Tartalom

(2010-12-16)

Egotrip

A jobb lázadása

Egotrip

Jób és a szegénység

"Immár kenyeremmé vált a sóhajtozás, s mint a víznek árja, ömlik a panaszom. Mert rám szakadt, amitől rettegtem, s amitől féltem, osztályrészem lett. Nincs nekem nyugalmam, nincsen békességem, még meg sem nyugodtam, máris új baj ért" - szólt Jób, a hamuban ülve, hét nap és hét éjszaka hallgatása után, időnként megvakarva viszkető hátát egy cserépdarabbal.

Ingyenebéd

Egotrip

Az ellenzékiség ára

A közelgő karácsony alkalmából arról szeretnék írni, hogy az emberek közötti bizalom és összetartás milyen csodálatos dolog. És erről is fogok - csak éppen az ellenkező irányból közelítek. Venezuela egzotikus példáján azt vizsgálom, hogy milyen rossz az ellenségeskedés, és hogy milyen szomorú következményekkel jár a politikai megosztottság és az elnyomás.

Pálya a magasban

Egotrip

Kemény nyugdíjasok

Fiatalabb koromban, amikor családi körben akármilyen összefüggésben szóba került a nyugdíj kérdése, én általában gúnyosan mosolyogtam, apám pedig erre sosem mulasztotta el megjegyezni, hogy majd ha én is negyven fölött leszek, nem fogok mosolyogni. Apám tudta, mit beszél; most, negyvennégy évesen valóban elkezdtem gondolkodni a nyugdíj problémáján. Nemcsak azt számoltam ki, hogy az eddig összegyűjtött magánnyugdíjamból hatvanöt és hatvanhét éves korom között élhettem volna gondtalanul, de még az is megfordult a fejemben, hogy az említett korhatár fölött valamilyen kiegészítő foglalkozás után kell majd néznem. A nyugdíjamat érintő fülkeforradalmi ("sajnálatos") eseményeknek a borús jövőkép mellett van persze valódi hozadékuk is: a gyermekkoromban teljesen értelmetlennek tartott lelátói rigmus, a "Szurkoljatok, nyugdíjasok, meglegyen a nyugdíjatok!", végre megtelt értelemmel.

Öt és feles

Egotrip

Angyalföldi üdvözlet

A Főnök a Podmaniczky utcán autózik. Terepjáró. Autórádióján karácsonyi zene szól, "dzsingobell". A Főnök úgy néz ki, mint egy főnök. Fiatal, jóképű. Farmer, márkás sportcipő, póló. Cigaretta, Marlboro. A Női éjjeli menedékhely előtt már sokan ülnek, papundeklin és műanyag szatyrokon. A menedékhely este hatkor nyit, reggel nyolckor zár. A Főnök látja, hogy a sor előtt egy nő fekete retiküllel püföl egy férfit, aki nem is védekezik. A férfi úgy néz ki, mint egy hajléktalan. Hajléktalan. A Főnök lassít, megáll. Nézi a nőt. És látja, hogy jó lesz. Int a nőnek, szálljon be. Mari - így hívják - fölveszi két tömött csíkos szatyrát, de a férfi int, hogy azokat hagyja ott. Mari erre leteszi a szatyrokat, elindul a kocsi felé. A sor megmozdul, többen is szeretnék a szatyrokat, de Józsi - így hívják a férfit, akit Mari püfölt - elzavarja a nőket, megáll a szatyrok mellett, és nézi, ahogy Mari beül a kocsiba, hátra. A Főnök visszapillantó tükörből nézi a nőt. Marin a magyar válogatott bordó melegítője, nemzetiszín csíkokkal. Edzőcipő. Fülébe húzott fekete sapka, ölében a fekete retikül. Elindulnak, Józsi utánuk, a szatyrokkal. Az autó átmegy a Ferdinánd hídon, megáll a Rámpa előtt.

Csak semmi politika!

Egotrip

Válámi ván

Pragmatikus, a jogállamiságra mint eszközre, nem pedig mint alapértékre tekintő közgazdászok nem azon sápítoznak manapság, hogy mit művel a kormánytöbbség a jogainkkal, azt meghagyják a jogvédőknek. Inkább azért ráncolják a homlokukat, hogy hol maradnak a sokunk által szükségesnek tartott, a kétharmaddal és a töretlen választói bizalommal az eddigieknél nagyobb eséllyel megvalósítható strukturális reformok.

Publicisztika

Rudas János

Publicisztika

Nyert csaták, vesztett háborúk

Miért marad velünk Orbán Viktor az idők végezetéig?

