaNcs: Húsz éve ugyanazt csinálod. Mi adta a lendületet?

MW: Az indiai klasszikus zene. Ehhez képest nekem minden más csak múló divatnak tűnik. Amikor először hallottam, rögtön tudtam, hogy ez az a zene, amit egész életemben játszani akarok. Igazából húsz év ebben a műfajban semmi. Indiában akik ezzel foglalkoznak, mint például az együttesből Kadir is, jóformán már a születésük óta erre készülnek. Ehhez képest én egyelőre kisfiú vagyok. Szerintem az indiai klasszikus zene az egyetlen igazán felemelő zene a világon. Amit persze a legtöbb ember képtelen jól hallgatni. Felületesen állnak hozzá, várják, hogy jön a versszak, aztán refrén, versszak, refrén, és amikor nem ez történik, azt gondolják, hogy ez az egész unalmas és rossz. Valójában ez a zene arra való, hogy utaztasson, minden rága különféle utazásokra képes vinni. Ez a zene sokkal inkább egyfajta templomi zene. Indiában például a zenészek a templomokban az oltárral szemben, a hívőknek háttal játszanak, ezzel is jelezve, hogy nem ők, hanem a zene - illetve amit a zene közvetít - a lényeg. Nyugaton ez pont fordítva van. Nekem különben van egy olyan álmom, hogy egyszer építünk egy helyet, ami valahol félúton lesz egy stúdió és egy templom között.

MaNcs: Más fontos hatások?

MW: Kezdetben ott volt még a Burning Spear, Sam Cook vagy Prince Far-I is. ´k főleg a reggae felől voltak meghatározók. Persze a kezdetek óta nagyon sokat változott a zenénk. Az a szerencsénk, hogy saját kiadónk van, és saját magunkat is menedzseljük, így mindig azt csinálhatjuk, amit akarunk. Ha éppen valami táncosabbhoz van kedvünk, akkor valami táncosabbat csinálunk. Ez nem egy purista zenekar, nem akarunk egyvalaminél leragadni. Erre jó példa az album, amit nemrég csináltuk Hortobágyi Lászlóval (Suns of Arqa meet the Gayan Uttejak Orchestra, 1999). Ez a lemez tele van teljesen különböző stílusú számokkal. Szinte mindenki találhat rajta valami olyasmit, ami tetszik neki.

MaNcs: Amikor a hetvenes évek végén elkezdtél zenélni, éppen a punk volt a csúcson. Hogyan reagáltak erre a zenére akkoriban?

MW: Hú, az már jó rég volt. Amit mi csináltunk, annak ugyan egyáltalán nem volt köze a punkhoz, de általában jól fogadták. Akkoriban rengeteg energia volt az angol zenei életben.

MaNcs: Ma már nincs?

MW: Megvan még ma is, de sok minden egész másképp működik. Én főleg arra gondolok, hogy akkoriban a lemezkiadók nem voltak olyan befolyással arra, hogy a zene hogyan alakuljon, főleg ha a rétegzenékről volt szó. Aztán ez később megváltozott. A zenei világot ma leginkább a különböző multinacionális nagyvállalkozások alakítják. Ha bármiféle új dolog felbukkan, arra ráteszik a kezüket, sterilizálják, és mindenféleképpen valami jól elsózható árucikké akarják alakítani. Mi szerencsére ebből az egészből már a saját kiadónk miatt is ki tudunk maradni.

MaNcs: Szerinted mi az oka annak, hogy mostanában egyre népszerűbbek azok az együttesek, amelyek különböző indiai elemekkel ötvözik a zenéjüket?

MW: A legtöbb tánczene már olyan iszonyú unalmas volt, hogy kellett valami kis frissítés. De ez az egész, legalábbis Angliában, inkább csak divat. ´szintén szólva engem nem igazán érdekel, hogy mi történik a zeneiparban. Minket sosem fognak áruba bocsátani.

MaNcs: Mit csináltok, amikor nem zenéltek?

MW: Én például járom a hegyeket a Skót-felföldön. Igazából a turnékért sem vagyok nagyon oda. Jobban szeretek otthon lenni. A turné nekem olyan, mint egy küldetés, amit mindenképpen meg kell csinálni, ha azt akarjuk, hogy az emberek megismerjenek minket. Ülhetnénk éppen otthon, és játszogathatnánk magunkban, csak éppen senki nem hallaná. Én nem akarom, hogy ez egy ismeretlen, underground zenekar legyen. Szeretnénk terjeszkedni, szeretnénk minél több emberhez eljutni, minél több emberrel kapcsolatba kerülni, csak egész máshogy, mint a többi együttes. A honlapunk (www.straightline.co.uk/arqa) is ennek a projektnek a része. Itt ugyanis meghirdettük, hogy bárki, akinek van valamije, legyen az egy hangminta, egy dallam vagy akár egy fotó, küldje el nekünk, mi pedig majd valahol felhasználjuk. Az új albumunk (Cosmic Jugalbandi) borítóját is több grafika közül választottuk ki a honlapunkat látogatók szavazatai alapján.

- lakinger -

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.