Magyar Narancs: Heath Ledger a forgatás félidejében halt meg. Miért döntött úgy, hogy három színésszel pótolja őt?
Terry Gilliam: Heath nagyon közel állt hozzám, össze voltam omolva. Nem láttam, hogyan lehetne nélküle befejezni a filmet. De szerencsére nálam jóval erősebb egyéniségekkel vagyok körülvéve, akik nem hallgatnak rám. Ha a sztár félidőben elhalálozik, a finanszírozók általában lemondanak a filmről. Vagy újraforgatják az egészet. A forgatókönyvben eleve benne volt, ha erősebb képzeletű személy lép be a tükör mögé a főszereplő Tonyval, akkor ő is hasonul a fantáziájukhoz. Erre fűztem fel a film második felét. Nem voltam biztos benne, hogy működni fog, de muszáj volt folytatnunk. A finanszírozók azt mondták, mivel Heath leforgatta a film felét, a három színész "fél áron" szerepelhet a filmben. Johnny Depp ragaszkodott hozzá, hogy a rendes gázsit kapják, és azt Heath lányának utalják át. Johnnyt három és fél órára tudtuk megkapni!
MN: Érzékelt valamit abból, hogy Heath rossz passzban lehet?
TG: Nem. Teljesen váratlanul ért a halála. Éjfél után befejeztük a forgatást, hogy fut a színházas lovas kordély után, és felugrik rá. Másnap reggel felszálltam a vancouveri járatra, ő New Yorkba ment, és két nap múlva halott volt. Pedig tele volt energiával, fizikailag is. Kaszkadőrök nélkül csinálta a húzósabb jeleneteit. Az nem kérdéses, hogy álmatlanságban szenvedett, de hogy két nap múlva halott legyen, az teljesen érthetetlen. Valaminek történnie kellett...
MN: Több produkciója omlott már össze hasonló módon.
TG: Valahányszor belekezdek egy filmbe, megrettenek, hogy az élet eddig mindig lemásolta azt, amiről a műveim szólnak. Itt van egy történet a halandóságról, és a megvalósítása pontosan ennek példázatává válik. Olyan mondatok voltak a forgatókönyvben, amik Heath halála után furcsa felhangot kaptak. Chris Plummer "megjósolhatatlan halálról" beszél, Johnny meg korai halállal kecsegteti a filmbéli nőt, így nem öregszik meg, nem fog elhízni, és ehhez fiatalon elhunyt filmsztárokkal példálózik. Az emberek azt hitték, ez Heath halála után került bele a könyvbe. Nem. A hideg kiráz!
MN: Az ön beceneve Káoszkapitány.
TG: A káosz nagyon is része a filmkészítésnek. Csak a werkfilmekben van az, hogy összegyűlik egy rakás érdekes ember, baromi jól érzik magukat, a kamera repül a magasba a darun, és minden klappol. A filmforgatás piszok kemény munkafolyamat. A kaotikus forgatási gubancok emblémájává váltam, holott az összes rendező, akit ismerek, átesett már hasonló malőrökön!
MN: Tíz éve, 2000-ben Don Quijote-filmjének forgatása hasonlóan kaotikus körülmények közepette omlott össze, mint a mostani.
TG: Hét év után végre kiszabadítottuk a forgatókönyvet a francia produkciós cég és a német biztosító között folyó jogi huzavonából. Orson Welles is próbálta befejezni a maga Don Quijote-filmjét - hasztalan. Az a baj az öreg lovaggal, hogy ha egyszer elkap, soha többé nincs nyugtod tőle.
MN: Néhány éve azt mondta nekem, ez a legjobb könyv, amit valaha írt.
TG: Újra elolvastam, és nagy döbbenetemre azt kellett tapasztalnom, hogy nem működik! Úgyhogy jól jött a sokéves kényszerpihenő. Alaposan átírtam, és tavasszal kezdjük forgatni itt, Spanyolországban. A múlt héten is helyszíneket kerestem hozzá.
MN: Úgy hallottam, Michael Palin is szóba került a címszerepre.
TG: Erről én is hallottam. Nem tudom, honnan ered ez a híresztelés. Elég kínos volt, mert leültünk vacsorázni egy étteremben, és Mike láthatóan fel volt dobva annak a lehetőségétől, hogy eljátszhatja az öreg lovagot. Én meg csak szabadkoztam: "Mike, nem tudom, ki terjesztette el ezt..." Sajnos Johnny (Depp) sem fog játszani a filmben. (Vele kezdte forgatni az első verziót. Decemberben kiderült, hogy Robert Duvall alakítja majd a címszerepet - K. L.)
MN: 2001-ben az Európai filmdíjak gáláján láttam bohóckodni Terry Jonesszal. Miért csak az életműdíjak apropóján jönnek össze?
