Film

A 19. századi argentin újságíró-költő, José Hernández Martín Fierro című elbeszélő költeménye – Orbán Ottó 1977-es fordításában – nem ismeretlen a magyar olvasók előtt.

Több mint három év telt el az orosz invázió óta, de az európai (vagy az amerikai) film nem látszik reflektálni az ukrajnai háborúra.

Leslie Nielsen drámai színész (hovatovább: totál ismeretlen) volt, mielőtt találkozott a ZAZ-trióval (David Zucker, Jim Abrahams és Jerry Zucker).

A Házassági történet drámai veszekedős jelenete már korábban mémmé vált, most egészen új felhasználási módját fedezték fel.

Az oxfordi évem most jött ki, de mintha máris ezerszer láttuk volna – csak épp jobban és hatásosabban elkészítve.

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

A cselekmény kiindulópontja akár egy gonosz mostohát középpontba állító mese kezdete is lehetne.

Blackpink, Big Bang és persze a BTS – csak három példa a K-popra, azaz a koreai popzenére, amely már réges-rég átkelt Ázsián, hogy az egész világot letarolja.

Az alsóbb kutyák keserveinek vidám tárgyalására kétségkívül a burleszk a legalkalmasabb filmműfaj.

A bűn a filmek döntő hányadában úgy éli világát eleinte, mint Marci Hevesen.

Liam Neeson is volt már minden, csak akasztott ember nem.