Másként szeretném megközelíteni - a szokásos politikai elemzésekhez képest - azt az új rendet, a Neue Ordnungot, amely mostanában van kialakulóban, és főképpen Orbán Viktor személyéhez kapcsolódik. Négy kérdést, témát szeretnék föltenni, fölvetni - az egyértelmű válaszadás oly csábító és szokásos igénye nélkül.

Pauler Tamás

Publicisztika

A vég kezdete

Miért fog megbukni Orbán Viktor?

A magyar belpolitikában 2010 a Fidesz mindent elsöprő győzelméről szólt: kétharmados választási győzelem, totális diadal az önkormányzati választásokon, a politikai napirend lényegében kizárólagos formálása. Az ellenzéki pártok vagy bénultak, vagy érdektelenek. A civil hang is csak olyan ügyekben hallatszik - és akkor sem túl eredményesen -, mint a médiahatóság felállítása vagy az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése. Megvalósulni látszik a centrális erőtér, a tartós kormányzásra berendezkedő, domináns pártrendszer. Az alábbiakban amellett érvelek, hogy mindez csak a látszat.

Publicisztika

A szőnyeg alá - Mit kezd a hajléktalan emberekkel a főváros vezetése?

"Leszedettem a vadplakátokat, graffitimentesítettünk, szigorú ebrendeletet alkottunk, felléptünk az illegális szemetelőkkel szemben, hajléktalanokat lakoltattunk ki médiavisszhang nélkül" - dicsekedett Tarlós István néhány évvel ezelőtt egy interjúban. A nyilatkozatból úgy tűnik, hogy Tarlósnak az utcán élő emberek az illegális szeméthez, vadplakátokhoz vagy kóbor kutyákhoz hasonló kellemetlenséget jelentenek, akiket - a szeméthez hasonlóan - el kell távolítani a közterületekről. De a választási programjában, illetve az utóbbi hónapok megszólalásaiban (például a Tv2 reggeli műsorának néhány hete adott interjújában) már árnyaltabban közelíti meg a hajléktalanság problémáját. "Újra hangsúlyozom itt az aggodalmasokkal szemben, hogy a Máltai Szeretetszolgálattal és más szakmai szervezetekkel közösen, első lépésben és második lépésben is segítő kezet nyújtunk, és a feltételeket is mellé tesszük."

Publicisztika

Az önbeteljesítő jóslat

Külügyminisztériumi reagálás a civil kritikára

"Egyértelmű, hogy az uniós tanácsi elnökség menedzselését képtelenség lesz elválasztani a belpolitikai színtéren zajló rendszerszerű átalakítástól. Az európai és a nemzetközi média figyelmét nem lehet elterelni a jogállamot aláásó kormányzati akciókról semmilyen kommunikációs manőverrel és imázsépítéssel az elnökségi periódus alatt sem. Amennyiben folytatódik a 'forradalmi' kormányzás, és kétharmados parlamenti többsége birtokában a jelenlegi hatalom historizáló új alkotmányt kényszerít az országra, akkor a magyar elnökség teljes kudarcba fulladhat, és az Európai Unió 'enfant terrible'-jévé válhatunk. Ennek nem szabad bekövetkeznie" - állt a Magyarországi Európa Társaság (MET) november 29-i, a soros magyar elnökség sikerét féltő nyilatkozatában.

Publicisztika

A birnami erdő

Az elmúlt bő fél évben Magyarország a felismerhetetlenségig megváltozott. Eddigi - az Alkotmányában és törvényeiben is rögzített - államszervezeti ideáljának, a számos érdeket artikuláló, azokat óvatosan kiegyensúlyozó, a magukat vesztesnek érzők számát minimalizálni próbáló, a kölcsönös kompromisszumokra alapozó demokráciának befellegzett. A folyamat állomásait ez az újság (is) lépésről lépésre követte és okadatolta, így most csak azt szögeznénk le, hogy az első lépés a Trianon-törvény és a kettős állampolgárságról szóló törvény volt: ezek ugyanis a kormány ellenfeleit automatikusan a nemzet ellenségeinek bugyrába lökték.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

"Olvasói levelek"

Étel, hordó Magyar Narancs, 2010. december 2. Tisztelt Szerkesztőség! Nagy örömömre szolgált, hogy a december 2-i lapszám Snoblesse Oblige rovatában megjelentek szerint az általam is kedvelt Harapó Mókus nevű étterem, annak konyhája elnyerte munkatársuk tetszését.

