| ||
Ismeri a Szandi mandit? Az egy világszám! Ugorjunk át a kerthelyiségbe! Az igazi vagányok így csajoztak a hatvanas években a kultúrban, vagy ha mégsem, irigykedve gondolhattak Sztankay István vagány vegyi üzemi dolgozójára, aki úgy fűzte Schütz Ila majdnem bakfis (szintén vegyi üzem, nyári gyakorlat) fejét, ahogy az a legnagyobb csajbefűzők sajátja.
De az elsőként felmerülő emlék Sztankayról messze nem az Ismeri a szandi mandit?, hanem a filmtörténetben jóval – és joggal – hátrébb jegyzett kisember, a szódásüveget mindig üresen találó sorozathős a 78-as körzetből. Ez már a nyolcvanas évek, Schütz Ila is meghódíttatott már, hiszen férj-feleséget játszanak a késő szocialista szódásüveg (ma már vagyonokat ér a bolhán!) árnyékában.
Aki szerint a Szandi mandi (a Sunday Monday cucilista félrehallásából), netán a „Ki itta meg a szódát?” Sztankay legjobb szövege, az nem a Süsü, a sárkányon nőtt fel, mert különben tudná, hogy a Kóbor Királyfi (nem hivatalosan: a jó királyfi) dalánál nincs jobb királyfis dal a világon:
Én vagyok a jó királyfi
könnyű engem megtalálni,
itt vagyok és amott vagyok,
hol nagyok a gondok-bajok!
Erdő, mező, hegy és berek
azt nézem, hol segíthetek!
Karom erős, szívem vidám,
nincs is több ily királyfi tán!
Emitt sírás? Amott bánat?
Ott termek, s a könny felszárad!
Mosoly nyílik és dal fakad,
bú, baj, bánat messze szalad!
Én vagyok a jó királyfi,
könnyű engem megtalálni!
karom erős, szívem vidám,
nincs is több ily királyfi tán!
| ||
Könnyen lehet, hogy amikor a Süsüt adta a tévé (nem az ezredik ismétlést, hanem az egyik elsőt), szüléink épp az esti színházra készülődtek, mert sikerült két jegyet szerezni – nem lehetett könnyű feladat – a Madách Kamarába, a Jövőre veled ugyanittre, a legendás Sztankay–Schützre.
És a végére hagytuk a borsmátézást: Sztankaynál se borsabb, se mátébb nem volt és nem is lehetett senki – talán csak Láng Vince ért a nyomába, de az egy másik sorozat.
A legvégére pedig egy anekdota a 303 magyar filmszínész, akit látnod kell, mielőtt meghalsz című könyvből átemelve: „Némi furfang a pályakezdő Sztankaytól sem állhatott távol, legalábbis ezt bizonyítja a közkeletű anekdota, mely szerint a Színművészeti Főiskolára felvételiző színész az édesapja foglalkozását firtató kérdésre (a papa papi hivatása az ötvenes években korántsem volt jó ajánlólevél) azt válaszolta: pásztor.”
