Gondolta a manó - Paul Thomas Anderson: The Master

Film

Mindent tudunk a film regényesen nehéz fogantatásáról, és arról is, hogy melyik -ológiára végződő egyház keletkezéstörténete ihlette meg a P. T.-vel kezdődő nevű filmrendezőt. Nevezett egyház köreiben alighanem csak elvétve akadtak hívei az ötletnek - ők nyilván mással, de semmi esetre sem a Boogie Nights és a Vérző olaj rendezőjével vitették volna színre történetük kezdeteit.

Emiatt-e vagy sem, de némi befektetői elbizonytalanodás is színezte az előzményeket, mindenesetre a filmnek jót tett a sok valós vagy képzelt huzavona. Jót tett egyházügyileg is, hogy akkor Anderson mondja-e és mutatja is, és ha igen, akkor mit és mennyit, és jót tett jelzőhalmozásilag is, hiszen "az enigmatikus rendező kényes témához nyúl karizmatikus színészeivel" vagy a "karizmatikus rendező enigmatikus témához nyúl kényes színészeivel" kezdetű felkonfok szinte készen várták a bemutatót.


 

Magáról a filmről annyi bátran állítható, hogy az enigmatikus rendező karizmatikus színészeivel lerázta magáról a történetmondás kényszerének bénító terheit - ilyen messzire jobbára csak enigmatikus rendezők szoktak merészkedni, a karizmatikus színészek pedig (Philip Seymour Hoffman, Joaquin Phoenix) nemcsak hogy méltó társai e homályba vesző balladai úton, de mint mindig, életük alakítását nyújtják most is, e talányos mesterműben. Ami viszont egyáltalán nem talányos, hiszen a szemünk láttára történik meg csinos képekbe csomagolva, az két amerikai találkozása a második világháború utáni nagy jövés-menésben. Az egyik szektát alapítana és épp a tanokat fekteti le, a másik vedel, mint a kefekötő, és nem a tanokat fekteti le. Hogy honnan ez a szenvedélyes, se veled, se nélküled férfibarátság, mely a szektavezérszerepet próbálgató kövér amerikai és a felpróbált szerepekből rendre kieső, mit kieső, nagy csörömpöléssel kizuhanó sovány amerikai között szövődik? Egy csomó ilyen, menthetetlenül földhözragadt, de a műélvezet szempontjából mégsem teljesen mellékes kérdést vet fel Anderson enigmatikusan talányos remekműve, ám az öntörvényű művészt nem abban a pillanatában sikerült kifogni, amikor baráti vagy bármilyen segédkezet nyújtana mégoly értő közönségének is. A film valahol a 144. perc táján véget ér, a 145. perc pedig már a műelemzéseké: a The Masterban az a jó, hogy az égvilágon minden belegondolható, ami filmnek kevés, fricskának viszont erős. A sok jól kinéző talány láttán valamennyi egyház, kicsi és nagy, auditáló vagy nem auditáló fellélegezhet; vissza lehet hívni a megbízott ügyvédeket. Meglehet, az utókor majd összerakja a részletekben rejlő nagy jelentést, ámbár, aki látta a jövőt, arról számolt be nekünk, hogy abban nem a The Masterről folyik a diskurzus.

PT, a Sundance-kölyök


 

Akárcsak a lapunk oldalain nemrégiben megszólított Benh Zeitlin, A messzi dél vadjai Oscar-díjra jelölt rendezője, Anderson is a Sundance Institute játékfilmes műhelyében kapott hathatós szakmai segítséget első nagyjátékfilmje elkészítéséhez. A Tarantinóhoz hasonlóan autodidakta, s szintén a Sundance-en kikupált filmes először a fesztiválrészlegre nyert meghívást: Cigarettes & Coffee című rövidfilmjével vett részt a rövidfilmes szekcióban, ám ez még csak a kezdete volt a Sundance és Anderson csodálatos barátságának. Öt karakter, egy húszdolláros és egy Las Vegas külsői kávézó - nem a véletlen műve, hogy a 24 perces kisfilm (mely teljes egészében megtekinthető a YouTube-on) nyomai tisztán kivehetők Anderson első nagyjátékfilmjében, A szerencse zsoldosaiban, hiszen a rendező a Sundance játékfilmprogramjában dolgozta át nagyfilmmé a kisfilmet. A program vezetője, Michelle Satter visszaemlékezése szerint a személyre szabott "iskolában" John Schlesinger, Michael Caton-Jones és Richard LaGravenese igazította el a pályakezdőt a forgatókönyvírás és a rendezés helyes irányai felé. Anderson nem is maradt hűtlen a Robert Redford gründolta intézethez, évekkel később, immár elismert művészként maga is vállalt kreatív tanácsadást a filmrendezői műhelyben. Azt viszont már Gazdag Gyulától, a világhírű alkotóműhely művészeti vezetőjétől tudjuk, hogy milyennek kell elképzelni a nagy amerikai művészfilmest kezdőket segítő, tanácsadói szerepkörben: "Paul Thomas Andersonnak nagyon markáns a rendezői stílusa, de tanácsadóként nem a saját módszerét akarja viszontlátni. Hihetetlenül éles eszű, gyors, rögtön rátapint arra, ami működik egy jelenetben, és arra is, ami nem. Röviden, tömören és hatékonyan adja tudtára a vele dolgozó fiatalnak, hogy mit gondol, mintha csak rendezne." Alighanem bárkinek a javára válna PT éles esze és híres gyorsasága, magyar filmes azonban mind ez idáig nem jutott be a Sundance amerikai játékfilm-fejlesztői műhelyeibe.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Budapest Film bemutatója


Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.