Belpol

Belpol

"Ahol már van hatalom, ott nincsenek nők" - Kátai Gábor és Rajnai Gitta a nőkvótáért kezdeményezett aláírásgyűjtésről

Növelné a női döntéshozók arányát a parlamentben és az önkormányzatokban az a népszavazási kezdeményezés, amit 27 nő indított. A hátteret ehhez a Nők a Pályán Egyesület (NAP) biztosítja. Ha január 25-ig kétszázezer hitelesített aláírás összejön, ki kell írni a népszavazást. Rajnai Gitta filmvágót, a NAP szóvivőjét és Kátai Gábor ifjúsági szakértőt, kampánytanácsadót kérdeztük a kezdeményezésről.

Belpol

A Békés Megyei Önkormányzat és a Modinvest Kft. esete a közpénzzel - Egy különleges kapcsolat

A közpénzfelhasználás legfőbb ellenőrévé, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökévé történt nyári kinevezése előtt Domokos László fideszes országgyűlési képviselő és két cikluson keresztül a Békés Megyei Önkormányzat vezetője volt. Három közbeszerzési eljárást vizsgálva mutatjuk be, hogyan bánt a közpénzzel a Domokos elnökölte megyei önkormányzat.

Belpol

Alkotmányozó többség - Átszabási művelet

Összegezte eddigi ténykedését az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottsága. Ennek alapján alakul ki a végleges, parlament elé kerülő javaslat. A szöveg több ponton változhat, de a tempót ezután is a kormánytöbbség diktálja.

Belpol

"Azt hittük, lehet változtatni a dolgokon" - Francesco Piccioni, a Vörös Brigádok tagja

Negyven éve alakult a Vörös Brigádok, a parlamenten kívüli olasz szélsőbal "fegyveres pártja". A szervezet véres merényletei beárnyékolták a következő évtizedet, a sokak lelkét máig terhelő "óloméveket". Interjúalanyunk nem bűnbánó vörös brigádos - fontos szereplője volt a mozgalomnak, ma újságíróként dolgozik, a Politica e rivoluzione (Politika és forradalom) című könyv társszerzője.

Belpol

Fél vesével az anyagi ellehetetlenülés ellen - Viharsarki történet

A kétegyházi házaspár már tudja, hogy bűncselekmény a veséjüket áruba bocsátani, mégsem látnak más kiutat szorongató anyagi helyzetükből. Tartozásaik és hiteleik összege hónapról hónapra nő, jelenleg 7,5 millió forint. November végén a szolgáltató kikapcsolta a gázt. Árverezhetik a házat, megszűnhet a víz- és villanyszolgáltatás is. Négy gyereket nevelnek.

Belpol

Átszervezés alatt a közszolgálati média - Riporter rendelésre

Hétfőn az egyes közmédiumok vezetői bejelentették: totális központosítás valósul meg a közszolgálati médiában. Lapzártánk idején még nem tudni, hány embert bocsátanak el. A kormánypárt médiapolitikusai szakmai érvekkel indokolják az átszervezés szükségességét, noha egyszerű és jól látható politikai okai vannak.

Belpol

"Csak a politikai kockázatokat nem lehet kezelni" - Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke a magánnyugdíjpénztárak jövőjéről

A jogorvoslati lehetőségekről, a pénztárak eddigi teljesítményéről, a lehetséges következményekről kérdeztük a nyugdíjpénztárakat tömörítő szövetség vezetőjét. A beszélgetés óta az Országgyűlés kétharmada annak rendje és módja szerint megszavazta a pénztári törvény módosítását.

Külpol

Külpol

Afrikai diktatúrák - Bokszolni könnyebb

A 60-as években a gyarmati igától megszabadult fekete-afrikai országok közel fél évszázados története azt mutatja, hogy sokkal könnyebb az átmenet egy demokratikus rendszerből a diktatúrába, mint fordítva. Az is igaz viszont, hogy a teljhatalmat megszerezni sokkal könnyebb, mint megvédeni. A módszerek örökök.

Interjú

Külpol

"Próbára teszi az egész demokratikus berendezkedést"

Timothy Besley közgazdász a politikai gazdaságtanról

A London School of Economics professzorával azután beszélgettünk, hogy átvette a Rajk László Szakkollégium Neumann-díját. Miről szól a "nyugati" politikai gazdaságtan, milyen szerepet játszanak a normák, az alkotmány, a sajtó és a független szabályozók a demokratikus társadalmakban?

