"Manhattan már nem annyira szexi" - Kory Clarke - Warrior Soul, Trouble

  • Greff András
  • 2009. október 15.

Film

Kory Clarke-nak a 90-es években minden esélye megvolt rá, hogy a legnagyobb rocksztárok közé emelkedhessen: eredeti hangzású zenekara, az egyszerre lebegős és erőszakosan lüktető acid punkot játszó Warrior Soul kellően pszichedelikus volt ahhoz, hogy magasra sodorhassa a grunge-hullám, és eléggé nyers és lendületes, hogy ne lógjon ki a pár évvel későbbi neopunktrendből sem. Mégsem jött össze a dolog, pedig jó ideig a korszak tán legbefolyásosabb multijánál, a Geffennél (mások mellett a Guns N' Roses és a Nirvana otthona) adták ki lemezeiket. Clarke a 90-es évek végén hosszú évekre eltűnt a szemünk elől, pár éve azonban visszatért: azóta újra van Warrior Soul, tavaly óta pedig a nagy hatású chicagói doom metal zenekart, az undergroundban immár harminc éve robotoló Trouble-t is ő vezeti. A Trouble múlt heti budapesti koncertje előtt beszélgettünk.

Kory Clarke-nak a 90-es években minden esélye megvolt rá, hogy a legnagyobb rocksztárok közé emelkedhessen: eredeti hangzású zenekara, az egyszerre lebegős és erőszakosan lüktető acid punkot játszó Warrior Soul kellően pszichedelikus volt ahhoz, hogy magasra sodorhassa a grunge-hullám, és eléggé nyers és lendületes, hogy ne lógjon ki a pár évvel későbbi neopunktrendből sem. Mégsem jött össze a dolog, pedig jó ideig a korszak tán legbefolyásosabb multijánál, a Geffennél (mások mellett a Guns N' Roses és a Nirvana otthona) adták ki lemezeiket. Clarke a 90-es évek végén hosszú évekre eltűnt a szemünk elől, pár éve azonban visszatért: azóta újra van Warrior Soul, tavaly óta pedig a nagy hatású chicagói doom metal zenekart, az undergroundban immár harminc éve robotoló Trouble-t is ő vezeti. A Trouble múlt heti budapesti koncertje előtt beszélgettünk.

*

Magyar Narancs: 2006 előtt volt hat-hét év, amikor gyakorlatilag semmit nem lehetett tudni rólad. Mivel foglalkoztál ezekben az években? Nehéz elképzelnem, hogy lelkiismeretesen bejársz egy munkahelyre minden reggel kilenckor.

Kory Clarke: Pedig igazság szerint éppen ezt tettem. Megpróbáltam teljesen kiszállni a rockbizniszből. Szükségem volt rá, mert húsz éven át megállás nélkül ezt csináltam. Kiszálltam belőle, és a zene éveken át nem volt része az életemnek. De aztán újra elkezdtem írni: előadói esteken, felolvasásokon vettem részt New Yorkban és Los Angelesben, éppen úgy, mint fiatal koromban, mielőtt énekes lettem, és ez végül elvezetett a szólólemezemhez, az Opium Hotelhez. A többi, a Trouble, a Warrior Soul ez után jött már.

MN: Tavaly megjelent egy új Warrior Soul-lemez, először Chinese Democracy néven, mint a szintén tavalyi, hírhedt Guns N' Roses-lemez. Kaptál fenyegető e-maileket Axl Rose stábjától?

KC: Naná! Meg egy csomó gyűlölködő levelet a rajongóitól. De én adtam ki előbb a lemezem, úgyhogy végeredményben ő másolt engem. Persze mindenki azt hitte, hogy fordítva van, mert a GNR ezerszer ismertebb. Végül megváltoztattuk a címet (a lemez jelenleg Destroy The War Machine néven kapható - G. A.), elkerülendő a harcot, mert finoman szólva nem ugyanaz a háttér van mögöttünk, mint Axl mögött. Neki hadseregnyi ügyvédje van, nekem pillanatnyilag csak egy, és az sem a legjobb. Így is elég sokat szerepeltem a sajtóban.

MN: Ezen a lemezen más felállás játszik, a zene viszont igazából nem sokat változott.

