tévésmaci

Rókavár a faluvégen

  • tévésmaci
  • 2012. október 27.

Film

Amikor Sztupa és Troché megvetették lábukat a vendéglátóiparban, mindenre nagyon odafigyeltek, a terítéstől a leszedésig nem kerülte el semmi a figyelmüket.

Még Sztupa is olykor, de Troché rendszeresen beállt segíteni a személyzetnek; volt ebben valami szolidaritásféle is a beosztottak felé, de főként - s maguk a dolgozók is inkább így vették - iránymutatás, hogy tudniillik a főnök majd megmutatja, hogyan kell ezt csinálni. Záráskor például hosszú ideig Troché bontotta le a teraszt, vagyis hát az asztalokat, csak akkor engedte át ezt a feladatot az alkalmazottaknak, amikor már bejáratottan ment az üzlet. A pincérek ezalatt kicsit tehetetlennek, kicsit feleslegesnek érezték magukat, de nem mertek az öltöző felé szivárogni, inkább még egyszer ellenőriztek mindent a belső termekben; lázas munka látszatát keltve alibiztek. Troché pedig kivonult egy Carefour feliratú nejlonzacskóval az asztalokhoz. Először behúzta a napernyőket, összefogta-kötötte őket, mint rendes emberek az esernyőt, és kiemelvén talapzatukból a külső raktárba cígölte valamennyit, majd a székek következtek, pontosabban a hát- és a fenékrész találkozásánál összecsukló párnák. Lehúzogatta, összeborította, majd egymásra stószolta őket, mentek azok is a külső raktárba. Az asztaloknál az abroszokat a szél és a rossz gyerekek ellen leszorító kis fémklipszekkel kezdte a munkát - ezek kerültek a zacsiba. Egy asztalon két abrosz volt, az alsó tengerészkék, a fölső fehér - ez a két szín dominált egyébként az egész Béke étteremben. Hogy mást ne említsünk, a bejárat előtt lengedező zászlóerdő is (közepén a békeharc lobogójával) csupa kék-fehér vásznakból állt. A fehér abroszokat összehajtva a székek háttámláján helyezte el, a kékeket - ugyancsak sarkosan és elvágólag - az asztalokon. Amikor kész lett, már csak össze kellett szedni az egyforma színűeket, és behordani - ne is kérdezzék, hová, inkább menjenek tévézni!

Pénteken (28-án) ugyanis állati jó lesz a műsor! Már délben az HBO-n meg kell nézni a Sztárom a páromat, mert abban vannak a kutyák és a lovak. Rögtön utána ugyanitt a Maci Laci következik, amiben az is jó, hogy nem kell megneveznem a fellépő állatokat. De a majom kétségkívül este ugrik a vízbe, amikor (18.15) a Universal Channel rákezd az Ace Ventura 2. - Hív a természet vetítésére, s akinek tetszett, nem tétovázhat a végén, mert az MGM-en 20.20-kor újraindul az egész móka: Ace Ventura 2. - Hív a természet. Ha ezt nem az újság írná, el sem hinném.

Szombaton este kilenckor a ViaSat3 a magyar címfordítások egyik gyöngyszemével, az Aki legyőzte Al Caponét c., kilencvenes évekbeli művel próbál a kedvünkre tenni, de tegye fel a kezét, aki még nem látta. Volt a Cinemaxon ebédre A ház (cseh is, meg szlovák is tavalyról), uzsonnára meg az És most valami egészen más a Monty Pythontól.

Vasárnap jöttem csak rá, hogy a hetet csupa ilyen déli tévézésekkel kell zárjuk, de nem én tettem a Cat Ballou legendáját 14.05-re az MGM-en, s az Akli Miklóst se 14.50-re az egyesen. Az utóbbi bár elég pasztellkás, de legalább Mikszáth, ha nyilvánvalóan nem is a főművek közül.

Hétfőre eljő az állatok hetének sötét lova, a Winter's Bone - A hallgatás törvénye este háromnegyed tízre a Cinemaxra. A sztenderdek barátai előtte ugyanitt aNégyszáz csapást is megnézték.

Kedden este fél tíz után Az oberwaldi titok kezdődik a Dunán, ami ugyancsak nem tartozik a neves alkotó csúcsdarabjai közé, de legalább nem adja minden másnap a tévé. Lehet, hogy én ekkor Féktelenült nézek a Filmplűn? Nem valószínű. Tizenegytől mindenesetre West Side Story a Film Mánián.

Szerdán egy norvég vígjáték dettó ebédre a Cinemaxon, a Lyukaskezű. De min is lehet kacagni ott fenn a messzi északon - kérdezem én, joggal és rezignáltan. Így térjünk mi vissza az állatokhoz! A Viasat3-on 21.20-kor induló Ragadozókban például két oroszlán szerepel, Val Kilmer és Michael Douglas (illetve a Ghost és a Darkness). Nos, ez egész jó kis film, de az is meszet evett, aki ezekért a vackokért fenntartja az előfizetését.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.