Külpol

Illegális bevándorlók Párizsban - Várakozó dossziék

Illegal, clandestino, sans-papiers - az Európai Bizottság 2005-ös becslése alapján az EU (akkor) 25 országában 4,5 és 8 millió közé tehető az érvényes tartózkodási engedély nélkül élők száma. Az illegális bevándorlás ellen nagy erőket mozgósító EU egyetlen állama sem ratifikálta a migránsok jogairól szóló 1990-es ENSZ-egyezményt, miközben az utóbbi évtized "megszorító" intézkedései folyamatosan gyártják a bizonytalan státuszú polgárokat. Az európai lakosság 1-2 százalékának illegalitásban tartása politikailag és gazdaságilag is jövedelmező lehet.

Külpol

Kik minősítik Magyarországot? - A törvényerejű nénik

Miután a Moody's és a Standard&Poor is a legalacsonyabb befektetési kategóriába (BBB-) minősítette le a magyar államadósságot, a magyar sajtó előszeretettel használja a bóvli kifejezést a következő minősítési szintre. Ez túlzás, de azért a helyzet korántsem rózsás.

Trafik

Trafik

chili&vanília - Borsos, mézes: panforte

Szó szerint azt jelenti: erős kenyér, amely kifejezés elsősorban a fűszeres ízre utal (eredetileg "panpepato"-nak, azaz borsos kenyérnek is nevezték, amely nem az árára, sokkal inkább a nagyvonalú borshasználatra utal). A tipikus olasz édesség eredete egészen a 13.

Trafik

étel, hordó - TAJTÉKOS NAPOK

Hirtelen nem tudnánk olyan típusú vendéglátóhelyet mondani, amiből ne akadna legalább egy a Ráday utcában. A Boris Viannak tisztelgő Tajtékos napokat elsőre zenés szórakozóhelynek mondanánk, hiszen ajánlójukban a zene dominál: "Az ötlet egy zongorával és Boris Viannal kezdődött...

Trafik

tévésmaci - Az oroszlán háza

Amikor Sztupa és Troché elmentek síelni, Sztupa Chopokra, Troché Cortinára, mindenki követte a példájukat, "mafa úr Dobogókőre látogatott, én az Eurosportra, a törökőriek maradtak Törökőrön - csak ide nem jutott senki. Ezért aztán megosztanám egy megfigyelésemet a helybéli lágyszívű kritikus bentebbi azon jegyzetéhez kapcsolódóan, amelyik Az aranyember-adaptációkat tárgyazza.

Trafik

mi a kotta? - A törpe Almája

"Mindennek ellenére gazdag volt és mindenekfölött szép" - ezekkel a szavakkal sommázta életútját a XX. század tán legvonzóbb intellektuális nagy- és szépasszonya, Alma Mahler (1879-1964, képünk mutatja), aki a kor számos kiemelkedő művészének ideáljaként és élettársaként is megőrizte szellemi autonómiáját.

Trafik

kulthírek

WOJNAROWICZ VIDEÓJA: MÁSHOL David Wojnarowicz Fire in my Belly című videóját, melyet katolikus szervezetek tiltakozása miatt eltávolítottak a washingtoni National Portrait Gallery Hide/Seek című kiállításáról, a New York-i New Museumban mutatják be január 23-ig - ráadásul nem is rövidített, hanem teljes, 13 perces változatában. Közben az Amerikai Képzőművészeti Múzeumok Igazgatóinak Szövetsége - mely 198 amerikai, kanadai és mexikói intézmény vezetőit képviseli - nyilatkozatában sajnálatosnak nevezte, hogy a Smithsonian Institute-hoz tartozó képtár engedett egyes politikusok és közéleti személyiségek nyomásának, akik ráadásul nem is látták a kiállítás vagy a vitatott alkotás egészét.

Zene

Zene

lemez - ELLIOTT SMITH: AN INTRODUCTION TO...

Amikor 2003 egyik borongós októberi napján kiderült, hogy Elliott Smith kétszer is szíven döfte magát a fürdőkádjában, voltaképpen csak tettének brutalitása tűnt meglepőnek (majd pedig a hír, hogy valószínűleg nem is ő fogta a végzetes konyhakést). Elvégre a pizzaképű dalnok torzóban maradt életműve legkivált az olthatatlan búbánat, az éjsötét depresszió és a démonokkal vívott, elbukott küzdelem foglalatát adja, egészen a négysávos magnóra rögzített debüt hálószoba-folkjától a nagykiadós igényeknek megfelelni igyekvő Figure 8 kamarapopjáig.

