Egy legenda életre kel: december 22-én a Millenárison újra fellép a Makám & Kolinda. A Dabasi Péter vezette Kolinda és a Krulik Zoltán vezette Creativ Stúdió Öt (C.S.Ö.) tagjaiból 1981-ben alakult ez a zenekar, és igen rövid időn belül befutott Nyugaton: a hollandiai Munich Records két albumot is megjelentetett tőlük Makám & Kolinda és Úton címmel (az elsőt a Hungaroton is átvette, Szélcsend után). 1984-ben kétfelé szakadt a társaság, és Makám, illetve Kolinda néven működött tovább. Van-e jövő e koncert után, hol tartanak ma a zenekar meghatározó alakjai, és persze, hogy mire számíthat a nagyérdemű - erről beszélgettünk.
*
Magyar Narancs: Mit jelent most nektek a Makám & Kolinda?
Krulik Zoltán: Számomra az újdonság erejével hat, hiszen huszonhat éve nem játszottuk ezeket a számokat, és ettől rendkívül izgalmasak a próbák. Olyan, mintha most ismerkednénk. Annyi mindenen túlmentünk harminc év alatt. Még kisfiú voltam, amikor bekerültem a Makám & Kolindába, és az elképesztő előrelépés volt. A C.S.Ö.-vel egyetemi klubokban játszottunk tíz embernek, a Makám & Kolinda beindulását pedig háromheti próba után holland turné, majd lemez követte. Egy lemez akkor olyan nagy dolognak számított, amihez foghatót ma nem is lehet elképzelni. Szóval egy iszonyatos flash volt az egész. És most megint azt érzem, hogy mindenki hasonló lelkesedéssel és feldobottan próbál. Az pedig külön jó, hogy bekerült a bandába Mókus (Szirtes Edina - a szerk.), mert olyan, mint az élesztő. Annyira pezseg, annyira sziporkázik és annyira jó ötletei vannak, hogy nincs egy nyugodt pillanatunk.
Dabasi Péter: Az én helyzetem annyiban eltér a Zoliétól, hogy az aktív zenélést pár éve abbahagytam. De már régebben is felmerült bennem, hogy a Makám & Kolindát érdemes lenne újra eljátszani, mert miközben sokat játszottunk kint, itthon nem eleget. Csak az volt a kérdés, hogy mikor állnak úgy a csillagok. Most úgy tűnik... Számomra az a legjobb a koncertre készülésben, hogy nincs különösebb kockázata. Nem érdekel semmi más, csak hogy akik fölmennek a színpadra, azok ott jól érezzék magukat. Zeneileg, emberileg és minden tekintetben. Azt a munkastílust idézzük fel, ami nekünk teljesen evidens volt valamikor. Másképp nem is tudtunk volna működni. Sokat dolgoztunk, és fel sem merült, hogy a befektetett munka anyagilag megtérülhet-e. Nem rohantunk összevissza egyik bandából a másikba, hanem volt egy együttesünk, amibe mindenki beletette a magáét. Ilyen ma már nincsen, és ebbe nagyon jó újra belefeledkezni. Másrészt pedig izgalmas a régi repertoárt a mai ízlésünkkel szembesíteni. Egy picit nyilván változni fog. Másképp játsszuk, de nem annyira... Egyébként nem csak a Makám & Kolinda-repertoárt fogjuk játszani, hanem attól továbblépve belenézünk a hatásaiba is. A későbbi Makám- és Kolinda-számokba, amik nem jöhettek volna létre a Makám & Kolinda nélkül.
MN: Egyszeri koncertben gondolkodtok, vagy benne van az újrakezdés lehetősége is?
KZ: Most erre a koncertre koncentrálunk ezerrel, de már kaptunk két felkérést, a jelek szerint megnyílik valami kapu. Alighanem lesz utóélete.
DP: Én nem tudnék egyértelmű választ adni arra, hogy a jövőben együtt vagy sem. Hogy ez a koncert miként csapódik le bennünk, az nem tervezhető. Meg kell csinálni, meg kell emészteni, és töltekezni belőle, aztán majd meglátjuk. Általában nehéz egy olyan dolgot újrakezdeni, ami lezárult. Hiába mondja az ember, hogy ma máshol tart, a régi sikereket nagyon nehéz überelni. Mert többnyire csak egyszer adódik az ember életében olyan csúcspont, ami mögött ott van a hely és az idő szava, amikor ül, amit csinál. Utána próbálhat akármit, már nem... Nagyon ritkán sikerül folyamatosan ugyanazt a szintet megütni.
KZ: A Makám huszonöt évéből az utóbbi öt volt a legsikeresebb. Most kezdtek el nagyobb színpadokra hívni, most jutottunk el Indiába, most indult be világszinten is az utazás. A lemezpiac is azt mutatja, hogy az egyik legkelendőbb portéka lett a Makám. Ugyanakkor, ha álmodom, akkor az első Makám-formációval álmodom. Hogy megyünk próbára a Szabival meg a Petivel (Szőke Szabolcs, Szalai Péter - a szerk.).
