Otthagyja Szomjas György a Nemzeti Kulturális Alapot

  • narancs.hu
  • 2017.06.28 07:36

Film

Elege lett abból, hogy a kormány beleavatkozik a filmes szakma ügyeibe.

Szomjas György filmrendező lemondott a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) bizottsági tagságáról.

A Népszava tájékoztatása szerint a rendező levelet írt Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek, melyben arra hivatkozik, hogy durván beavatkoztak a filmes szakma ügyeibe, amikor eltörölték a rövid játékfilmek, animációs és dokumentumfilmek gyártásának támogatására kiírt pályázatot.

A pályázatot Filmművészet Kollégiuma írta ki, ez be is került a 2017-es munkatervükbe. Ezt követően májusban megbeszélés zajlott a minisztériumban, ahol a pályázati kiírás eltörléséről döntöttek.

Az eset után a rendező megpróbálta felvenni a kapcsolatot Balog Zoltán miniszterrel, sikertelenül. A Kollégium következő ülésén továbbra is kitartott a pályázat mellett, az NKA Bizottsága június 14-i ülésén azonban elutasította a kezdeményezést.

„Én korábban gyakran éreztem azt, hogy a Bizottság tevékenysége formális, most azonban az ellenkező végletbe esett a testület, amikor felülbírálta egy kollégium többszörösen megerősített határozatát, és így durván beavatkozott egy szakma ügyeibe. Mivel ezzel a magatartással, illetve a konkrét döntéssel nem értek egyet, az NKA Bizottságának tagságáról lemondok.” – indokolja döntését Szomjas György, aki a 2016-ban lemondott Kende Jánost – a Filmművészet Kollégiumának tagját – követte döntésével.

A rendezővel készült korábbi interjúnkat itt olvashatják:

„Vajna nem áll velünk szóba" – interjú Szomjas György filmrendezővel

A magyar filmgyártás sokat látott alakítójával, a Kopaszkutya, a Roncsfilm, a Könnyű testi sértés rendezőjével népzenéről, letiltásról, Vajnáról és a változó ellenségképről beszélgettünk. Magyar Narancs: Legutóbb az egri Kaláka fesztiválon rendeztek válogatást a zenés portré- és játékfilmjeiből. Hogyan alakult ki a népzene iránti vonzalma? Szomjas György: Viccesen szólva, a magyar folk- és rockzene élő veteránja vagyok.

A Nemzeti Kulturális Alap elnökével nemrég közöltünk terjedelmes interjút nyomtatott kiadásunkban, melyből egy részletet elérhetnek itt:

Formabontó dologgal rukkolt elő a magyar kultúra legfrissebb nagyembere interjú közben

Mikrofonba mondta, hogy is kéne interjút kezdeni! 2017-ben. Izgalmas interjút készített Pálos Máté kollégánk a szakmai körökben csak a jól csengő Richelieu-ként emlegetett Lőrinczy Györggyel. Aki azért figyelemre méltó figura manapság, mert bár hivatalosan a miniszter a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke, a gyakorlatban az alelnök vezeti a kultúratámogatás legfontosabb intézményét.

Neked ajánljuk