Zene

Lemez - Nőerő - Három poplemez

Mindhárman lenyűgöző és bájos, sőt a maguk nemében karizmatikus női előadók - akad köztük befutott sztár és több mint reményteli első lemezes is. Albumaik többé vagy kevésbé visszautaztatnak a múltba, miközben egyik vagy mindkét lábukkal a jelenben maradnak - persze a végeredmény mindannyiuknál más és más.

Zene

könyv - GORÁCZ ANIKÓ: FORRADALMÁROK - AZ ÚJ ÉVEZRED ROMÁN FILMMÛVÉSZETE

Vajon létezik-e teljesen előzmények nélkül valami? Igazat mondott-e Julius Caesar, amikor ilyet szólt: Jöttem, láttam, győztem! S ha már a híres római bejelentkezett, tán annyit felidézhetünk, hogy a hetvenes évekből emlékszünk néhány olyan, nagy európai produkcióban forgatott szandálos (vö. köpenyes-kardozós) filmre, melyben magas (akár rendezői) szintű volt a román részvétel.

Zene

tér - DEBRECENI EMLÉKKERT

Miért húz kondenzcsíkot a repülő? Mert a kondenzcsík nem húzhatja a repülőt - ehhez a borzalmas vicchez hasonlóan eredeti megfejtés, hogy azért van minden debreceni képeslapon a Nagytemplom homlokzata, mert hátulról fotózva az egész sokkal rondább. Ahogy a város fő szoboralakja, Kósa Lajos igen elmésen fogalmazott, a területnek idővel már nem csak a neve volt Romkert.

Zene

lemez - MOZART: A VARÁZSFUVOLA

A karácsonyi szünetben Varázsfuvolát hallgatni ugyan elsőre eléggé közhelyes választásnak tűnhet, ám az erős jellem elbírja e balga látszatot, pláne akkor, ha egy klasszikus felvétel csábítja a műélvezetre. Merthogy William Christie 1995-ben rögzített Varázsfuvolája a legfrissebb klasszikus az opera tekintélyes diszkográfiájában: elegáns, a legapróbb részletig finoman kidolgozott, s hozzá tökéletes egyensúlyban mutatja a karmester csodazenekarát, a Les Arts Florissants együttesét, valamint a remekül válogatott énekesgárdát.

Zene

DVD - Legyek úrleánya - Jordan Scott: Merülések

Mindannak a hű feldolgozása, hogy mi minden is történt a régi Angliában, mára egy kimondott filmes szakággá nőtte ki magát - a merítés finoman szólva is bő: Jane Austen korától a 20. század hetvenes éveiig ér. Hihetnénk, hogy mi sem természetesebb ennél, hiszen a táj és módi kameráért kiált, s valóban, az irányba vágó opusok szinte kivétel nélkül vizuális nagyravágyásukkal tüntetnek; korhűség és hangulatfestő erő a két legfontosabb jelszó, díszlet- és jelmeztervezők, dizájnerek és más társművészek paradicsoma a ködös mozialbion. Ugyanakkor meg is kéne tölteni valamivel a gondosan eszkábált kereteket, mely valami arra lenne hivatva, hogy mozgóképpé formálja a nevezett művészek standfotókon oly jól mutató konstrukcióit. S legtöbbször ez hibádzik, még az oly feltűnően gyakori irodalmi adaptációk esetében is.

Zene

könyv - MARK HADDON: BUMM!

Nyolc-tíz évesen egyáltalán nem tűnik irreális gondolatnak, hogy szüleink a tanárainkkal együtt egy másik bolygó szülöttei, de legalábbis gonosz és ronda idegen lények rabolták el őket, és mosták át agyukat, azért olyan furcsák. Ebből az élményből indulhatott ki a Támadók a Marsról című sci-fi is - különösen a 86-os remake.

Zene

lemez - VERDI LA TRAVIATA

című operájának 1853-as velencei bemutatója után a zeneszerző ezt írta egy bizalmasának: "A darab tegnap este megbukott. Én tehetek róla, vagy az énekesek? Az idő majd eldönti." El is döntötte, meg nem is.

