Film

Egy legenda életre kel: december 22-én a Millenárison újra fellép a Makám & Kolinda. A Dabasi Péter vezette Kolinda és a Krulik Zoltán vezette Creativ Stúdió Öt (C.S.Ö.) tagjaiból 1981-ben alakult ez a zenekar, és igen rövid időn belül befutott Nyugaton: a hollandiai Munich Records két albumot is megjelentetett tőlük Makám & Kolinda és Úton címmel (az elsőt a Hungaroton is átvette, Szélcsend után). 1984-ben kétfelé szakadt a társaság, és Makám, illetve Kolinda néven működött tovább. Van-e jövő e koncert után, hol tartanak ma a zenekar meghatározó alakjai, és persze, hogy mire számíthat a nagyérdemű - erről beszélgettünk.

A portréfilm hőse, Kothencz János állami gondozásban nőtt fel, s ma az egész országot behálózó ÁGOTA (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) vezetője. Életútja arról tanúskodik, hogy talán mégsem teljes képtelenség Münchhausen báró receptje: aki nagyon akarja, a saját hajánál fogva is kiránthatja magát a sárból.

Vegyük sorra, ki mindenki igyekszik haza karácsonyra, nyakig a norvég télvízben. A hajléktalan.

Anekdota: Hilda Hidalgo egy írói workshopon ismerkedett meg a híres íróval. Megkérdezte, hogy miért nem csináltak még filmet ebből az 1994-ben írt regényéből.

A Fikász család visszatért, s vele a szellemek, részint lepedőben rohangáló balfékek, akiknek a rohangálásán és balfékségén kéne nevetnünk, részint egy igazi, akinek a megjelenése kellene, hogy dramaturgiailag valamilyen irányba taszigálja ezt a merő balfékséget és rohangálást. De nincs a projektben szellem - vagyis humor, ötlet, tehetség. Itt ez a túlzottan is életrevaló, jól ismert magyar átverőlegény, s most ott folytatná, ahol abbahagyta, csak az igények változatával ezúttal az unalmas wellnesskúriát változtatná - saját szerény közreműködésével - pénzes ezotéria-mániásoknak kísértetkastéllyá.

Másodvonalban evickélt évtizedeken át, míg beleöregedett az élvonalba. Az Apokalipszis most, A tégla, a Kapj el, ha tudsz, a Gandhi, A 22-es csapdája, A Cassandra átkelés, a Végső visszaszámlálás, a Gettysburg 70 éves sztárjával Marrákesben találkoztunk.

Ott állt földig érő kabátban, homlokába húzott sapkában a Nemzeti Színház előtt, szakadt az ónos eső, fújt a Duna fölött az északi szél. Kezében egy szál törött gerbera - jött tüntetni a művészet szabadságáért, a szabad Nemzeti Színházért. Aztán nevettünk ezen - jólesett.

Az Amszterdamban élő és dolgozó művész Permanent Daylight (Állandó napfény) című, a mesterséges fény és az építészet kapcsolatát vizsgáló, éjszakai üvegházakról készült munkája nyerte el az idei Paris Photo hetedik alkalommal kiosztott BMW-díját.

Némi késéssel futott be Prágából a Caribou kisbusza. A Gödör liftjének meghibásodása miatt Dan Snaith három társával először néhány gyors körben lecipelte a csúszós lépcsősoron a cuccot, majd hamarjában mindent összeszerelt. Fél óra sem telt el, és az idei év egyik meghatározó lemezét jegyző harminckét éves zenész még mindig kabátban, de széles mosollyal az arcán állt a rendelkezésünkre.

Szűk nyolc hónapon belül másodszor lépett fel Magyarországon Recoil nevű projektjével Alan Wilder, aki 1982 és 1995 között még a Depeche Mode sorait erősítette, de az elharapózó belső problémák következtében kivált a zenekarból. Második budapesti fellépése előtt beszélgettünk vele.

25 éve került a mozikba (az amerikaiakba, mert hozzánk csak két év késéssel jutott) Robert Zemeckis klasszikusa, a Vissza a jövőbe, majd szép sorban jöttek a folytatások. Az évforduló és a Blu-ray kiadás alkalmából a filmek forgatókönyvírója és producere, a természetesen magyar felmenőkkel is büszkélkedő Bob Gale sztorizgatott nekünk.

A román kulturális élet meghatározó személyisége. A Bulandra Színház egykori színésze, rendezője, igazgatója 1989 decemberében elsőként kiáltotta élő adásban a televíziós kamerába: "Szabadok vagyunk!" Iliescu jobbkezeként éppúgy kivette a részét a rendszerváltásból, mint később kulturális miniszterként. Jelenleg a Bukaresti Nemzeti Színház igazgatója és a Román Színházművészeti Szövetség elnöke. Budapesten egy költészeti esten vendégszerepelt Johnny Raducanu dzsesszzenész oldalán a Radnóti Színházban.

Csoffadt tizenkét húros gitárt szorongató, közel színpadképtelen alak, aki a hagyományos értelemben különösebben nem is tud zenélni - ő Arto Lindsay, a New York-i avantgárd hőse, aki november 20-án az év egyik legjobb koncertjét adta a Trafóban.