tévésmaci

Medvetál a háncson

  • tévésmaci
  • 2023. június 7.

Film

Amikor Sztupa és Troché a téli átállást tervezték, Troché az első tételek között vette volna lajstromba a zmijovkákat.

Kell kék, zöld, bordó és szerintem fekete is! Sztupa sóhajtott egy nagyot, s pofát is vágott. Muszáj? Eddig is muszáj volt, mondta némi törődöttséggel a hangjában Troché. Téli átállás, vágod, nem, téli… ha nyári lenne, nyilván egy átlátszó napellenzős fejpántról beszélnénk. Már tavaly is ezt csináltad, kell, és kész. Kellenek. Tudod, Troché, nekem elég kellemetlen élményeim kötődnek a zmijovkához. Milyenek? Szeretted, ha fázik a fejed, és nem hagyta? Nem erről van szó. Nálunk, ha iskoláskorú lettél, megkaptad az első zmijovkádat. Nagy zmijovka ünnepet ült a család, meghívtak minden rokont és barátot, ismerőst és boldog őst, volt, akinél két-háromszázan is összejöttek. Egyenesen Nový Jičínből rendelték a zmijovkát, csak az az eredeti, a többi csak másolat vagy utánzat. Az ünnepségen a fejedbe nyomták, és fényképészt hívtak a városból, és minden, de minden rokonnal le kellett fényképezkedni. Ott álltam hülyén, fejemen a zmijovkával, csorogtak a könnyeim, míg minden hülye rokon egyesével átkarolt, belevigyorgott a lencsébe, s jöhetett a következő, aztán meg az ilyen-olyan csoportképek, sosem lett vége. S ez nem volt elég, mert amikor először mentem iskolába, az első napon, akkor is készültek fényképek, a sok gyerek ott domborított a baszott nagy Schultütéjével a karján, mi páran, szerencsétlen zmijovkások, fejünkben a rohadt zmijovkával, szeptember elsején, a harminc fokban. Képzelheted. Egyszer, jóval később, már felnőttkoromban a régi iskolám felé vitt az utam, kényelmesen sétálgattam, tulajdonképp’ a fene tudja, hogyan is keveredtem oda, mindegy. Láttam kijönni egy kislányt, olyan tíz­éves forma lehetett, s egyből levettem, hogy a könnyeit nyeli. Mi a baj, kislány, kérdeztem. S ő talán örült, hogy valaki idegennek kiöntheti a bánatát, mert otthon nyilván nem mondhatta. Bácsi, nagyon szar vukosnak lenni, tudod. A tolltartóm vukos, a köpenyemen is van egy Vuk, de még a könyvjelzőm is vukos. Vagyunk néhányan az osztályban vukosok, de mind annyira szégyelljük, hogy össze sem tartunk, tagadná mindenki, de nem lehet, mert ott van mindenütt az a dedós róka… Na, akkor, mint a lecsapó villám fényében, egy pillanatra tisztán láttam mindent, múltat, jelent, de elsősorban magamat meg persze a kislányt. Ne sírj, kislány, mi zmijovkások voltunk, pontosan tudom, hogy mit érzel. A fene tudja, hogy ez segített-e neki, de már nem sírt. Vettem egy nagy fagyit mindkettőnknek, aztán gyorsan elköszöntem tőle, nehogy valaki félreértse, meg ő is mondta két nyalintás között, hogy idegenektől nem szabad elfogadnia. De amikor elváltunk, s mentem az ellenkező irányba, még utánam kiabált: Zmijovkás! Zmijovkás!

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.