Szűk nyolc hónapon belül másodszor lépett fel Magyarországon Recoil nevű projektjével Alan Wilder, aki 1982 és 1995 között még a Depeche Mode sorait erősítette, de az elharapózó belső problémák következtében kivált a zenekarból. Második budapesti fellépése előtt beszélgettünk vele.
*
Magyar Narancs: Kisebbfajta hőstettet hajtottál végre áprilisban, amikor az izlandi vulkán kitörése és a lezárt repülőterek miatt autóba vágtad magad, és elvezettél egészen Budapestig. A mostani koncert nem forgott veszélyben?
Alan Wilder: Azért itt is voltak bizonytalanságok, főleg pár nappal ezelőtt a hó miatt, a varsói fellépésről majdnem el is késtünk. Felmerült, hogy haza kell utaznunk, de erre végül nem volt szükség. Ha akkor hazamegyünk, le kellett volna fújnunk a budapesti koncertet, de végül inkább átmentünk Prágába, eltöltöttünk ott két napot, aztán megjártuk Pozsonyt, ahol nagyon nagy sikerünk volt, most meg itt vagyunk. Ami az áprilisi bulit illeti, fennállt a veszélye, hogy nem fogunk ideérni, de kidolgoztunk egy időtervet, és rájöttünk, hogy megoldható. Repülőre nem lehetett szállni, a vonatjegyeket meg felvásárolták, úgyhogy vagy az autó maradt, vagy semmi.
MN: Ez a turné utolsó fellépése. Összességében hogy érzed, hogy sikerült a koncertsorozat, elégedett vagy?
AW: Tulajdonképpen igen. Vannak dolgok, amikből tanul az ember, és vannak olyanok, amiket legközelebb már biztosan máshogy csinál, gondolok itt a kivetítésekre például. Legközelebb valószínűleg magunk viszünk képernyőket és kivetítőt, ahelyett, hogy mindig az adott városban kölcsönöznénk őket. Elég sok probléma adódott ebből, nehéz volt mindig összehangolni őket a programmal. Szerintem a zenei része a dolognak egyértelműen fejlődött - megpróbáltuk minél dinamikusabbá tenni az előadást, és én is egyre jobban ellazultam, megnyugodtam.
MN: Még a Depeche Mode-os időkben mondtad az akkor már beindított Recoilról, hogy amolyan ellenszere az eredeti zenekarodnak. Gondolom, a szerepe azért változott az évek során.
AW: Természetesen. A legjobb, hogy azt tehetek benne, amit akarok. Kipróbálhatok különböző énekeseket, közreműködőket, és irányíthatom őket saját kényemre-kedvemre, amit igazán szeretek. A zene pedig sokoldalú lehet, és lefedi mindazokat a dolgokat a popban, amik engem érdekelnek.
MN: Gyakran mondják bizonyos felvételeidre, hogy igencsak filmzenés hangulatúak. Kaptál valaha filmzenei felkéréseket?
AW: Semmi komolyabbat. Volt pár érdeklődő, és én magam is beajánlkoztam párszor, de ezekből nem lett semmi. Egy nagynevű filmrendező sem keresett meg azzal, hogy "gyere, csinálj nekem soundtracket!". De érdekelne az ilyen jellegű munka. Tévéknek viszont készítettem hasonló dolgokat, szóval már csak a mozis felkérés hiányzik. Imádom a filmeket, például Stanley Kubrick munkásságát vagy a Coen fivérekét.
MN: A Liquid és a következő albumod, a subHuman között hét év telt el. Hogyhogy ekkora szünetet tartottál?
AW: Igazából fogalmam sincs. Valahogy elterelődött a figyelmem, de valójában nem tudok mit válaszolni erre a kérdésre. Egyszerűen csak elszállt az idő, és úgy éreztem, hogy nincs kedvem zenét csinálni. Lehet, hogy ez egy ilyen klimaxdolog volt, nem is tudom. Gyerekek, ilyesmi...
MN: Két évvel ezelőtt írtál egy meglehetősen frusztrált hangvételű eszmefuttatást a side-line.comra a zeneipar állapotáról. Még mindig ugyanaz a véleményed?
AW: Úgy látom, hogy az emberek hozzászoktak a helyzethez. Akkoriban még elég nagy volt a sokk, mostanra viszont elkezdtek együtt élni a körülményekkel, megemésztették a változásokat. Most sem mennek máshogy a dolgok, mint két éve, viszont a lemezkiadók és a művészek már sokkal jobban alkalmazkodnak a formátumváltáshoz, a gazdasági válsághoz meg ahhoz, hogy ma már szinte lehetetlen cédéket eladni. Az emberek kísérletezgetnek azzal, hogy hogyan csinálják a marketinget, a promóciót. A zenészek reagáltak gyorsabban, de már a lemezcégek is belátják, hogy változtatniuk kell az álláspontjukon, jobban odafigyelnek az előadóikra. Manapság nehezebb zenésznek lenni, és ezt a saját bőrömön is tapasztalom - nem keresek annyit, mint korábban, éppen ezért alaposan végig kell nekem is gondolnom, hogy hogyan maradjak fenn. Sajnos kétséges, hogy ezt így, ebben a formában folytatom, legalábbis ami a dolog finanszírozási részét illeti.
MN: Igaz, hogy miután kiszálltál a Depeche Mode-ból, hívtak a Cure-ba?
AW: Fogjuk rá. Nem tudom, ők mennyire gondolták komolyan. A Depeche Mode-nak és Robert Smithnek volt egy közös barátja, Daryl Bamonte, aki később be is szállt a Cure-ba. Robert megkérdezte őt, hogy szerinte érdekelne-e engem a dolog. Én meg azt üzentem vissza neki Darylen keresztül, hogy köszi, de nem igazán. Nem akartam megint egy zenekar tagja lenni, hiszen épp akkor hagytam ott egy másikat.
MN: Idén februárban ismét felléptél a Depeche Mode-dal egy dal erejéig. Látsz arra esélyt, hogy ez megismétlődhet a jövőben?
AW: Nem tartom kizártnak. Jelenleg is épp szervezés alatt van egy Mute Night nevű esemény (a Mute Records a DM és a Recoil kiadója - a szerk.), ami majd májusban kerül megrendezésre, de egyelőre fogalmam sincs, hogy benne lesz-e például Dave vagy Martin. Két estéről van szó, Daniel Miller (zenei producer, a Mute alapítója - a szerk.) pedig azt szeretné, ha a kiadó különböző zenészei csinálnának valamit közösen. Szóval zajlik az egyeztetés, de egyelőre még csak ilyen stádiumban van a dolog.
MN: Milyen egyéb terveid vannak?
AW: Még lesz majd egy manchesteri Recoil-buli áprilisban, ahol Gary Numan is fellép, az előbb említett Mute-rendezvény, és aztán egyelőre ennyi. Elképzelhetőnek tartom, hogy lesz még pár koncertfellépés, de úgy biztosan nem állok neki turnézni, mint ahogyan idén tettem.