TG: A Monty Python régóta halott! Olyan, mint a döglött dinoszaurusz, aminek még mindig mozog a farka. Amerikában felkértek, hogy válogassuk össze kedvenc Python-jeleneteinket egy tévésorozathoz. Elég undorító módszer az újrahasznosításra, de mi kihasználjuk azokat a zöldfülű fiatalokat, akiknek több a lóvéja, mint a jó ízlése. Szétszóródtunk a világban. John (Cleese) és Eric (Idle) Kaliforniában lakik, Graham Chapman már nem él, Terry Jones, Michael Palin és én öt percre lakunk egymástól Londonban. Mind besavanyodott öreg krapek! Elég időt töltöttem már velük annak idején, ma már igyekszem messziről elkerülni őket. Az egész akkor volt izgalmas, amikor egyfolytában veszekedtünk. Ebből a feszültségből születtek a Monty Python műsorai. Ha nagy néha összejövünk valami flancos étteremben, puszilkodunk-ölelkezünk, és eldicsekszünk, kinek hogyan sikerült a legújabb műtétje. John kivetette a golyóit, Mike öreg, mint az országút, Eric meg olyan gazdag, hogy már semmit sem kell csinálnia. Ha összeterelnek minket, már csak arra ügyelünk, hogy ne bóbiskoljunk el a pódiumon.
MN: A Parnassus olyan, mintha a művészi örökségét akarná megfogalmazni, a mágus az alteregójának tűnik.
TG: Kétségtelenül egyfajta compendiumfilm, összegzése mindannak, amihez értek. Eklektikus egyveleg, amiben fel akartam vonultatni a kedvenc dolgaimat. Éveken át nem írtam önálló anyagot, folyton csak adaptáltam, magamnak is be akartam bizonyítani, hogy tudok még valami eredetit alkotni.
MN: Hősei gyakran kis híján begolyóznak attól, hogy másképp látják a valóságot, mint a többség.
TG: Én sem tudok különbséget tenni valóság és fantázia között! A filmjeimben ezt a határvonalat vizsgálom. Sokszor érzem úgy, hogy valami furcsa mutáció vagyok. Zsákutca az evolúcióban. Mindig érdekeltek a kívülállók, ők a hőseim. Főleg a gyerekek és a bolondok, mert úgy tűnik, csak ők képesek őszintén rácsodálkozni a világra. A többiek csak güzülnek, hogy kifizessék a jelzáloghitelt. Próbálok lelket önteni azokba, akik azt hiszik, egyedül ők olyan őrültek, hogy folyton képzelődnek. Utoljára talán a 60-as években volt olyan a világ, ami kedvezett az ilyesminek. Az emberek nagy része iszonyatosan szürke életet él, és egy életkor után gyerekes baromságként intézi el a képzeletet. Pedig fantázia nélkül nem érdemes élni.
MN: Hogyan vélekedik a fantasy műfaj sztárrendezői által kreált világokról?
TG: Téged elgondolkodtatnak a fantasyfilmek? Beindítják a képzeletedet? Tele vannak zsúfolva két-három ezer speciális effektussal, két óra menekvést kínálnak a valóságból, de aztán nem maradnak meg a fejedben. (J. K. Rowling eredetileg Gilliamet szerette volna az első Harry Potter-film rendezőjének - K. L.) Miyazaki óriási, a Pixar remek, Guillermo del Toro nagyon jó, de a Star Wars-moziknak már semmi közük a mi világunkhoz, csupán megelevenített rajzfilmek. A Gyűrűk Ura első része tetszett, csak éppen a hősöknek egy haja szála se görbül, mindenki baromira legyőzhetetlen. Ez így nem ér! Meggyőződésem, hogy a fantasy műfajnak a valóságban kell gyökereznie. Az én hőseim is próbálnak megfutamodni a valóságtól, vagy jobb esetben megreformálni azt, de sosem sikerül nekik teljesen. És ez a küzdelem izgat engem, mert ez tükrözi jobban az életünket. Tim Burton vizuális értelemben csodás, de már nem olyan sötét, mint én, nem hatol elég mélyre, annál lekerekítettebb, jóságosabb világot kínál - ezért népszerűbb is! Az én filmjeimet nem olyan könynyű megemészteni. A Brazilról vagy a Münchausenről csapatostul vonultak ki a nézők. Évekkel később klasszikusként ajnározták. Amikor bemutattuk, hol a francban voltatok? Az Időbanditák vagy a Münchausen minden korosztálynak bejött. De a rendszer nem érti ezt, ők célcsoportokban és szegmensekben gondolkodnak. Egy nagy hollywoodi stúdió tulajdonosa, egy nagy rendező (a DreamWorksre és Spielbergre céloz - K. L.) azzal dobta vissza a Parnassust: "Káprázatos! De sajnos túl szofisztikált a közönségünknek!" Hogy a fenébe mondhat ilyen szörnyűséget?! Lenézik a publikumot, és alábecsülik a gyerekeket!
MN: A Parnassus tobzódik a szürreális vizuális megoldásokban.
TG: Ha kifutok az ötletekből, beslattyogok a National Gallerybe a nagy mesterek művei közé, nézelődök néhány percig, és máris feltöltődöm: akkor megint sziporkázom. Bármire képes vagyok, hogy egy épkézláb ötlet összejöjjön!
MN: Az álmaiból is merít ihletet?
TG: Nem nagyon szoktam álmodni, vagy ha igen, nem emlékszem rájuk. Néha olyan érzésem támad, volt egy baromi jó álmom, csak gőzöm sincs, mi történt benne. Külföldi útjaimon szoktam álmodni, de akkor is csak az első éjszakákon. Talán mert a levegő és a fények újszerűsége hirtelen elindít valamit bennem. Aztán megint semmi. A filmjeim tehát nem az álmaim, hanem az álmodozásaim eredményei.
