"Bármikor bármi megtörténhet"

  • Kovácsy Tibor
  • 2013.04.28 12:03

Film

Előző filmjében baloldali színházi embernek adta ki magát Észak-Koreában, aztán - a "Ha érteni akarod a világot" fesztiválon most bemutatott filmjében, A nagykövetben (lásd: Visszhang, Magyar Narancs, 2013. március 21.) - görbe úton szerzett libériai útlevéllel a Közép-afrikai Köztársaságban kereste korrupt politikusok önleleplező társaságát, hogy gyémántkereskedő lehessen.

Magyar Narancs: Érdeklik a dánokat Afrika problémái?

Mads Brügger: Nem igazán. Mindenesetre kialakult Nyugaton egyfajta érzékenység, dokumentumfilmekből, hírekből azért tudják az emberek, milyen rosszul mennek ott a dolgok. AIDS, gyerekkatonák. Fekete-feketén: a szenvedés pornográfiája. Ez az egyik oka annak, hogy máshogy készítettem a filmet: megújítva az afrikai dokumentumfilm műfaját. A tipikus film ugyanis, hiába fontos és jó, már-már klisészerű.

MN: Miért pont a Közép-afrikai Köztársaságot (KaK) választotta?

MB: A legtöbben nem is hallottak az országról. Ez a legelfeledettebb ország Afrikában. Ha megállítanék valakit az utcán, és megkérdezném, akar-e látni egy filmet a KaK-ról, azt mondaná, hogy érdekes, érdekes, de ne most, ha lehet. Diplomaták mesélték, hogy amikor Aristide elnököt távozásra kényszerítették Haitiból, a KaK-ba kellett volna indulnia egy amerikai-francia megegyezés értelmében. Induláskor azonban a pilóta azt sem tudta, hogy létezik ilyen ország, úgyhogy egyenesen az amerikai külügyminisztériumot kellett felhívnia.


Fotó: Sióréti Gábor

 

MN: Azt azért sokan tudják, hogy egy sor afrikai ország egy csődtömeg, ahol virágzik a korrupció. Mi az a többlettudás, amit fel akart mutatni a filmben?

MB: Számomra a KaK szélsőségesen mutatja fel Afrika valamennyi problémáját. Ráadásul az országban ott van a 60-as-, 70-es évek esztétikuma is, amit nagyon szeretek. Ez az az Afrika, amelyre esztétikai szinten vágyom. Amikor elhatároztam, hogy megcsinálom a filmet, beszéltem egy "Congo Peter" néven ismert legendás dán Afrika-újságíróval, tőle kérdeztem meg, hol forgatná ezt a filmet. ' javasolta a KaK-ot - és igaza volt.

MN: Térdig érő bőrcsizma, elefántcsont szipka - miért döntött e mellett az eltúlzottan koloniális öltözék mellett?

MB: Hogy is mondjam, a rejtőzködés helyett a túlzott megmutatkozást választottam. Ez a túlélési stratégiám része volt. Úgy gondoltam, hogy akik látnak egy ilyen neokolonialista dandyt, azt gondolják, hogy ez biztosan valódi: aki rejtőzködni akar, nem nézhet ki így. Ugyanakkor arra is utalhat számukra, hogy ez az ember biztosan nagyon gazdag és nagy hatalmú. Viszont teljesen hülye, úgyhogy nem kell megölni, inkább ki kell használni. És utal bizonyos fantáziaképekre is. Ilyenek nemcsak a fehéreknek vannak a feketékről, hanem fordítva is. Banguiban (a KaK fővárosa) a legtöbb fehér valamilyen civil szervezettől jön. 'k inkább lefelé öltözködnek, szakadtak, koszos pólóban járnak. De a feketék fantáziáiban nem ilyen a fehér ember, hanem olyan, amilyen én vagyok a filmben. Szórja a pénzt, lovaglócsizmában járÉ És ez valóban bevált, több miniszter is megkért, hogy szerezzek neki ilyen csizmát. Nagyon bírták!

MN: A filmből az derül ki, hogy az országban sokan tisztelettel emlékeznek a kegyetlenségéről ismert, 1979-ben megbuktatott Bokassa császárra.

MB: Ez így van. Pedig valóban tébolyult gyilkos volt. Viszont ő helyezte el egyáltalán a térképen a KaK-ot. Ez az egész egy kicsit olyan, mint a németeknél a keletnémet múlt iránti nosztalgia: Honecker idejében minden jobb volt. De találkoztam azért olyanokkal is, akik úgy látták, hogy Bokassa tényleg csak egy gyilkos volt.