DP: Nyilván az a kérdés, hogy mi a mérce. Ha a siker, akkor azért nyilván meg kell dolgozni, folyamatosan jelen kell lenni. De ez nem függ össze feltétlenül a zenei fejlődéssel. Sőt. Amit a Makám első formációja játszott, az kuriózum volt. Olyat pedig, amit most csinál, csináltak már.
KZ: Igen. Szokták kérdezni tőlem, hogy hogy lehetett azt abbahagyni. Hát úgy, hogy egyszerűen erodálódott valahogy. Előbb-utóbb szétmennek a közösségek. Vagy lemorzsolódnak belőlük. Az én pályámat a sors úgy alakította, hogy felkéréseket kaptam. Eszem ágában nem lett volna a Lovász Irénnek lemezt csinálni, de felkért rá egy német kiadó. Először népdalokat dolgoztam fel, aztán elkezdtem sajátokat írni, és annyira beleszerettem abba, hogy három percbe sűrítsem, ami a régi Makámnál egy tizenöt-húsz perces blokkot jelentett, hogy azóta is a rabja vagyok. Végül pedig belekezdtem a Robinson Kruzo nevű formációba, ahol háromakkordos dalokat írok, és a szövegek tartalma is teljesen elüt a Makám aurájától. Most valami etno-urbán dologba mentem bele.
MN: Nemcsak a korai Makám előzte meg nálunk a korát, előtte a Makám & Kolinda épp olyan úttörő volt. De abban, hogy három év múltán megszűnt, az is szerepet játszott, hogy míg a Kolinda hagyománya a vokális népzenén alapult, a Zoli a kortárs, improvizatív etnodzsessz felé fordult. Mára mintha közelebb került volna egymáshoz a világotok.
DP: Érdekes dolog ez. Ahogy a Zoli is mondja, az ember ízlése változik. Amikor most azon tanakodtunk, hogy mely számokat játsszuk, az volt a lényeg, hogy mit hallunk vissza szívesen a számainkból. A Zoli választott nehezebben, talán mert ő változott többet. Én megmaradtam ugyanazon a vonalon, ami persze se nem dicsőség, se nem szégyen. A Makám & Kolindában egy ideig hittünk abban, hogy a Zoli dolgait integrálni lehet a Kolindáéval. Sőt arra törekedtünk, hogy ezek a dolgok egy-egy nótán belül is hassanak egymásra - ugyan mindig érződött, hogy épp melyikünk a szerző. De aztán felmerült, hogy miért integráljuk őket, ha a maguk útján is járhatnak, ha inkább terhére vannak egymásnak, mint hogy összegyúrást igényelnének.
KZ: Annyit tennék csak hozzá, hogy a Szabit is meg kell említenünk, hiszen ő is annak a motorja volt, hogy mást csináljunk. Akkor még nem nagyon írt darabokat, de az ízlése már kiforrott volt.
MN: Nézzük a jövő heti koncertet. Mire, kire lehet számítani?
KZ: Mivel egyszeri koncertnek indult, minden energiát ebbe pakoltunk bele. És ahogy próbáról próbára haladtunk, egészen különleges együttállást tanúsítottak a csillagok. Ezerrel csinálja mindenki. Nagyon jó a Péterrel zenélni. És az új hangok is kitűnők, akár a bőgős Földes Gabi, akár a már említett Mókus, aki hegedül, énekel, és mindent csinál. Komponál. És beleszól... És jól szól bele. Úgyhogy már nagyon várom...
DP: Egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban játszunk majd Makám & Kolinda-, Kolinda- és Makám-számokat. Minden erőszak nélkül alakult ez így. Annyit határoztunk csak meg, hogy a Makám & Kolinda-repertoár olyan törzsanyagot alkosson, amiből kitekinthetünk erre-arra. Persze az lenne jó, ha mindez egységes világot képezne egy új fül számára. Mert bármilyen sokszínű is, ez egy homogén világ. Amúgy meg abban reménykedem, hogy akik eljönnek egy Makám & Kolinda-koncertre, azok azért tudják, hogy mire lehet számítani. Hogy látni lehet a zenélés örömét és a munkát.
(Makám & Kolinda: Dabasi Péter - mandocselló, ének; Krulik Zoltán - gitár; Juhász Endre - oboa, duduk; Szőke Szabolcs - gadulka, mbira; Földes Gábor - bőgő, basszusgitár; Szirtes Edina Mókus - hegedű, ének; Gyulai Csaba - ütőhangszerek; vendégek: Szalai Péter - tabla, Mizsei Zoltán - billentyű, Bognár Szilvia - ének, Kováts Dóra - furulya, ének)