Zene

DVD - A Szent Borbála révbe ér - Az aranyember háromszor

A Magyar Nemzeti Filmarchívum idén tavasszal elindított, filmklasszikusokat népszerűsítő DVD-sorozatát eddig is sokra tartottuk, és teleírtuk vele az újságot (Ludas Matyi, 2010. június 24.; Egri csillagok, 2010. augusztus 19.; Fotográfia, 2010. október 7.; múlt heti számunkban pedig Gaál István Sodrásban című művéről található jegyzet). Ám ezúttal egy egészen különleges összeállítás jelent meg e sorban (ráadásul tele extrákkal). Egy kétlemezes kiadványon három Jókai-adaptáció Az aranyemberből: Korda Sándor 1918-as némafilmje, ami a maga idejében kétségkívül vérbeli szuperprodukciónak számított, nemcsak háromrészes hosszúsága (6 kilométer filmszalag) miatt, de kivitelezésének feltűnő igényessége okán is, hogy a csillogó sztárparádét már ne is említsük. A filmek akár (erősen ellenjavallt) felületes szemlélése közben is hamar észrevehetjük, hogy e mű - olykor kvázi a regény ellenében - mekkora hatással volt a további feldolgozásokra. A legszembetűnőbb ilyen utóhatás például, hogy a Timár Mihályt Kordánál megformáló Beregi Oszkár fizimiskáját tekintve (sűrű, fekete ember) száz százalékig ellentéte Jókai hajóbiztosának (vékony, inas szőke fiatalember).

Zene

DVD - Bármi áron - Oliver Parker: Dorian Gray

Bérelt helye van a legtöbbször megfilmesített irodalmi művek között, a mozgókép őskorától tavalyig közel hússzor vitték vászonra, köztük olyan nagyágyúk, mint Meyerhold - aki a rendezés mellett Lord Henryt is eljátszotta; az "ördög ügyvédje" szerepben később is jeles színészek mutatkoztak: az itt látható Colin Firth mellett John Gielgud, Malcolm McDowell vagy Lugosi Béla (Deésy Alfréd 1918-as adaptációjában, Az élet királyában). Nemcsak a feldolgozások mennyisége, hanem műfaji változatossága is figyelemre méltó: a horrorverziókat még magyarázhatja az, hogy Oscar Wilde regénye kétségtelenül kötődik a gótikus hagyományhoz, de találunk itt pornót, sőt melegpornó-áldokumentumfilmet is.

Zene

Opera - Éljen a mama! - Mozart: Ascanio Albában

"Ez a kislegény mindnyájunkat feledésre fog ítélni" - a hagyomány szerint valahogy ilyesformán formulázta elismerését a saját korában lelkesen ünnepelt komponista, az idős Johann Adolph Hasse, miután 1771. október 17-én megtekintette a 15 esztendős Mozart Ascanio Albában című ünnepi színjátékát. A jóslat beteljesült, mi több, az operaszerző Mozart nem csupán meganynyi jeles pályaelődjét, de jószerint még kamaszkori önmagát is két évszázados homályba takarta. Mert bizony Mozartnak az Idomeneo előtt írt mintegy tucatnyi zenés színpadi művét, operáját (dramatikus szerenádját, szakrális témájú Singspieljét, kísérőzenéjét stb.) jelentős részben csak mostanság fedezi fel magának a nemzetközi operajátszás. E folyamat legutóbbi, szimbolikus jelentőségű áttörése kétségkívül az a salzburgi rendezvénysorozat volt, amely 2006-ban az isteni gyermek születésének 250. évfordulóját ünnepelvén, szép sorban Mozart valamennyi színpadi művét a műsorára tűzte. Az Ascanio Albában karmestere akkor éppenséggel az a Fischer Ádám volt, aki lám, most Budapesten is színpadra segítette az Operaház repertoárján eddigelé még soha föl nem bukkant alkotást.

Zene

Színház - Üdvözlet a győzőnek! - Závada Pál: Magyar ünnep

Igen, akkor legyen most még ez, talán utoljára, mielőtt a médiahatóság vigyázó szeme kiirtja a szabad szólást, benne a kritikát is; legyen ez akkor ajándék a karácsonyfa alá: Magyar ünnep a magyar ünnepre. Alföldi Róbert rendezése a Nemzeti Színházban megint kiveri a biztosítékot azoknál, akik színházba nem járnak, a magyar nyelvet ötszáz szóval beszélik, melyek közül háromszáz ócska káromkodás, és csak úgy lehetnek maguk előtt is igaz magyarok (megannyi egyetlen igaz magyar), ha a nekik nem tetszők nem magyarok, mert szellemi nyomorúságukból ugyan mi más emelhetné ki őket, mint mások kitaszítása a nemzet testéből.