MN: Nem világos a filmből, hogyan végződött valójában a személyes története.

MB: Vagyis a menekülési stratégiám? Valóban megkaptuk a gyémántokat. Valahogy ellenőriztetnem kellett őket, de aztán szinte azonnal el is adtam őket Banguiban egy szíriai örmény gyémántkereskedőnek. Eléggé vásárlói irányba billent a piac, hiszen nekik is ugyanaz volt a problémájuk, mint nekem: hiányoztak a megfelelő hivatalos papírjaik a gyémántok származási helyéről. Ami pénzt kaptam értük, odaadtam a pigmeusoknak, akikkel a gyufagyári projektben dolgoztam együtt. Ez nincs benne a filmben, mert nem illett az általam eljátszott személy karakteréhez, az én személyes értékeimmel függ össze. Amikor eljöttem Banguiból, a bányarendőrség várt rám a vámnál. Köszöntöttek mint libériai konzult, megkérdezték, hány karátot viszek magammal. Viszont a csomagomat nem nyitották ki, tiszteletben tartották a pozíciómat. Szóval akár ki is hozhattam volna a gyémántokat.

MN: Volt veszélyérzete az ott töltött idő alatt?

MB: Körülbelül három hónapot töltöttem az országban. Szerintem Banguiban alapvetően mindenki veszélyben van. Az egyetlen alapelv az, hogy nincs semmilyen alapelv. Bármikor bármi megtörténhet. Előfordulhat, hogy koktélt iszol az elnök fiával, tíz perc múlva pedig már egy kínzókamrában találod magad. Akár azért, amit korábban mondtál valahol, akár olyasmiért, amihez semmi közöd. Nincs ok és okozat, minden kiszámíthatatlan. Én abban bíztam, hogy amíg a sok pénzt jelentem számukra, és valóban sok pénzem van, minden rendben lesz. Egyszer fordult elő, hogy egy night clubból hazatérőben megállított bennünket a katonai rendőrség, gondolván, hogy zsoldosok vagyunk.

MN: Miért pont zsoldosok?

MB: Mert teljesen paranoiásak a zsoldosokkal kapcsolatban, hiszen akár ötven zsoldossal is át lehet venni a hatalmat az egész ország fölött. Szóval bevittek minket egy rosszat sejtető rendőrőrsre, és egy bedrogozott ügyeletes tiszt kezdett kérdezgetni bennünket, miközben a rádióban a Barbie Girl szólt az Aquától (brutális dán-norvég popegyüttes a 80-as évektől máig - K. T.). Azt magyarázta, hogy a bangui központi börtönbe vitet minket. Márpedig ha ott börtönbe kerülsz, onnan nem jössz ki ép emberként. Szerencsére fel tudtam hívni mobilon az egyik minisztert, aki intézkedett, hogy kijöhessünk.

MN: A filmben felbukkan egy francia volt idegenlégiós, aki a helyi titkosszolgálatot vezeti, aztán megölik. Hihetőek voltak a franciák közép-afrikai befolyásával kapcsolatos kijelentései?

MB: Természetesen nem tudtam ellenőrizni minden állítását, számosat azonban más források is megerősítettek. Igen tájékozott volt a franciák tevékenységét illetően. Azt hiszem, tiszt volt az idegenlégióban, ahonnan egyetemre küldték továbbtanulni. Például olyan tájékozott módon magyarázta el nekem a Marshall-terv geopolitikai összefüggéseit, hogy alig tudtam követni. Nagyon eszes ember volt.

MN: Határozottan állította, hogy Banguiban a franciák mozgatják a szálakat. Volt ezzel kapcsolatban valamilyen hivatalos francia állásfoglalás?

MB: Nem. Három hete mutatták be a filmet egy francia tévécsatornán, a Canal+-n. Szerintem ez az egész kérdés tabunak számít. Egy kicsit olyan ez, mint Grönland kérdése Dániában: kényes ügy.

MN: Januárban több afrikai ország katonákat küldött a felkelőktől fenyegetett közép-afrikai rendszer védelmére. Franciaország viszont passzív maradt. (Lásd: Ki visz többet? - Magyar Narancs, 2013. január 10.) Lehet, hogy ez francia részről egy újfajta, távolságtartó viszony kezdetét jelenti?

