Nem szokványos látvány, ha egy mackó vonatra vár, bár végül is megeshet – főleg, ha egy mesében vagyunk, de nem egészen ott vagyunk –, hogy egy ilyen személy szinte senkit sem zavar jövet-menet különösebben. „Ha a városban járok, / S medvét vagy ilyesmit látok, / Kire gondolok? Könnyű dolog!” (T. D.)
A zavart tehát alig is keltő jelenség csak ül, nem készül sehová, jobb híján korog a gyomra, elfogyott már az összes úti elemózsiája, vége az életmentő házi „marmeládé”-készletnek. Csak úgy vár, vár, hogy rátaláljanak, hogy a macikorát alapjaiban meghatározó Angliáról szóló mesék valóra váljanak, minden, amiben eddig hitt, beigazolódjék. A nyakában, akár egy gondosan adjusztált poggyászon címke lóg, rövid üzenettel: „Kérem, törődjenek ezzel a medvével! Köszönöm!” A kora esti csúcsban azonban senkinek sem akad meg rajta a szeme, olyan, mintha láthatatlan lenne. Pedig jól látható, ezt bizonyítja a kicsit bohó Sally Hawkins, azaz Mrs. Brown rácsodálkozás nyomán kibontakozó elszánt segítő szándéka is, minek hála, nevezett nemcsak átmeneti szálláshoz jut, de még nevet is szerez – ha nem is túl frappánsat.
A kissé furcsa Brown család közbenjárásával persze végül kiderül a mackóról egy és más, amit a „családi vígjáték” címkével ellátott filmidő elején részben már megtudtunk a medvéről, akit Paddingtonnak hívnak. Történetesen az, hogy a legsötétebb perui dzsungelben nevelkedett állat fiatal éveire egy angol felfedező volt nagy hatással, de nem is közvetlenül rá, hanem a nénikéjére és bácsikájára, akik egy földrengés után önként vagy kevésbé önként választottak maguknak új lakhelyet. Még mielőtt a medvés cukiságtól bárki is olvadozna, a jól animált maci sztorija tényleg olyan kedves és gördülékeny, humoros és mély, hogy a zsöllyében nemcsak a gyerekek sóhajtoznak ilyen társ után. Mert azt feltétlenül muszáj rögzíteni: a sok híres medve, mackó, maci vagy bocs közül Paddington kétségkívül az egyik legmenőbb. Micimackó? Teddy? Talán.
Természetesen a medvével teljes a Brown család élete is, ami ugyancsak természetesen ettől kezdve fenekestül felfordul, Paddington pedig találkozik kora modern nyugati civilizációjával. Emigránsként majdnem annak adminisztratív erejével, hivatali procedúráival is. Minek során maga kénytelen – Mrs. Brown segítségével – utánanézni picit a felfedező(jé)nek, hátha ő lesz majd az, aki igazán jó szívvel fogadja. A múltkutatás persze nem várt izgalmakkal jár, előkerül a családi mozi kötelező figurája, egy sötét lelkű, múzeumi körökben igen előkelő pozíciót betöltő állatpreparátor képében. A rossz oldalon ritkán játszó Nicole Kidman penetráns ripacsériát mutat, így persze könnyű ellenszenvesnek lenni, mégis hordoz vagy inkább megmutat néhány Szörnyella de Frász-féle szánalomra, megértésre serkentő vonást, amely megértésből persze jó esetben nem lesz semmi (ennyit a nézői kémiáról). Viszont Paddington életének története olyan fordulatot vesz, amire, ha nem is tudta, valószínűleg mindig is vágyott. Teljes értékű tagja lesz egy családnak, amely végtére is neki köszönheti, hogy nyitottabb és szeretettelibb lett, mint amilyen valaha volt. Lehetne akár nem túl medve is…
Michael Bond Paddington-történetei több mint ötven évvel ezelőtt jelentek meg először, és sorozattá növekedésükkel párhuzamosan hősük menthetetlenül hazája egyik fő konzumszimbólumává lett: taxi, double decker, telefonfülke, királynő, kisbocs. Nálunk 2008-ban jött ki az első brit medvés könyv, nem fogják elhinni, Tandori Dezső, a medvék barátja fordításában. Most Paul King filmje az eredeti történettől kicsit elrugaszkodott, de végig megmaradt a stílben, és túlzásokra sem ragadtatta magát; ilyen esetekben nem túlpakolni a cukiságot már önmagában mutatvány, szebben mondva pedig az arányérzék diadala.
Különös dolog a medvelét, ezt bizonyítja Paddington esete is, akiből tényleg klassz film lett. „Mindegyik mackó más, és mégis mindegyik mackó ugyanaz” – állítja a medveszakos költő, s most sem téved.
Forgalmazza az A Company Hungary Kft.; a Paddington-kötetek a Ciceró Könyvstúdió gondozásában jelentek meg
