Nagy fehér ember menni Afganisztán, tenni csoda, sztárt csinálni helyi lányból. Népiesen szólva: lyányból. Erre kellett volna, hogy megnyíljanak a mozinézői bukszák, meg arra, hogy a nagy fehér amerikait Bill Murray alakítja, aki nyilván marha vicces lesz lecsúszott rockmenedzserként, aki Kabulban próbál érvényesülni maradék hajával és madonnás sztorijaival az amerikai hadsereg meghívottjaként. A megcélzott bukszák nem nyíltak meg, amiben talán része lehetett annak is, hogy Murray megfáradt mizantrópkodása még csak-csak elmegy, ha koktéllal a kézben egy amerikai kertvárosban kell seggfejnek lenni, ám ugyanez Afganisztánban kifejezetten bántóan hat. Úgy meg aztán pláne, hogy Billből, a Madonna-, Stevie Nicks- és Danielle Steel-sztorikból (na, melyik a kakukktojás?) kifogyhatatlan rock’n’roll impresszárióból szorult helyzetében, ha vonakodva is, de egyszer csak előtör az ember, ami azonnal együtt jár egy afgán taxis felfogadásával, a törzsi villongásokban eszközölt igazságos fellépéssel és egy sivatagi barlangban felfedezett őstehetség – a törzsfőnök lánya – bejuttatásával az afgán American Idol versenyzői közé.
Barry Levinson rendező kulturális érzékenységét mutatja, hogy az afgán szereplőket nem kifestett arcú brooklyni hipszterrekkel játszatta el, itt azonban meg is áll a jó ízlés és mértéktartás, ami elég szomorú – még Michael Bay is nagyobb önmérsékletet szokott tanúsítani háborús helyzetben. Mi tagadás, a Jó reggelt, Vietnam! rendezőjétől többet vártunk, mint ezt a kínos ódát a kultúrák találkozását elősegítő cowboyról.
A Gamma Home Entertainment filmje