MB: Nem hiszem. Lényegében ők irányítják az országot. Mintegy négyszáz francia ejtőernyős állomásozik folyamatosan Banguiban, bár nem nagyon látható a jelenlétük. A helyi haderő egy vicc, mintegy kétezer, rosszul felfegyverzett, rosszul kiképzett, rosszul fizetett, többségében kábítószerfüggő ember. Szóval a négyszáz francia azt tehet, amit akar. Hivatalosan a köztársaságot védelmezik, valójában irányítják. A Banguiban állomásozó diplomaták szerint a franciák nem szeretik Bozizé elnököt, mert túl barátságos a kínaiakkal, és ez aggasztja őket.

MN: A kínai jelenlétre a filmben is történnek utalások.

MB: Igen, a diplomaták és az üzletemberek is paranoiásak evvel kapcsolatban. Amikor azt mondtam neki, hogy én nem látok kínaiakat, azt felelték: nem tudjuk, hogy hol, de itt vannak, rejtőzködnek. Persze a jelenlétük tény: építettek például egy stadiont. Egyébként máshol is ezzel szokták kezdeni.

MN: Mi a véleménye a felkelésről, amely kiváltotta a januári beavatkozást?

MB: Létezik mindenféle összeesküvés-elmélet, például, hogy a franciák támogatják a felkelőket, mert ezzel destabilizálhatják a helyzetet, elrettentve a máshonnan érkező esetleges befektetőket. Tény, hogy a felkelők vezetői közül többen is éltek korábban Franciaországban. De az ő céljaik sem világosak, ők maguk is az országban uralkodó zűrzavart testesítik meg. Sok diplomata úgy látja, hogy a Közép-afrikai Köztársaság tíz éven belül szétesik, a részeit bekebelezik a szomszéd országok, hiszen ma sem tekinthető valóságos országnak, merő egy fikció. A szomszédai számára csak veszélyt jelent azzal, hogy menedéke lehet kábítószer-kereskedőknek, terroristáknak, ember- és gyémántcsempészeknek, szóval veszélyezteti a Kimberley-folyamatot (ez kormányok, civilek és az érintett ipari vezetők közös kezdeményezése a háborús övezetekből származó gyémántok illegális adásvételének a megakadályozására - K. T.).

MN: A franciák számára a nyersanyagok miatt lehet fontos a Közép-afrikai Köztársaság?

MB: Igen, például az urán miatt, amelynek geopolitikai, nemzetbiztonsági jelentősége van. Aztán ott van a gyémánt, a titánÉ Többször is hallottam a De Beers gyémántholding esetét. Ez tényleg komoly cég, amely ipari jellegű gyémántbányászatba akart kezdeni a KaK-ban. Repülőteret építettek, gépeket vittek be. Aztán egyszer csak telefonhívást kaptak Franciaországból: egy miniszter közölte, hogy nem örülnek a jelenlétüknek. Huszonnégy órát kaptak a távozásra. Nem tudom, igaz-e a történet, de több diplomata is megerősítette. És ha ezt a De Beersszel meg lehet tenniÉ Ez mindent elmond.

MN: Sokan bírálták a filmjét amiatt, hogy miközben libériai diplomata-útlevéllel a zsebében korrumpálta a politikusokat, eljátszva a majdani gazdasági előnyöket kereső üzletember szerepét, ön is a rendszer részévé vált, azt erősítette, amit le akart leplezni.

MB: Ez így igaz, valóban a rendszer részévé váltam, hiszen bizonyos fokig saját magam finanszíroztam. De egy ilyen helyre, mint a Közép-afrikai Köztársaság, nem lehet úgy elmenni, hogy aztán tiszta kézzel jöjjön ki az ember. Már a repülőtéren elkezdődik, amikor meg kell kenni a vámtisztet.

MN: Mert ha nem...?

MB: Akkor alighanem távoznia kell. Ez Afrika egyik legkorruptabb országa. Minden a megvesztegetésen alapul. Korrupció nélkül egyszerűen lehetetlen volna filmet készíteni. Úgyhogy a filmem őszinte, és ha cinikusan is, de olyannak mutatja be a KaK-ot, amilyen.

MN: Szóval azt gondolja, hogy például a segélyszervezetek is így járnak el?

MB: Feltételezem, hogy igen. Máskülönben nem tudnának tevékenykedni.

MN: Szintén többen bírálták amiatt, hogy átverte a pigmeusokat, akikkel elhitette, hogy gyufagyárat telepít a falujukba, és majd jobban élhetnek.

