Magyar Narancs: A világban elsősorban a Fehér Ház uraként ismerik Az elnök emberei tévésorozatból. Zavarja?
Martin Sheen: Egyáltalán nem. Tudja, amikor 1999-ben elkezdtük a szériát, eljöttek a díszletbe egy képriport erejéig a George magazintól, melynek kiadója John Kennedy Jr. volt: fotózkodás közben jött a hír, hogy lezuhant a repülőgépével. Lelkes nézője volt Az elnök embereinek.
MN: Eljátszotta Bobby és John F. Kennedyt meg jó pár fiktív elnököt a kamera előtt, a Holtsávban például jövőbeli államfőt. A valóságban ki volt a kedvence?
MS: Robert Kennedy. Egy lépésre volt attól, hogy megkapja a jelölést Chicagóban. Vagyis két lépésre járt az elnökségtől. 1965-ben találkoztunk, amikor a szenátori címért kampányolt. Három órán át ültem mellette egy gyűlésen, a New York-i Madison Square Garden pódiumán. 18 ezer ember pattant fel a székéről, hogy állva tapsolja. Bámulatos, mi mindenre volt képes. 1968. április 4-én Memphisben megölték Martin Luther Kinget. Országszerte zavargások törtek ki a nagyvárosokban. Aznap este ő Indianapolisban landolt, és lenyugtatta a forrongó feketék tömegét! Aznap egyedül Indianapolisban volt nyugalom a nagy metropolisok közül. Bobby Kennedy halálával minden összeomlott. Helyette megkaptuk Nixont.
MN: Ön egész életében politizált, pontosabban tökélyre fejlesztette a "polgári engedetlenség" ideáját. Becslések szerint hetvenszer tartóztatták le mindenféle tüntetésen.
MS: Az idő múlásával két dologra eszméltem rá: nem tudok másokat megváltoztatni, és nekem kell saját magammal leélnem az életemet, úgyhogy jobban teszem, ha jóba kerülök önmagammal. Amikor társadalmi és békemozgalmakban vettem részt, az csak folytatása volt ennek a gondolatmenetnek. Magamért és a lelkiismeretemért tettem. Egyetlen bánatom, hogy nem kezdtem hamarabb. 2000-ben letartóztattak a légierő vandenbergi bázisán, ahol a nukleáris fegyverkezést az űrbe kiterjesztő Star Wars-program ellen demonstráltunk. Mivel katonai területre hatoltam be illetéktelenül, hat hónap börtönbüntetéssel is sújthattak. Ha bíróságon védekezem, és elítélnek, akkor ki kellett volna szállnom Az elnök embereiből. Ezért kiegyeztem egy hároméves felfüggesztett büntetéssel. Ez idő alatt tilos volt bajba keverednem a rendőrséggel, habár megjelentem az iraki háború elleni tüntetéseken. 2006 óta azonban ismét jogomban áll letartóztattatnom magam!
MN: Sosem ábrándult ki a politikából?
MS: Nem volt jó érzés látni, hogyan uralkodik el az amerikai politikán az önzés és materializmus. Elfelejtettük, hogy bevándorlókból álló nemzet vagyunk. Elvesztettük a gyökereinket, az örökségünket: hogy őseink révén a külvilág részei vagyunk. A világ mindig bennünk kereste a víziót, a reményt, a jövőt, az emberséget, az együttérzést. De mi éveken át csak egóval és erőfitogtatással akartunk hatni.
MN: Hollywood nem a társadalmilag túlzottan tudatos helyek egyike.
MS: Annak idején a Gandhi című filmnek sehol másutt nem volt olyan kiugró sikere, mint Hollywoodban. Minden hollywoodi showbiz-figura imádta. És mindenki olyan akart lenni, mint Gandhi: vékony, napbarnított és erkölcsös. E három elem közül csak az utolsó hiányzott belőlük.
MN: Fiatal színészként ki volt a példaképe?
MS: James Dean. Nagyon mély hatást gyakorolt rám. De mindannyiunkra a generációmban. Nemcsak színészekre, gazdagokra és szegényekre, feketékre és fehérekre egyaránt.
MN: Az Apokalipszis most című Coppola-produkció tette igazán ismertté. Hogyan emlékszik a hírhedten komplikált forgatásra, melyen szívinfarktust is kapott?
