tévésmaci

Krokodilnézőben

  • tévésmaci
  • 2023. május 31.

Film

Amikor Sztupa és Troché azokat a nagy, parti murikat rendezték a Dunánál, Ómafának be kellett épülnie.

De a legőszintébb sajnálatára nem a bulizók közé, hanem az Óbudai Szeszgyár személyi állományába. Voltak persze olyanok is, akiknek az ilyesmi nagy örömükre szolgált volna, beépülni egy szeszgyárba, na, hallod, ám ide bizalmi ember kellett – e felismeréshez pedig keserves tapasztalatokon keresztül vitt az út. Sztupa és Troché ugyanis már próbálkoztak egy nagy központi bulival a parton, de az nem ment egyszerűen, ők pedig az egyszerű dolgokat szerették. Ilyenformán ezt az első – máskülönben fényesen sikerült – hepajt egy év szünet követte, hogy Ómafának legyen módja rendesen beépülni. Az egy kerek esztendőt persze tűkön ülve töltötte a szakadatlan szórakozást áhító közönség, de Sztupa és Troché tudták, hogy csak biztosra szabad menni. Mármost magyarázd ezt el valakinek, aki tegnap este még a parton táncolt válogatott társaságban hajnalhasadásig a Toshiba kazettás rádiómagnó zenéjére, s fűzte a csajokat vagy a srácokat a lampionok alatt, elmélázó pofával bámulva a túlparti burgyingot a Hajógyári-szigeten. A szervezés pedig azért volt szerfelett kényelmetlen… tudjuk, mert nem volt beépített ember. Csak annyit lehetett tudni, hogy a hétvégén nem üzemel a szeszgyár, s pusztán néhány őr grasszál a telepen. Szerencsére a gyár vaskos téglafala nem volt túl magas a HÉV felőli oldalon, s a tetejére sem raktak üvegcserepeket vagy acéltüskéket az illetéktelen behatolók és a madarak ellen, szóval a bejutás volt a legkevesebb, s kis ügyességgel a rekeszek kiadása is megoldható volt, csak egy kötél és egy kampó kellett hozzá, s huss, az a három-négy Sztár tonikos rekesz már kinn is volt. S ugyanazokkal a kötelekkel le is lehetett ereszteni a Dunába őket, nem is annyira biztonsági, mint inkább temperálási célokból. Csupán az őrök mozgását kellett kifigyelni. Kisebb izgalmakkal ugyan lezajlott az akció, de Sztupa és Troché úgy voltak vele, hogy a fasznak hiányzik még egyszer ez a hajcihő. Ha Ómafa be­épül, simán mennek majd a dolgok. Így hát kezdetét vette az egyévesre kalkulált bulicsend, s Ómafának pedig üstöllést beszerezték Burkust. Hogy honnan, ne kérdezze senki, a kutyapecérség olyan szakma, mely loppal, rangrejtve jár, nem szenvedheti a sok beszédet. De Burkus extra jó vétel volt, s mint a neve is mutatja, német juhász, az adott célnak pont megfelelő eb, úgy is hívták maguk között, hogy a célkutya. Vagy Hundkutya, de azt a nevet csak a régi szép emlékek miatt használták. Istenem, egy év múlva már Sztár tonik hömpölygött a Dunában is!

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.