MB: Ez is igaz. Hamis reményekkel kecsegtettem őket. De hát az egész ország hamis reményekre, képzelgésekre épül. Vagyis lényegében az történt velük, amit eddig is nap mint nap átéltek. A korrupció minden társadalmi kapcsolatot meghatároz. Nélküle nem lehet semmiféle vállalatot üzemeltetni. Az országban szinte minden termelő tevékenység megszűnt, az összes külföldi vállalat kivonult: a Unilever, a Nestlé, a Johnson & Johnson.

MN: Igaz, amit a filmben állít, hogy némi internetes kereséssel meg lehet találni a lehetőséget diplomáciai útlevél vásárlására?

MB: Igaz. Vannak diplomáciai címeket árusító ügynökségek. Sok csak átverés persze, de legalább öt valódit találtam. Szerintem ez az üzletág mindig is létezett, hiszen kifejezett üzleti stratégia is állhat a külföldieknek adott diplomáciai címek mögött. Úgy hallottam, hogy Libéria egy időben tömegével árusította a konzuli címeket Mallorcán élő idős, jómódú németeknek, és egy idő után kellemetlenné vált, hogy már véletlenül is egymásba futottak ezek a "konzulok".

MN: Mi lett a sorsa az ön konzuli címének?

MB: Amikor Libériában tudomást szereztek a filmről, "kirúgtak". Az államfő, Ellen Johnson Sirleaf úgy nyilatkozott, hogy a kiadatásomat kérik. Még vizsgálják az ügyet, szóval aligha leszek már libériai konzul.

Újabb fordulat


Miközben Mads Brüggerrel egy budai szálloda elegáns különtermében társalogtunk, filmje helyszínén, a Közép-afrikai Köztársaságban a lázadók már újból Bangui felé tartottak az északi országrészből. Ezúttal nem álltak meg a főváros előtt, mint januárban (lásd a hivatkozott cikket), hanem jelentős túlerejükkel félresöpörve az ott állomásozó kétszáz fős dél-afrikai katonai egységet, meg sem álltak az elnöki palotáig. Bozizé elnök addigra már kereket oldott: családja az Ubangi folyó túlpartjára, a Kongói Demokratikus Köztársaságba menekült, ő maga Kamerunban kapott menedéket.

A felkelők januári támadását egy megállapodás követte Gabon fővárosában. Ez egyrészt hatalommegosztást írt elő a fegyveres "demokratikus ellenzékkel", másrészt a Séléka (Szövetség) nevű laza koalíciót alkotó öt lázadó csoport számára biztosította a hatalmat felvonulási területükön. A fegyvereseik egy részének helyet kellett (volna) biztosítani a hadsereg soraiban - ahonnan jó részük korábban dezertált. A felkelők eredetileg főként az államfő lemondását akarták elérni, de az egyezmény végül garantálta Bozizé hatalmát a következő választásig. Az elnök ellenzéki kormányfőt és több új minisztert is kinevezett, ám a felkelők szerint a legfontosabb posztokat az ő környezete tartotta meg, és a politikai foglyok szabadon bocsátása sem teljesült. Azt is sérelmezték, hogy fegyvereseik több mint két hónap elteltével sem lehettek a hadsereg katonái.

Bozizé távozása után a felkelők (egyik? - szövetségükön belül nem világosak az erőviszonyok) vezetője ideiglenes államfőként átalakította a kormányt, feloszlatta a parlamentet, felfüggesztette az alkotmányt, és közölte, hogy a hiteles és átlátható választásokig rendeletekkel kíván kormányozni.

A Bangui repülőterén tartózkodó francia csapatok létszámát megduplázták, de a harcokba nem avatkoztak be, csak állampolgáraikat kívánják védeni, akiknek a kimenekítését viszont Laurent Fabius külügyminiszter nem érzi indokoltnak. A dél-afrikai, gaboni, kongói stb. egységek még nem döntötték el, hogy maradjanak-e. A felkelők elutasítják a jelenlétüket. A Dél-afrikai Köztársaság számára, amely hatalma kiterjesztésére törekszik Afrika belseje felé, súlyos presztízsveszteség volna a távozás, főleg így, hogy tucatnyi katonáját megölték a támadó felkelők.

Az ilyenkor törvényszerű fosztogatások lapzártánkkor még nem szűntek meg Banguiban: a boltok és magánlakások mellett feldúltak egy gyerekkórházat is.

 

Neked ajánljuk