"Mi van itt, földrengés?" (DJ Palotai a Reich Remixed-albumról)

publikálva
1999/19. (05. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Ember, ezen rajta sincs a legjobb szám!" - horkan fel DJ Palotai. Nekiállunk a bogarászásnak, végül a bonus track alatt megleljük a követelt számot, indulhat a Steve Reich-remix beszámoló. A kortárs zene egyik meghatározó alakjának mûveibõl hetvenpercnyi anyagot dolgoztak át neves DJ-k és tánczenei csapatok. Ki mást kérdezhettem volna róla, mint a Tilos Rádió zenefõnökét, aki közvetlenül beszélgetésünk elõtt is épp egy kamarazenekar alá pakolta a lemezeit.

DJ Palotai a Reich Remixed albumról

Palotai Zsolt: Steve Reich a legismertebb zeneszerzõ, aki egyrészt repetitív, másrészt elektronikus zenét írt. Különös módon a kezdeti elektronikus zene kiemelkedõ alakjai (Varese, Stockhausen, Artyemjev, Pierre Henry estébé) és a repetitívek (John Cage, az õsatya Terry Riley, a fõkókler Phillip Glass, valamint Reich mester) egymástól elkülönülten alkottak. Egy - a Hortobágyi Lacitól kölcsönzött - megfogalmazás szerint a repetitív vonulat részére nem volt átjárás az elektronikus zene magas kasztjába. Miközben az utóbbiak részérõl végbement a komolyzene egyik utolsó rugdalózása, a repetitív iskola ráébredt egy fontos különbségre. Míg a nyugati zenének az a fõ kérdése, hogy melyik a következõ hang, és milyen hang van fölötte meg alatta, addig a keleti zene arra kíváncsi, hogy egy hang után mikor jön a következõ. Reich itt egyfajta átjárópont, keleti tanulmányai után õ használt talán elõször ismétlõdõ kazetta-loopokat. A hatvanas-hetvenes évekbeli korai mûveiben ezeket még elektronikus úton szólaltatta meg, zenészeket csak késõbb toborzott darabjai elõadásához.

MaNcs: Milyen hatással van mindez a mostani muzsikákra?

PZS: A mai tánczenében mindkét iskola kéznyomát felfedezheted, bár lényegében egyikhez sincs semmi köze. Egészen más tészta az elektronika jelenlegi formája, és tíz év alatt a reichi repetíció is szinte teljesen kikopott a tánczenébõl. Persze ez nem baj. Reich munkái számomra sosem voltak átütõek, egyszerûen unalmasak. Az új zenék nem.

MaNcs: Mégis, ahogy korábban például az Orb (Little Fluffy Clouds), most ugyancsak menõ nevek vették Reichet elõ.

PZS: Bezárult egy kör, így visszatértek a gyökerekhez. Ennek a kapcsolódásnak amúgy van már elõzménye. Pierre Henrynek, a már említett elektronikus zenei úttörõnek szintén megjelent egy remixalbuma. Különben mindig is jobban izgatott ez a francia csávó, az õ zenéje igazán kísérletezõ. Míg Reich zenéjében feltûnnek ismerõs formulák, mondhatni, a népzenébõl, az afrikai zenébõl merített ihletet, addig Henry sokkal kevésbe eredeztethetõ, legalábbis nem felismerhetõk a nyomok. Az ötvenes-hatvanas években fénykorát élt idõs ember maga is be mert vállalni egy remixet a William Orbit, Coldcut, Fatboy Slim által fémjelzett válogatásra. Az a sorozat egyébként összességében egy árnyalattal jobban sikerült.

MaNcs: Miféle sorozatról beszélsz?

PZS: Ja igen, én ugye fõleg bakelitben gondolkozom. Öt-hat külön maxiból állt az a lemez, és a Reich-félébõl is kiadtak már kettõt. Eredetileg csak CD-n akarták megjelentetni, de a szerkesztõnek annyira tetszett a Freq Nasty- meg a Coldcut-változat, hogy kiadta vinilen is. A napokban pedig kijött a Howie B-verzió, másik oldalán az eredeti Reich-szerzeménnyel (Eight Lines).

MaNcs: Egészében milyennek találod?

PZS: Érdemes beszerezni, kiváló érzékkel kérték fel a remixereket. Steve Reich ugyebár nem tánczene, de legalább két szám még a parketten is megállja a helyét, a többi maradt hallgatós. Az eredeti mûvek közül ismerõs lehet az 1978-as Music for 18 Musicians, aztán a Drumming, bár erre kevésbé lehet ráismerni, a késõbbi korszakból pedig a gyengécske Desert Music. A már említett maxikon kívül nagyon jó a New York-i DJ Spooky és a japán Ken Ishii. Újra dolgozik a 80-as évek végi hip-hop, electro duó, a Mantronix egyik fele. Az amerikai Tranquility Bass amolyan hippi tánczene, a Mo Wax-es Andrea Parker pedig nagyon furcsa, lelassult elektronika. Sokuknál nehéz felismerni az eredetit, kivétel talán Howie B, aki elég sok forrásanyagot felhasznál, és a Coldcut, bár õk az indítás után finoman átcsúsznak a saját világukba. Igencsak szokatlan zenével álltak elõ, se nem breakbeat, se nem hip-hop, szinte már goa.

MaNcs: A Freq Nasty és B. L. I. M. közös produkció, csupán néhány Reich-hangot vett kölcsön. Azt mondtad, ez a kedvenced.

PZS: Elképesztõ, amit összehoztak. Ilyen basszust még soha nem hallottam, nagy hangerõn kifekszel tõle. A PeCsában egyszer már rendesen megdöngettem, és a basszus hirtelen annyira betöltötte a teret, hogy még az elõtérbõl is bejöttek az emberek: "Mi van itt, földrengés?" Abszolút 21. századi hangzás. Egyébként Freq Nasty DJ-mûsora május 22-én az Almássy téren, aztán a Rudasban is hallható majd.

MaNcs: Lehetséges egy ilyen lemez révén megszerettetni Reichet a mai fiatalokkal?

PZS: Valószínûleg nem. A zene történeti folyamának megértéséhez viszont jó adalék.

MaNcs: Mindig érzek egy kis csavart az ilyen válogatások kiagyalóitól. Van itt egy zene, olyan, amilyen, használjuk ki a szerzõje kult-státusát, és adjunk el egy csomó lemezt.

PZS: Én meg mindig azt mondom erre, hogy a jelenlegi zenei felfogást könnyen lehet a népzenééhez hasonlítani. Hiszen az is úgy mûködik, hogy egy adott dalt annyiféleképpen hallhatsz, ahányan elõadják. Kiválaszthatod, hogy a Pista bácsi vagy a Mari néni verziója szimpatikusabb-e a számodra. Egyáltalán nem biztos, hogy ráismersz, pedig ugyanazt a dalt éneklik. Lehet más a szövege, megváltoztathatták a dallamot, a ritmust, a hangot. Ha az egyik nem jön be, a másik még tetszhet.

Bognár Tamás

Nonesuch/Warner, 1999

publikálva
1999/19. (05. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...