"Shakespeare és a karate" - Szabó Kimmel Tamás színész

Film

2007-ben végzett, s a második filmjénél tart: a Made in Hungaria című zenés filmben a főszerepet, Fenyő Miklós fiatalkori alteregóját alakítja. Munkahelyén, a Nemzeti Színházban beszélgettünk. Köves Gábor

 

Magyar Narancs: A színművészetin a zenés kísérleti osztályban végeztél. Mit fedett ez a "kísérleti" kifejezés?

Szabó Kimmel Tamás: A két mesterem, Ascher Tamás és Novák Eszter megelégelte az eddigi operett-musical osztályok hiányosságait, és úgy határoztak, hogy - ahogy ők fogalmaztak - egy all-round képzést indítanak.

MN: Mi tartozott bele?

SZKT: Mindenből, zenéből, táncból és prózából is jó sokat kaptunk. Gyerekdalok értelmezésével kezdtük, hogy mit jelent például a "kis kacsa fürdik fekete tóban", aztán csináltunk például zenés jeleneteket Bartók Mikrokozmoszának egyes darabjaira. Elmentünk Novák Tatához (Novák Ferenc - a szerk.), ő a Honvéd Táncegyüttessel tartott nekünk történelemórát, volt LGT-vizsgánk, amikor egy-egy LGT-dalt kellett előadnia mindenkinek, tanultunk szteppelni is, de Shakespeare és a karate is része volt - sok minden mással együtt - a képzésnek.

MN: Hangszeres oktatást is kaptatok?

SZKT: Mindenkinek kötelező volt legalább egy hangszeren játszania. Az enyém a zongora volt, de aztán abból nem lett semmi, végül a taps és a triangulum mellett kötöttem ki. Jártam persze végig zongorázni, de heti fél órában nem lehet megtanulni. Nagyon sokan viszont komolyabb zenei előképzettséggel érkeztek, így aztán mindig össze tudtunk állni zenekarrá, saját magunkat kísértük például az LGT-vizsgán is.

MN: Nem érezted hátrányát a hangszertelenségnek?

SZKT: Nem igazán. Akkoriban még a megúszós fajta színészt képviseltem. Igyekeztem minél fifikásabban kibújni az olyan feladatok alól, amelyek elsőre nem nyerték meg a tetszésemet. A második évben volt is egy erős figyelmeztetés az osztályfőnökeim részéről, hogy jobb lenne felhagyni a sunynyogással. A végén már kifejezetten cikinek éreztem a megúszást, és akkor rákapcsoltam.

MN: Eredetileg a zenés szakra jelentkeztél? Párhuzamosan futott egy hagyományos prózai is.

SZKT: A zenésre. Mivel másodikban kirúgtak a gimnáziumból, emiatt pedig egy évet csúsztam, amikor 18 évesen megtudtam, hogy indul ez a szak, gyorsan megcsináltam a harmadikat és negyediket egy év alatt, hogy még időben jelentkezhessek.

MN: Miért rúgtak ki?

SZKT: Diplomatikusan fogalmazva azért, mert a tanárok elleni folyamatos lázadásomat nem tudták tolerálni az iskola vezetői, eltanácsoltak. Ez a lázadás hál' istennek gyerekkorom óta kísér, szerencsére mindig mindenben van valamilyen hiba, ami ellen tudok lázadni. És hamar ráunok dolgokra. Vegyük a próbafolyamatot; ott még minden nagyon izgalmas, majd jön a bemutató, amire nagyon összeszedem magamat, aztán egy-két előadás elteltével gyakran úgy érzem, hogy önismétlés az egész. Ezzel sokat is küszködök.

MN: Ilyenkor mivel spannolod magad?

SZKT: A fene tudja. Szauna, kávé, hideg zuhany közvetlenül a színpadra menetel előtt... De persze van olyan, hogy tök jól kelek, és akkor simán megy minden.

MN: Létezik az egyetemen osztályellentét a prózai szakosok és a zenések közt?

SZKT: Nálunk is volt ilyen, és szerintem nagyon sok párhuzamos osztálynál megvan ez az alapvető lenézés a zenés színház felé. Van is ennek némi alapja, ahogy a ma Magyarországon működő zenés színházakat elnézem, de hál' istennek minket nem a műfajban uralkodó színészi, színházcsinálói mentalitásra neveltek. Volt is piszkálódás a szakma részéről, nem jöttek el megnézni minket a vizsgaelőadásokban, de szerintem ez nem is olyan nagy baj.

MN: De mégiscsak ez a felvevőpiac, hiába kaptatok korszerű, speciális képzést, a meglévő feltételek mellett kellett elhelyezkednetek.

SZKT: Nagy naivan azt gondoltuk, hogy ilyen képzéssel és tanárokkal kapkodni fognak utánunk, de nem így történt, ráadásul pont, amikor végeztünk, akkor volt az első nagy színházi pénzelvonás, a mi osztályunkból egyvalakinek volt csak szerződése. Ez nagyon megborított minket, és hogy legyen miből fizetnünk a tb-t, úgy döntöttünk, hogy együtt marad az osztály; ez lett a HOPPart Társulat. A Merlin Színháztól kaptunk egy lehetőséget, hogy náluk játszhatunk. Ez egy félig-meddig muszáj megoldás volt, az osztályfőnökeink mondták is, hogy nem egészséges négy év után is együtt maradni, de nem volt hova, úgyhogy végül maradtunk.

MN: Azóta a Nemzeti Színházhoz szerződtél, a Made in Hungaria című musicalfilmben pedig Fenyő Miklós fiatalkori alteregóját játszod. Van olyan színház, ahol nagyon meg kell válogatnia a színésznek, hogy a színpadon kívül milyen más munkát vállal. E téren a Nemzetiben milyen a helyzet?

SZKT: Az köztudott, hogy a Katona József Színház például nem tűr a tagjai között olyanokat, akik a tévében produkálják magukat, amivel nincs is baj, hisz az egy művészszínház, az megy oda, akinek ez elfogadható. A Nemzetiben, amikor megkaptam a Made in Hungaria főszerepét, felhívtam az Alföldit (Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója - a szerk.), és megkérdeztem, hogy ő ehhez mit szól. Azt mondta, hogy elnézve a stábot, ez abszolút vállalható dolog, nincs ellene semmi kifogása.

MN: Többszöri meghallgatás után nyerted el a Made in Hungaria főszerepét. Jártál sikertelen castingokon is?

SZKT: Volt például egy mobiltelefon-reklám, aminek már bent voltam az utolsó fordulójában, és több film is volt, amiből egyből kiraktak. A Kalandorok castingja volt életem legrövidebb meghallgatása. Húsz másodpercig tartott, nem nagyon találtuk a hangot a rendezővel.

Neked ajánljuk