Az észak-amerikai országnak időről időre bejön egy jelölés a nagy filmes seregszemlén; a hasonló cipőben járó németekkel ellentétben azonban nem ugyanazt próbálják minden évben (kissé átöltöztetve) eladni. A tavalyi, szintén jelölt Felperzselt földtől eltérően a Lazhar tanár úrból többnyire hiányoznak a teátrális jelenetek, a sorsfordító pillanatok - utóbbiból mindössze egyet láthatunk a vásznon, azt is a legelején: egy montreali iskola alsó tagozatos diákja a tanteremben felakasztva talál rá szeretett tanárnőjére. Fejetlenség, tanácstalanság, krízis, mígnem megérkezik a megmentő: Lazhar tanár úr. Az iskolai összképbe nem illő tanerő nagy változást és megoldást igyekszik hozni megtört lelkű tanítványai életébe; tankönyvcincálás és ", Kapitány, Kapitányom! felkiáltás helyett viszont inkább egyenes sorokba rendezi a padokat, nem tűr fegyelmezetlenséget, és alkalomadtán atyai nyaklevest is kioszt.
Tanár és diák világát Philippe Falardeau rendező nem ütközteti élesen, inkább finoman közelíti egymáshoz; ugyanilyen visszafogott módon mutatja be egy gyermekbarátság megromlását és két tanár tapogatózását egymás irányába. Az iskola mint közeg különleges hangsúlyt kap, a vásznon gúzsba kötött kezű tanárok és érzelmeiket kifejezni képtelen diákok élnek és haladnak el egymás mellett. Különálló, etűdszerű jelenetekben ismerhetjük meg a nebulók és Lazhar jellemét - hiszen mindannyiuknak akad titka és tragédiája is; némelyre fény derül, míg más kimondatlan marad. A sztorit a forgatókönyv sem igyekszik megszokott mederbe terelni: végig megmarad töredezettnek, egyenetlennek - valósághűnek. A Lazhar tanár úr drámaisága nem zeng nagy amplitúdón, témája ellenére végig képes egyszerű és letisztult maradni - és épp ebben rejlik hatásossága.
Forgalmazza a Vertigo Média Kft.
