Film

Mindenhol és mindent visz a legújabb lemeze – csak épp a kritikusokat nem sikerült meggyőznie.

Megelevenedő gyerekrajzok riogatnak a Firkák című filmben, amely nem mindig hatásos, viszont nagyon is érvényes mondanivalója van a traumafeldolgozásról és dühkezelésről.

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

John Malkovich a main­streamtől jócskán elütő kortárs művészetek és a fiatal művészek közismert támogatója (legyen bár színpad, film, bármi).

Edward James Olmos, Ryan Gosling, Adrien Brody, Matthew Perry – mind bújtak már a küszködő tanár szerepébe, aki egy rakás nehéz helyzetben élő és rakoncátlan gyereket igyekszik megnevelni, miközben ő is leckéket vesz az élet nevű tantárgyból.

Vaszilisz Katszupisz fik­ciós debütfilmje több magot is elvet, de végül egyiket sem bontja ki, vagy nem úgy, ahogy kezdetben ígérte.

Ó, azok a ködös októberi napok! Kosztolányi venyigéi már piros levéltől véreztek, de iskola után azért még jólesett rohangálni a szőlősorján, lecsippentgetve a szemekből, míg arcomat meg nem csípte a dér, és a leheletem el nem kezdett fehér sárkányként tekergőzni előttem.

Tom Tykwer és Christian Petzold új filmje mellett Németország és Ausztria idei Oscar-nevezettje is látható lesz a fesztiválon. A vetítéseket a budapesti Művész moziban tartják, a nyitófilmet azonban kivételesen a Puskin moziban lehet majd látni.

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.