MS: Kétségtelenül ez a legnépszerűbb filmem, és nagy fordulópontot jelentett a pályámon, mert egészen addig az amerikai tévénéző közönség körein kívül nem voltam igazán ismert. De ezután Európában is felismertek az utcán. A harmadik világban forgattunk, és amerikaiakként sok mindent természetesnek vettünk, ami - mint kiderült - ott nem volt biztosítva. A helyieknek megvan a maguk életritmusa, ami nap mint nap azzal a ténnyel szegezett szembe minket, hogy sokkal emberségesebben kell együtt dolgoznunk másokkal. Több mint egy évet töltöttem a Fülöp-szigeteken a film munkálataival, és máig visszajárok oda, még mindig megvannak a barátaim a forgatásról. Fizikailag, érzelmileg és szellemileg iszonyatosan megerőltető szerep volt. Eljátszása közben szembesülnöm kellett személyiségem sötét oldalával. Így hát nem bántam meg. Emberileg nem jutottam volna el oda, ahol most vagyok, ha nem veszek részt abban a filmben.
MN: Hatvanhárom évesen visszaült az iskolapadba, hogy lediplomázzon, akárcsak Spielberg.
MS: Fiatalon hagytam ott az iskolát, hogy meg tudjunk élni. Golfjátékosok cuccait cipeltem kilenc egész éven át! Miután tiszteletbeli diplomát adományoztak nekem Írországban, azt mondtam a rektornak: "Akkor most már szeretnék iskolába is járni." Régi álmomat váltottam valóra: mindig élt bennem az a romantikus idea, hogy egy nap visszamegyek anyám szülőföldjére, és beiratkozom az egyetemre. Mivel több környezetvédő szervezettel dolgoztam már, beiratkoztam a globális felmelegedést tárgyaló "föld és óceántudományt" hallgatni. A tanulás minden percét élveztem. Volt olyan tanárom, akinek az életkora alig volt harmada az enyémnek.
MN: Két fiából, Charlie Sheenből és Emilio Estevezből is híres színész lett. Áthatja az apai büszkeség?
MS: Apám Spanyolországból jött, a portugál határszélről, egész életét a gyárban húzta le, anyám Írországban született, mindketten sok szenvedést láttak maguk körül, és polgárháborúkat éltek át (anyját szoros szálak fűzték az IRA-hoz - K. L.), a tizenkét terhességből tíz gyerek maradt meg - szóval elég hosszú utat tettünk meg Hollywoodig. A nővérem még mindig Madridban él, de én már nem tanultam meg spanyolul. Rajongok a fiaimért! Mindaz, amit Charlie elért az életben, sokkal többet jelent nekem, mint a saját szakmai eredményeim. 2001-ben a Robert F. Kennedy Alapítvány kitüntette Az elnök emberei sorozatot, mint olyan alkotást, amely megtestesíti Bobby ideáit. A szép kis mellszobrot, amit kaptam, odaadtam a fiamnak, Emiliónak. Egyszer megkérdeztek, hogyan érzek Emilio iránt. Azt feleltem: "Mintha egész életemben ismertem volna." "Úgy érti, hogy egész életében ismerte?" Megmagyaráztam: "Nem, nem az ő évei alatt. Hanem az én életöltőm során. Vagyis mielőtt még megszületett." Amikor világra jött, ránéztem: "Szóval ő az!" Ismertem őt. Tudtam, hogy egy nap eljön hozzám. És amikor felismertem, furcsa érzés járt át. Mert sosem éreztem úgy, hogy az apja lennék. A mai napig sem. Mindig olyan volt, mintha a testvérem lenne.
MN: Ön azon kevesek egyike, akiket hosszú kapcsolat fűzött az enigmatikus rendezőzsenihez, Terrence Malickhez. Afféle mentora önnek?
MS: Igen, nagyon sokat segített nekem. 1972-ben forgattuk a Sivár vidéket, de csak '74-ben került a mozikba. Lelki és szellemi értelemben nagyon mély válságon mentem keresztül az Apokalipszis most forgatása után. Négy éven át tartott a krízis, és Indiában teljesedett ki, a Gandhi forgatásán, ahova egyébként Emilio is elkísért. India óriási hatással volt rám: az irtózatos szegénység látványa és a spirituális bölcsesség jelenléte. Hiába jártam korábban a harmadik világban, semmi ehhez foghatót nem láttam. Hazafelé megálltam Párizsban, egyedül, mert a gyerekek már megkezdték az iskolaévet. Itt kezdtem újra templomba járni, és 1981. május 1-jén úgy döntöttem, visszatérek a katolikus hithez - szabad elhatározásból. Egy ír pap istápolt engem a párizsi Szent József-templomban. Mint később kiderült, ő az egyetlen angolul beszélő pap az egész országban! Összefutottam Terrence Malickkel is, aki akkoriban párizsi emigránsként töltötte napjait. Maga mellé vett, és elkezdett tanítani. Rengeteget beszélgettünk, irodalomról, könyvekről - kávéházakban és Párizs utcáin. Gyalogosan ismertem meg mellette Párizst.
MN: Nem tűnik fásultnak a szakmában töltött sok hosszú évtized után.
MS: Ha jó és hatásos forgatókönyvet kapok, olvasás közben máig elerednek a könnyeim.