KC: Mindig én írtam a legtöbb dalt, pedig szeretek másokkal közösen dolgozni - nemcsak a zenészeimmel, hanem a hangmérnökökkel, a producerekkel is. Tudok annyira gitározni, hogy egyedül is megírjak egy számot, ha muszáj, de nem vagyok valódi gitáros, kell a segítség.

MN: A Warrior Soul-számok struktúrája sokszor igen furcsa, miközben gyakran csupán egy vagy két végtelenül szimpla riffet pumpáltok bennük végig. Engem ez a Stoogesra emlékeztet - sokat hallgattad Iggyt, amikor fiatal voltál?

KC: Nem, mert túl későn születtem hozzá. 1980 körül, amikor beszippantott a rock and roll, a Stooges már nem volt sehol. Nem játszották a számaikat a rádiók, és a zenekarok akkor még nem igazán hivatkoztak rájuk. Idősebb koromban fedeztem csak fel, és értem, amit mondasz, de nem sorolhatom a fő hatásaim közé.

MN: Nagyon népszerűek vagytok most Nagy-Britanniában.

KC: Igen. De ez mindig is így volt arrafelé. Bármikor oda tudok költözni, és napok alatt össze tudok hozni egy bandát. Nekem nagyon tetszik, hogy a rock and roll ennyire nyitottá vált mára. Egyszerre több zenekarban is benne lehetsz, mert már lassan olyan szabadon kavargunk, mint a dzsesszzenészek. Régebben még komoly hír volt, ha új énekes került egy zenekarba, de ma már ez nem annyira nagy szám. Én is meg fogom változtatni a Warrior Soul felállását a következő lemezre, szimplán csak azért, hogy érdekesebb legyen a folyamat.

MN: Ez a nyers, punkos rock and roll, amit játszol, mennyire van most jelen New Yorkban?

KC: Vannak jó zenekarok, úgyhogy el tudom képzelni, hogy újra ez lesz majd ott a trend. A város persze sokat változott. Most már leginkább olyan, mint egy nagy kollégium - a New York University uralja az utcákat. Ösztöndíjasokat, európaiakat látsz mindenütt. Manhattan már nem annyira szexi. Egyre kevesebb ott a klub - Brooklynban viszont egyre több. Brooklyn remek hellyé vált az utóbbi években, minden izgalmas esemény ott történik. Kilenc évig laktam arrafelé, és jó volt ott élni. Most viszont nem lakom sehol. Hol itt élek, hol ott.

MN: Van abban némi irónia, hogy épp a Trouble-ba szálltál be: az énekes, aki sosem kapta meg a neki járó elismerést...

KC: ...csatlakozik a világ legalulértékeltebb metálzenekarához. Hát igen. Ez egy pokolban köttetett házasság. De nem gondolkodtam rajta sokat. Megkérdeztem a barátnőmet, és ő is azt mondta, hogy hülyeség volna nem vállalni. Engem csak az érdekelt, hogy milyenek lesznek a közös számaink. És örülök, hogy igazán bluesosan énekelhetek. Afféle space-blues énekes vagyok itt.

MN: Elődöd, Eric Wagner magasabban énekelt, mennyire okoz ez problémát?

KC: Valójában ugyanaz a hangfekvésünk, csak én szeretek mélyebben és rekedtebben énekelni. Most meg vagyok fázva, úgyhogy pláne rekedtebb leszek.

MN: Mi volt a legrosszabb döntésed a pályafutásod során?

KC: Annyi rossz volt... Talán az, hogy a Geffenhez szerződtünk. Az első lemezt inkább egy kis független kiadónál kellett volna megjelentetni, hogy hitelesebbnek tűnjek. Mert ugyan benne voltam az újságokban, de senki nem tartott hitelesnek. Senki. Ezen nem tudsz változtatni. És 1990-ben el kellett volna költöznöm Seattle-be. Ha részese lehettem volna annak a körnek, valószínűleg az egész életem máshogy alakul. De hát ki akart volna akkoriban önszántából Seattle-be menni? New Yorkhoz képest Seattle unalmas, esős városka volt. De ma is azt gondolom, hogy én lehettem volna a seattle-i mozgalom politikai vezetője.

MN: Mindez régen volt. Most, ma elégedett vagy az életeddel?

KC: (Rámutat a másik asztalnál ülő fiatal nőre.) Látod, ő ott a barátnőm. Miért ne lennék elégedett?

Neked ajánljuk