Film

Film

"Nincs különösebb kockázata" - Dabasi Péter, Krulik Zoltán - Makám & Kolinda

Egy legenda életre kel: december 22-én a Millenárison újra fellép a Makám & Kolinda. A Dabasi Péter vezette Kolinda és a Krulik Zoltán vezette Creativ Stúdió Öt (C.S.Ö.) tagjaiból 1981-ben alakult ez a zenekar, és igen rövid időn belül befutott Nyugaton: a hollandiai Munich Records két albumot is megjelentetett tőlük Makám & Kolinda és Úton címmel (az elsőt a Hungaroton is átvette, Szélcsend után). 1984-ben kétfelé szakadt a társaság, és Makám, illetve Kolinda néven működött tovább. Van-e jövő e koncert után, hol tartanak ma a zenekar meghatározó alakjai, és persze, hogy mire számíthat a nagyérdemű - erről beszélgettünk.

Film

dvd - JONAH HEX

A Mikulás lelepleződésének sokkjával vetekszik, amikor az apák felfedik fiúgyermekeik előtt a cowboy szó valódi jelentését, hogy az, drága fiam, valójában azt jelenti, tehenészfiú. Na jó, esetleg marhapásztor.

Film

dokumentumfilm - ÖSZTÖN

A portréfilm hőse, Kothencz János állami gondozásban nőtt fel, s ma az egész országot behálózó ÁGOTA (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) vezetője. Életútja arról tanúskodik, hogy talán mégsem teljes képtelenség Münchhausen báró receptje: aki nagyon akarja, a saját hajánál fogva is kiránthatja magát a sárból.

Film

film - ZIMMER FERI 2.

A Fikász család visszatért, s vele a szellemek, részint lepedőben rohangáló balfékek, akiknek a rohangálásán és balfékségén kéne nevetnünk, részint egy igazi, akinek a megjelenése kellene, hogy dramaturgiailag valamilyen irányba taszigálja ezt a merő balfékséget és rohangálást. De nincs a projektben szellem - vagyis humor, ötlet, tehetség. Itt ez a túlzottan is életrevaló, jól ismert magyar átverőlegény, s most ott folytatná, ahol abbahagyta, csak az igények változatával ezúttal az unalmas wellnesskúriát változtatná - saját szerény közreműködésével - pénzes ezotéria-mániásoknak kísértetkastéllyá.

Film

Interjú az elnökkel - Martin Sheen színész

Másodvonalban evickélt évtizedeken át, míg beleöregedett az élvonalba. Az Apokalipszis most, A tégla, a Kapj el, ha tudsz, a Gandhi, A 22-es csapdája, A Cassandra átkelés, a Végső visszaszámlálás, a Gettysburg 70 éves sztárjával Marrákesben találkoztunk.

Film

"Nem bírom a megúszást" - Csákányi Eszter színésznő

Ott állt földig érő kabátban, homlokába húzott sapkában a Nemzeti Színház előtt, szakadt az ónos eső, fújt a Duna fölött az északi szél. Kezében egy szál törött gerbera - jött tüntetni a művészet szabadságáért, a szabad Nemzeti Színházért. Aztán nevettünk ezen - jólesett.

Könyv

Könyv

Könyv - "Szeptember túlságos napsütése" - Térey János: Protokoll

Élni annyi, mint teret veszteni, hangzik a regény Cioran-mottója. A szöveg e térvesztés története egészen a végső vereség elfogadásáig, mint egyetlen lehetséges felülemelkedésig. A Protokoll főhőse, Mátrai Ágoston diplomata a protokoll világában él, de nem túlzott Térey János, amikor azt nyilatkozta a Bartók Rádióban, hogy regénye a protokoll erkölcséről és metafizikájáról beszél elsősorban. Valóban, a protokoll a regény teljes terére kiterjedő, minden életviszonyt uraló kód. Ez teremti meg a regénybeli világot a teljes izoláció terepén, ahol senkinek és semminek semmi lényegi köze nincs egymáshoz, s mely a "protokoll" nélkül menthetetlenül széthullana. A könyvet strukturáló utazások (Spanyolország, Izrael, Brüsszel, New York, Skócia...) a tér tágítását kísérlik meg, de a diplomáciai protokoll világán belül vannak, nagy részük Mátrai munkájához kapcsolódik, aki ráadásul olyan helyekre tér vissza, ahol előzőleg szolgálatot teljesített, így a kilépés kísérlete mindig a protokolláris rutin emelte falakba ütközik. Minél inkább kitágul a tér, annál világosabb, hogy nincs menekvés.

Könyv

Könyv

Útvesztők

Magyar celebek regényei

Három ismert tévés figura, akik nem memoárt írnak, nem interjút adnak, hanem nekiülnek egy igazi regénynek. Hatalmas a siker, nagy a felhajtás, a sztárok új oldalukról mutatkoznak be. Minket most a szövegek érdekelnek.

