Magyar emigránsok gyermekeként született Los Angelesben. Operatőrként került a főiskolára, filmrendezőként végzett. Kisjátékfilmek, színészi munkák (Közel a szerelemhez, Roarsch stb.) után kóstolt bele a reklám- és videoklip-készítésbe. Cannes-ban reklámfilmfesztivált nyert, klipjeiből pár éve a Titanicon láthattunk összeállítást. Most első nagyjátékfilmjével, a fekete humorú Kontrollal jelentkezik.
Antal Nimród: Sokat nyaraltam gyerekkoromban Magyarországon, és kialakult bennem egy kép erről a helyről. Itt smároltam és rúgtam be először, itt éltem az experimentális időszakomat. Tinédzser voltam, amikor megérkeztem, felnőttnek, önállónak éreztem magam. Egy nagyon szimpatikus világot találtam. Persze itt nyaralni és itt élni két különböző dolog. Én egy lapos nagyvárosban nőttem fel, ahol közlekedni is csak kocsival lehet. Ha nem Európában születik az ember, Magyarország igazi flash. Máshol születtem, és láthattam, hogy ott és itt hogyan viselkednek az emberek. Ez a kettős kultúra nagyon nagy ajándék az élettől. Ha valamit elérek, ez biztosan közrejátszik majd benne.
MN: Magyar filmesnek vagy amerikainak tartja magát?
AN: Az első nagyjátékfilmem magyar nyelvű, úgyhogy magyar filmes vagyok.
MN: Befogadták? Elfogadták?
AN: A magyarok sosem fogadtak el, de az amerikaiak sem. Full outsidernek tartom magam. Nem járok szakmai fórumokra, nem vagyok része a trendi csapatnak, és nem vagyok tagja az old school válogatottnak sem. Valahol a kettő között lebegek. Amerikában a családban magyarul beszéltünk, magyar konyhát vezettünk - a haverjaim, ha átjöttek, mindig megkérdezték, miért vitatkozom folyton az apámmal, pedig csak beszélgettünk. Nem baseballoztam soha, nem ettem almás pitét, Magyarországon viszont én voltam az a srác, aki olyan furcsán beszél. Mondták is a barátaim, hogy vegyek vissza, ennyire lelkesen itt nem kell köszönni senkinek.
MN: A főiskolát Magyarországon végezte el egy külföldieknek indított osztályban.
AN: A magyar operatőri osztályba jelentkeztem, fel is vettek, de egy évet kellett volna várni, amíg beindul az oktatás. A nyáron, amikor felvettek, szóltak, hogy egy külföldi képzés is indul angolul, nem lenne-e ahhoz kedvem. Ez nagy könnyebbség volt, mert akkor még nem olvastam magyarul - írni a mai napig sem tudok rendesen -, így elkezdtem. Ebben az osztályban végeztem, svájci, francia, finn, belga emberekkel. A főiskola kicsit free-style-ban nyomta az oktatást, hanyagoltak minket - a tanárok nem jártak be rendesen az órákra. Nálunk azonban ez igazi pozitívummá vált, iszonyúan összetartó csapat lettünk, és rengeteg filmet csináltunk közösen. Az volt az utolsó igazán tiszta időszak az életemben, nem volt fikázás, szakmai féltékenység, csak filmeket készítettünk.
MN: Miért pont a Kontroll lett az első nagyjátékfilmje?
AN: Több szempontot is figyelembe vettem, de praktikusan, papíron a metrós ötletem tűnt a legkönnyebben megvalósíthatónak. Az apám nagyon benne van ebben a filmben, olyannyira, hogy az egészet neki ajánlottam. Bulcsú, a főszereplő és az apám karaktere között vannak párhuzamok, a történet az ő életének egy alternatívája.
MN: A Kontroll célzottan közönségfilmnek készült - a forgalmazó rengeteg kópiával, reklámhadjárattal próbálja propagálni. Önnek mit jelent a siker?
AN: Nem a jegyek eladása a mérce - a Back Street Boyst is sok millió ember hallgatja. Persze szeretném, hogy minél többen lássák, nem azért dolgoztam rajta négy évig, hogy a tükörben tapsoljak magamnak. Mégsem ez az igazán fontos. Kicsit skizofrén állapotban vagyok. A fesztiváldíjas Hukklét, az egyik kedvenc magyar filmemet kevesen látták, és amikor A szárnyas fejvadász kijött Amerikában, összesen két hétig ment, hatalmas bukta volt. Mégis, ez a film játszott szerepet abban, hogy most filmeket csinálok. Nem igazán tudom, mi a siker, ezen én is sokat gondolkodom. A kritika az utolsó, ami izgat - ha ennek túl sok jelentőséget tulajdonítasz, egy idő után belehülyülsz. Annak nagyon örülnék, ha egy A kategóriás fesztiválra be tudnék jutni vele. Hiányolom a visszajelzéseket ebben az országban. Ha egy vadidegen arc odajön hozzám az utcán, és biztosít arról, hogy jó a film, azt valóban sikernek gondolom. Ez a benzin az autóba. Emiatt csináljuk.
MN: Filmtervei között sci-fi és zombie-film egyaránt felbukkant már. Öntől nagyon sokan azt várják, hogy megteremtse a magyar B-kultúrát. Ehhez képest, bár vannak benne thriller-, akció- és horrorelemek, ez mégsem vegytiszta műfaji film.
AN: Nem hiszek a műfajiságban. Milyen zsáner A szárnyas fejvadász? A Taxisofőr? A Ragyogás sem horror, bár vannak benne horrorelemek. Azért szorítsuk egy rendező munkáját bizonyos keretek közé, hogy könnyebben legyen fogyasztható? Magyarországon a vígjáték a közönségfilm - a Kontroll nem az Amerikai pite, nem az a vicces benne, hogy a gatyámba csinálok. Ebben a filmben vannak elgondolkodtató mondatok, mégsem nevezném művészfilmnek, ami egyébként számomra egy meglehetősen negatív kategória. Művészfilm az, ha a légy három órán keresztül mászkál az ablakon, és ebbe azt magyarázzuk, hogy a sátán küzd az angyallal. Egy jó filmet nem lehet behatárolni - a jó filmet a cicababák is megnézik a plázákban, de a művészmozikban is megtalálja a közönségét. Nem értem ezeket a vagy-vagyokat. A művészfilm volna a beszélgetés, a kommersz film pedig a dugás? Egy jó film olyan, mint egy jó nő - olyan, akivel le lehet feküdni, de beszélgetni is lehet.
MN: Ezek szerint nem lesz magyar zombie-film?
AN: Szívesen lennék az első magyar B-movie-rendező, de ötvenévesen nem szeretnék zombie-filmeket készíteni. Talán megcsinálom a Kontroll 2-t. Vagy a remake-jét.
Hungler Tímea
