Interjú+Kritika

"Párizsban megtalál"

Kristin Scott Thomas színésznő

Film

Csehov-, Racine-, Schnitzler-, Harold Pinter-darabokat visz sikerre a Broadway-n, Londonban vagy Párizsban, de igazán híressé persze a mozi tette: olyan rendezőkkel dolgozott, mint Roman Polanski, Sydney Pollack, Anthony Minghella vagy éppenséggel Robert Altman. Jelenleg épp Robert Pattinson szédíti a pesti vásznakon a Bel Ami c. örökzöld slágerben.

Magyar Narancs: Nemrég azt mondta, nehezebb volt megélni, hogy a negyvenes éveibe lépett, mint az ötvenes évei elérését. Ma milyen a viszonya a korával?

Kristin Scott Thomas: Valóban, úgy negyven körül tört rám, hogy már nem vagyok fiatal. Sehogyan sem tudtam összhangba hozni a magamról alkotott képet azzal, amivel a külvilág szembesített. Az ötvenet már gondok nélkül léptem át. Felhagytam azzal, hogy mások tekintetéből akarjam kiolvasni, ki is vagyok. Régebben volt bennem valamilyen ostoba megfelelési kényszer.

MN: A neveltetése miatt?

KST: Korán elvesztettem a vér szerinti apámat, majd a mostohaapámat is, akit nagyon szerettem. Anyámtól katonás nevelést kaptam. Tartásos, kemény asszony, aki nehezen mutatta ki az érzéseit. Jó időbe tellett, amíg sikerült felszabadulnom a belém nevelt szabályok alól.

MN: A pályáján miben nyilvánul meg e szabadság?

KST: Könnyebben mondok nemet arra, ami nem indítja be a képzeletemet, s könnyebben vállalok el olyasmit, aminek bizonytalan a kimenetele.

MN: Mik az elsődleges szempontjai?

KST: Az, hogy akár félálomban is végignézném-e a filmet. Elsőre a nézői reflexek indulnak be nálam.

MN: Szeret felnézni a rendezőire?


 

KST: Egy jó rendező az én szememben egyszerre apa, hadvezér és partner. Védelmezi a színészeit, kordában tartja őket, de nem utolsósorban ismeri és szereti őket. Kell, hogy legyen tekintélye, ezért tudtam felnézni olyan mesterekre, mint Polanski, Pollack, Minghella, Altman. Iszonyatos csatáim voltak a román Lucian Pintiliével, akinek pályafutásom egyik legmaradandóbb forgatási élményét, az Egy felejthetetlen nyarat köszönhetem.

MN: Az angol beteg után lehetősége lett volna Hollywoodban maradni, mégsem tette. Miért?

KST: Mindent felajánlottak, ami a tengerentúli karrier kelléke: mesés gázsit, hétéves szerződést, úszómedencés villát Beverly Hillsben. Hívtak, kérleltek, könyörögtek, mégis maradtam Európában. Nem mondom, eljátszottam a gondolattal, de képtelen voltam elképzelni magam hollywoodi sztárként, elszakadni a családomtól. Akinek kellek, az Párizsban is megtalál, gondoltam, és be is jött. Zsinórban forgattam amerikai produkciókban, emellett színpadon és európai filmekben is folyamatosan játszom. Időnként rám tör, hogy elegem van, jó lenne kicsit elvonulni, szüneteltetni a filmezést. Aztán észbe kapok: "Örülj, hogy hívnak! Semmi máshoz nem értesz."

MN: Maga angol, mi köti Párizshoz, a francia filmhez?

KST: Kortól függetlenül lehetek bárki: kalandornő vagy femme fatale, szerelmes asszony, megunt szerető, intrikus, átlagos nő. Európában, kiváltképpen Franciaországban, nem a ráncaid alapján ítélnek meg. Bizonyos kor után nem követelmény, hogy vasaltasd simára az arcodat, máskülönben értéktelen vagy.

MN: Az utóbbi években szerzői filmekben látjuk inkább, mint a Guillaume Canet rendezte Ne szólj senkinek, Alain Corneau utolsó filmje, a Szerelmi bűnök vagy az Oly sokáig szerettelek.

KST: Túl az ötvenen eljutottam oda, hogy igazán egy dolog érdekel a filmezésben: az emberi arc intimitása. Azt nagyon bírom, amikor nem attól nagy a tét, hogy mekkora kasszasiker várható, hanem attól, hogy képes vagyok-e átlépni bizonyos korlátokat. És nem pusztán arra megy ki a játék, miként hívok elő magamból érzéseket, hanem csak úgy létezem egy szerepben.

MN: Eszerint is él?

KST: Valahol félúton járok a brit mértéktartás és a francia lezserség között.

Szentgyörgyi Rita

Bel Ami - A Szépfiú

"A szélkakas politikusok közé tartozott, meggyőződés és nagy képességek nélkül, merészség és komoly ismeretek nélkül - afféle vidéki ügyvéd, helyi szépség volt, aki ravaszul megőrizte az egyensúlyt valamennyi szélsőséges párt között, amolyan kétes természetű republikánus jezsuita, újsütetű liberális, aminő százával terem, mint a gomba, az általános választójog népszerű trágyadombján." Mint e gyilkos jellemzés is bizonyítja, Maupassant 1885-ös regénye nincs rászorulva az utókor klasszikusokkal szembeni elnézésére; a szépfiúnak titulált főhős "felfelé züllésének" története mindenkor biztosítja a helyet A szépfiúnak az aktuális regények sorában. Ebben a 19. század végéről szalasztott, bajuszát pödörgető törtetőben, aki hol asszonyokat, hol kormányt dönt meg, ha 100 évvel később jön világra, Bret Easton Ellis figurái is mentorukra lelnek. Hogy Maupassant szelleméből, elegáns kíméletlenségéből szinte semmire sem tart igényt e friss feldolgozás, akár radikális gesztus is lehetne, de ennél egyszerűbb, szomorúbb a képlet. Ha egy film úgy kívánja kifejezni főhőse lelkének sötét árnyalatait, hogy Robert Pattinson szobája sötétjében hosszan bámul egy bogarat, az nem radikális, hanem önképzőköri. Amikor a regény hősét "valami gonosz, benső elégedettség" tölti el, mert épp úgy határozott, hogy felszarvaz egy férjet, annak kifejezésére a színésznek egy, a vámpírfilmjeiből hozott vicsor áll a rendelkezésére. Menti őt azonban a kollektív bűnösség ténye, mert ebben a kudarcban a rendezők és a többi kreatívok is benne vannak vastagon.

- köves -

Forgalmazza a Ristretto Distribution


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.