Képzőművészet

Képzőművészet

Rómeó vagy lakodalom? - Friss diplomás színészek lehetőségei

Szinte minden évben 10-25 fiatal színész szerez diplomát a budapesti és a kaposvári egyetemen, de alig harmaduk kap szerződést egy éven belül. A többiek éhbérért játszanak - Pesten, vidéken, vagy akár saját produkciókban. Az egyetemek vezetői mégis úgy gondolják: nem tehetik meg, hogy kevesebb színészt képezzenek.

Képzőművészet

"Akinek van, vegye elő..." - A Nyolcak elveszett művei nyomában

"A kislányommal karácsonykor éppen a Stuart Little kisegeret néztük a tévében, s egyszer csak megláttam. Ott volt a tévében, ott a filmen! Először el sem hittem. Az Alvó nő fekete vázával, Berény Róbert festménye, amit már olyan régóta kerestem" - meséli Barki Gergely művészettörténész, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet munkatársa, Berény Róbert életművének elszánt és tevékeny kutatója. Mi meg hisszük is, meg nem is. "Felvettem a kapcsolatot a film forgalmazóival, akik tudtak a képről, de nem volt a produkció nyilvántartásában, így nem találták. Sorba jöttek az e-mailek, mindenki emlékezett a képre - még a rendező is írt -, de senki nem tudta, hol van. Úgy gondoltam, itt a vége a történetnek, kész, ennyi. A fene egye meg, végre fölbukkant, és akkor kiderül, hogy elveszett megint."

Lokál

Lokál

Kiállítás - Főúr és polgár - Széchenyi világai

Lótenyésztés, folyamszabályozás, gőzhajózás, hitelügy, sport, malomipar, selyemhernyó-tenyésztés, korszerű mezei gazdálkodás - szinte nincs is a XIX. század gazdasági életének olyan területe, amelyhez ne kapcsolódna kezdeményezőként, szervezőként, a bécsi udvartól várt engedélyek kijárójaként Széchenyi István neve.

Lokál

Örökbefogadás másként - A kiskutya és a mackók

Miközben az örökbefogadásra jelentkezők elsöprő többsége elutasítja még a gondolatot is, hogy cigány gyermeket neveljen, léteznek családok, amelyek kimondottan erre vágynak. Míg a várandós nők egyik legnagyobb félelme, hogy sérült gyermekük születik, vannak párok, akik csakis ilyen babát fogadnának örökbe.

Lokál

Obama néninél, Kenyában - "Borzasztó hideg volt"

Sarah Onyango Obama nem az első idős ember, aki fontos politikai posztra emelkedett rokont tudhat családtagjai között; ám nem sokan vannak, akik erről egy bádogtetős afrikai kis ház kertjében mezítláb mesélnek, ahol csirkék szaladgálnak. A világ legbefolyásosabb unokájával büszkélkedő matróna a jó kormányzás és a boldog házasság titkát is megosztotta velünk.

Tranzit
Tudomány

Tudomány

cyberhírek

Adatrablás A magyar rendőrség elfogta azokat a bűnözőket, akik az Iwiw közösségi oldalt használók adatait próbálták megszerezni. Az elkövetők abban reménykedtek, hogy a felhasználók személyes adataival több tízmilliós haszonra tehetnek szert. Perújítás Elégedetlenek 65 millió dolláros fájdalomdíjukkal, és újrakezdik a Mark Zuckerberg ellen indult jogi háborút a Winklevoss ikrek, akik azt állítják, hogy a Facebook alapítója hazudott nekik a vállalat értékéről, amikor két éve peren kívül megegyezett velük. Hologram Allah-hologramot fejleszt az amerikai hadsereg: az óriási, látványos és részletesen kidolgozott hologramot a harcmező vagy azellenséges állások, városok fölé vetítenék, hogy megfélemlítse a mélyen vallásos muszlim katonákat, és rombolja a harci morált. Lakoma Ha gondolatban elfogyasztunk egy nagy tábla csokit, biztosan nem hízunk meg tőle, de jóllakhatunk.

Lélek

Lélek

"A kabbala nyelvén" - Kozma György, Steiner Kristóf

A népszerű kabbaláról szóló tavalyi írásunk (Megváltás és piros karkötő, Magyar Narancs, 2009. október 1.) zárlata szerint közel az idő, amikor megnyit a Budapesti Kabbala Központ. Prófétának bizonyultunk. Az egykori neoavantgardistával, jelenlegi író-kántorhallgatóval és a Viva Tv egykori műsorvezetőjével, jelenlegi újságíró-íróval beszélgettünk a fejleményekről.

Mikrofilm